Szegedi Tudományegyetem Ahol tudás és szándék találkozik

Tudásportál  --  Tudásportál  --  Hírek  --  2013

Nagy sikere volt a csomózó kurzusnak

A Jószerencse, a Gyémánt és más csomó típusok is slágerré lettek a Konfuciusz Intézet csomózó kurzusán.

Kínában a csomókötés több évszázados múltra tekint vissza. A selyemzsinór kézzel történő csomózásának hagyománya apáról fiúra, mesterről tanítványra szállt. Az így készült remekművek nemcsak dekorációként állják meg a helyüket, de szerencsét és áldást is hoznak a ház népére. Hagyományosan vörös zsinórt szoktak használni, ám mára az összes lehetséges szín elterjedt, sőt: több különböző árnyalatú szál összesodrásával igazán szemet gyönyörködtető alkotások születhetnek. Mára már odáig fejlődött a csomókötés, hogy populáris ábrákat (például az Angry Birds-ből) is meg tudnak formázni.

A Szegedi Tudományegyetem Konfuciusz Intézete éppen emiatt döntött úgy, hogy egy nyilvános kurzuson ismerteti meg az érdeklődőkkel a csomózás művészetét. Az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ kiállítási terében megtartott rendhagyó tanórát nagy érdeklődés övezte. Fiatalok és öregek egyaránt lelkesen küzdöttek a zsinórral, és próbáltak az instrukcióknak megfelelően bogozni. Az órát tartó Vreczó Bernadett elmondta, hogy a csomózás eleinte ugyan bonyolult feladat, ám gyakorlással mégis el lehet sajátítani.

A kurzust a Jószerencse csomó megkötésének bemutatásával kezdték. A gyakorlatot több fázisra lebontva magyarázták el, és igény szerint meg is ismételték. Az így elkészült három egyforma hurokban végződő csomót a hallgatók többsége rögtön fel is vette, mint karkötőt. Az egyszerűbb Jószerencse csomót olyan komplexebb, mutatósabb alkotások követték, mint a Mennyezet, vagy a Gyémánt.

A jelenlévők nagy érdeklődést tanúsítottak a téma iránt, és fáradhatatlanul gyártották maguknak a szebbnél szebb csomókat.

Az SZTE Konfuciusz Intézetének további programjai iránt érdeklődni lehet az alábbi honlapon: http://www.konfuciuszintezet.u-szeged.hu/

Őszi Tamás

 uszt_logo_rgb Infoblokk3_ESZA_egyes

DSC_3288_230x154.png

Rendezvénynaptár *

  • Matrica átvétel 2024/2025/2. félévre
    február 10. - augusztus 30.
  • Vizsgajelentkezések
    május 12. - július 11.
  • Vizsga időszak
    május 26. - július 05.
  • Vizsgaidőszak Júniusban záróvizsgázó hallgatóknak
    május 26. - július 12.
  • Vizsgaidőszak
    május 26. - július 05.