Szegedi Tudományegyetem Ahol tudás és szándék találkozik

Tudásportál  --  Tudásportál  --  Hírek  --  2012

Kórházi gyógyszerészek tanácskoznak Szegeden

kiemelt

Egyebek mellett a kórházi gyógyszerosztás, a fájdalomcsillapítás, a gyógyszer- és betegbiztonság aktuális kérdéseiről tájékozódnak a szakemberek a Hungest Hotel Forrásban.

 

Szeged városa ad otthont a május 17-én kezdődő, 19-én záruló Kórházi Gyógyszerészek XVIII. Kongresszusának. A tanácskozást kétévente rendezik meg váltakozó helyszínen – Szegedre immár negyedszer térnek vissza az 1975-ös indulás óta – tudtuk meg a főszervező Higyisán Ilonától. A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság (MGYT) 1973-ban alapított Kórházi Gyógyszerészeti Szervezetének elnöke elmondta: szakmai területüket négyévente választott vezetőség fogja össze az MGYT-n belül. Kongresszusaikon az aktuális problémák, kihívások kerülnek terítékre. A Tisza-parti városba mindig nagy örömmel érkeznek, tekintve, hogy számos szakembernek éppen a szegedi universitas volt az alma matere. Az idei esztendőben 310 résztvevő regisztrált a nagyszabású eseményre, a mintegy 190 kórházi gyógyszerész mellett nagykereskedelmi egységek, gyógyszercégek, valamint a társszervezetek, kamarák képviselői.

A tanácskozás tudományos bizottságának elnöke, Soós Gyöngyvér professzor ismertette a három nap legfontosabb témáit. Az SZTE Gyógyszerésztudományi Kar Klinikai Gyógyszerészeti Intézetének tanszékvezető egyetemi tanára úgy fogalmazott, jól ismerik az európai trendeket és a hazai problémákat, ez alapján határozták meg az idei kongresszus tematikáját. A hazai szervezet egyébként közvetlenül kapcsolódik az európai kórházi gyógyszerészek közösségéhez, olyannyira, hogy az egykori keleti blokkból elsőként csatlakozott ahhoz húsz esztendővel ezelőtt.

– Három éve Szegeden telepítették először a daganatellenes kezelésben használható, komputerrel támogatott onkológia terápiás rendszert, mely ma már több onkológiai centrumban működik. Ennek igen komoly jelentősége van az onkológiai ellátás biztonságában. Az utóbbi években szakterületünkön ez az egyik legfontosabb új irány, melynek tapasztalatait ezúttal is körbejárjuk. A másik kiemelt törekvésünk a betegre szóló gyógyszerezés, ennek szakmai oldalát is megvizsgáljuk. Az individuális napi gyógyszeradag gyógyszerészi felügyelet alatt történő kórházi expedíciója „kisipari” módszerrel már 1993-ban elindult Budapesten és Szegeden, ami jelentős előrelépést hozott a biztonságosság szempontjából, ugyanakkor a tavaly értük el a valódi áttörést. Ekkor miskolci és nyíregyházi kórházak olyan hatalmas automatákat vásároltak, melyek képesek megcsinálni a betegre szóló csomagolást. Ennek a technikai újításnak a részleteivel is megismerkedünk – mondta el a professzor asszony.

Hozzáfűzte: a módszertani újdonságok mellől természetesen a terápiás, gyógyászati innovációk sem hiányozhatnak. A fájdalomcsillapítás, illetve az onkológiai gyógyszerkészítés aktuális kérdésein kívül megvitatják példának okáért, hogy mennyire kapcsolódik a kórházi gyógyszerész a klinikai gyógyszervizsgálatokhoz, hogyan lehet elkerülni a nemkívánatos gyógyszerhatásokat, s minimalizálni a gyógyszerek veszélyét.

A tanácskozást szakmapolitikai kerekasztal (témája: kórházi gyógyszerbeszerzés és finanszírozás új utakon) és szakmapolitikai fórum (Fókuszban a Magyar Gyógyszerészi Kamara Országos Kórházi Gyógyszerészi Szervezete) is színesíti. A kongresszus egyébként akkreditált – szabadon választható – továbbképzésnek is minősül, mely a gyakorlatban hasznosítható tudást ad a résztvevőknek, s hozzájárul az élethosszig tartó tanulás megvalósulásához.

SZTEPress

 

Gyógyszerészek kongresszusa.zip
A kongresszuson készült képek itt megtekinthetők

 uszt_logo_rgb Infoblokk3_ESZA_egyes

BTK2_230x154.png

Rendezvénynaptár *

  • Szorgalmi időszak 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Education period 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak a 2023-2024/2. félévben
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.
  • 2023/2024-II. félév Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.