Szegedi Tudományegyetem Ahol tudás és szándék találkozik

Tudásportál  --  Tudásportál  --  Hírek  --  2013

Konferenciával köszöntik Csákány Béla professzort

Június 21. és 25. között rendezi meg az Általános algebra és hálóelmélet konferenciát a SZAB Matematikai Szakbizottság és SZTE Bolyai Intézet. A rendezvényt Csákány Béla professzor nyolcvanadik születésnapjának tiszteletére ajánlják a szervezők.

 

Többek között az USA, Kanada, Nagy-Britannia, Írország, Németország, Argentina, Csehország, Lengyelország, Szerbia, Oroszország és Románia matematikusai is képviseltetik magukat a nemzetközi tudományos tanácskozáson.

Csákány Béla 1951-től volt hallgatója a szegedi egyetemnek, ahol 1955-ben szerzett matematika-fizika szakos középiskolai tanári oklevelet. 1968-ban bízták meg a Bolyai intézeten belüli Algebra és Számelmélet Tanszék vezetésével. 1976-ban szerzett egyetemi tanári kinevezést. 1969-től 1972-ig mint a szegedi egyetem rektorhelyettese, majd 1985-től 1990-ig rektorként munkálkodott. Az Algebra és Számelmélet Tanszéket 1993-ig vezette, azután beosztott professzorként, majd 2002 óta emeritusz professzorként dolgozik ugyanitt.

Munkásságát többek közt Szent-Györgyi Albert- és Bolyai Farkas-díjjal, Eötvös József-koszorúval, Széchenyi Professzori Ösztöndíjjal, a Szegedért Alapítvány Tudományos Kuratóriumának Szőkefalvi-Nagy Béla-díjával, valamint Szőkefalvi-Nagy Béla-emlékéremmel is elismerték. Szakmai tevékenysége mellett tudománytörténeti tanulmányaival is tiszteletet vívott ki magának.


A konferenciát a TÁMOP-4.2.2/B-10/1-2010-0012 és a TÁMOP-4.2.1/B/09/1/KONV-2010-0005 projekt támogatta.

 

 uszt_logo_rgb Infoblokk3_ESZA_egyes

DSC_2758_230x154.png

Rendezvénynaptár *

  • Szorgalmi időszak 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Education period 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak a 2023-2024/2. félévben
    február 12. - május 18.
  • 2023/2024-II. félév Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.