Szegedi Tudományegyetem Ahol tudás és szándék találkozik

Tudásportál  --  Tudásportál  --  Hírek  --  2013

Diderot rejtett oldalai

Sokoldalú, szabad szellemű 18. századi író, filozófus, esztéta, a felvilágosodás egyik kiemelkedő szerzője. Ő Denis Diderot (1713-1784), akit a börtönből is kihoztak az Enciklopédia kedvéért.

02Az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központjában, 2013. március 27-én nyílt meg a „Denis Diderot születésének 300. évfordulója 1713-2013; Szegedi Tudományegyetem 2013” című kiállítás, mely a 18. századi francia gondolkodónak, filozófusnak, esztétának állít emléket.

 

Ez a Magyarországon egyedinek mondató megemlékezés az SZTE Francia Nyelvi és Irodalmi Tanszékének kezdeményezése, amelynek megszervezését a Klebelsberg Kuno Egyetemi Könyvtár Egyetemi Gyűjteménye és az Alliance Francaise Francia Kulturális Egyesület vállalta; illetve további szponzorai voltak a francia Société Diderot (Diderot Társaság) és a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár.

A kiállítást a Klebelsberg Kuno Könyvtár három munkatársa – Gausz Ildikó, Rácz Béláné, Márté Tibor – rendezte. A munkában közreműködtek az SZTE BTK Francia Tanszékének oktatói és hallgatói, így például Penke Olga, Kovács Eszter (a Société Diderot tagjai), Kovács Katalin vezetésével, valamint Eric Blin, a Francia Nagykövetség szegedi tiszteletbeli konzulja, az Alliance Française Szegedi Francia Kulturális Egyesület igazgatója és az Egyesület munkatársai. Megnyitó beszédet mondott: Pál József irodalomtörténész professzor, a Szegedi Tudományegyetem rektorhelyettese.

 

A kiállítás szorosan kapcsolódik a Francia Nyelvi és Irodalmi Tanszék által szervezett március 27-i konferenciához, amelyet az SZTE Bölcsészettudományi Kar Kari Konferenciatermében „Traduire Diderot” (Diderot-fordítások) címmel Balázs Péter, Kovács Eszter, Penke Olga, Szász Géza szervezett.

Ennek nyomán az SZTE BTK Francia Nyelvi és Irodalmi Tanszék oktatóinak ez év végére fog összeállni egy olyan fordításkötete, mely az eddig magyar nyelven nem tolmácsolt politikai, esztétikai és filozófiai írásokat tárja a magyar olvasók elé.

 

Denis Diderot, a francia felvilágosodás eme kiemelkedő alakját hazánkban többnyire csak a D’Alembert-el társszerkesztett Enciklopédiáról ismerik, jóllehet hatalmas életművét 20 vaskos kötetben jelentették meg a kiadói. A konferencia és ezzel együtt a kiállítás is, Diderot rejtettebb oldalát és kevéssé ismert írásait szeretné felvillantani, nem feledve az Enciklopédiát sem, melynek köteteit a tárlókban, ábráinak egy részét elektronikus kivetítőn lehet megszemlélni.

A konferenciához és a fordításkötethez tematikájában kapcsolódik a kiállítás, hiszen a tárlókba kerültek a könyvtárban fellelhető Diderot kiadások és fordítások – tudtuk meg Gausz Ildikótól. A múlt század elejétől kezdve ugyanis a magyar nyelvű fordítások által kimutatható az a kontinuitás, mely szépen reprezentálja Diderot hazánkban való jelenlétét, sőt népszerűségét.

Az Apáca című művét például az első, 1869-es Szépfaludi Ö. Ferenc fordítását követően még további 7 személy tolmácsolta a magyar közönségnek, és 2005-óta a Magyar Elektronikus Könyvtár anyagában is fellelhető. A Rameau unokaöccse is hasonló sikertörténetet könyvelhet el magának. A Fecsegő csecsebecsék című, kissé pajzán hangvételű, a kor erkölcseit ostorozó műnek egy kuriózum-fordítását bocsátotta rendelkezésre, több más kötettel együtt, a Somogyi Könyvtár. Rexa Dezső 1927-es kéziratos anyagáról van szó, melyet a tárlók dokumentumai között tekinthetnek meg az érdeklődők.

Szintén a konferencia tematikáját követik a plakátok. Az esztétika, filozófia és a politika témaköröket felölelve, 11 hatalmas, gyönyörűen illusztrált plakátot állítottak ki az átriumban, melyek a nyílt térben impozáns hatást gyakorolnak. Diderot írásaiból vett idézetetek kerültek fel a rájuk a Francia Nyelvi és Irodalmi Tanszék hallgatóinak és oktatóinak javaslata alapján, és hogy a magyar közönség se legyen kizárva az élményből, a szövegek fordításai teljes terjedelemben megjelennek a plakátok mellett.

 

A kiállítás 2013. április 17-ig tekinthető meg az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központjában, hogy ezt követően elindulhasson magyarországi körútjára, a Szegedi Tudományegyetem hírnevét öregbíteni.

 

További információ:

http://www.delmagyar.hu/szte/az_izgaga_enciklopedista_denis_diderot_napja_szegeden/2325844/

 

SZTEinfo


Diderot-kepek
A Diderot-kiállításon készült képek itt megtekinthetők

 uszt_logo_rgb Infoblokk3_ESZA_egyes

ulo_lepcso_230x154.png

Rendezvénynaptár *

  • Szorgalmi időszak 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Education period 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak a 2023-2024/2. félévben
    február 12. - május 18.
  • 2023/2024-II. félév Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.