Szegedi Tudományegyetem Ahol tudás és szándék találkozik

Tudásportál  --  Tudásportál  --  Hírek  --  2013

Fizika akadályversenyt tartottak az Agórában

Áramköröket építettek, plazmagömböt, csiripmágnest nyertek azok a középiskolások, akik április 22-én részt vettek az SZTE Fizikus Tanszékcsoport és az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Csongrád megyei csoportja által rendezett Fizika akadályversenyen a Szent-Györgyi Albert Agórában.

IMG_4942A versenyzőknek olyan fizika feladatokat kell megoldaniuk, amilyenekkel az iskolában nem találkoznak. Kísérletezhetnek, áramkört építenek, olyan memóriakártyával játszanak, amelyeken a fizikával kapcsolatos információkat láthatnak – tudtuk meg a verseny főszervezőjétől, Kopasz Katalintól. Az SZTE TTIK Optikai és Kvantumelektronikai Tanszék tudományos segédmunkatársa elmondta: a korábbi évekkel ellentétben idén nemcsak szegedi, hanem hódmezővásárhelyi és csongrádi fiatalok is részt vettek a versenyen. Összesen 18 háromfős csapat mérte össze tudását az Agórában, ahol a játék állomásainak gondozásában is segítettek középiskolások az egyetemisták és a tanárok mellett. A feladatokat másfél óra alatt kellett teljesíteniük a versenyzőknek, akik közül az a csapat nyert, amelyik a legtöbb pontot gyűjtötte össze. A nyeremények is mind a fizikához kötődtek. Plazmagömbbel, mágneses játékkal, termobögrével, csiripmágnessel gazdagodtak az első öt helyen végzett csapat tagjai. Emléklapot pedig mindenki kapott.

 

Az első helyen végzett az SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium „Ságváris mesterhármas” nevű csapata: Anderle Dávid, Bárkányi Gellért, Peták Franciska. Második lett a „Nem Leszünk Gagyik” – Bodzsár Mihály, Csókay Miklós, Török Lili a hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium és Általános Iskolából. A képzeletbeli dobogó harmadik helyére állhatott Dányi Péter, Lantos Dávid, Pecznyik András a csongrádi Batsányi János
Gimnázium és Szakközépiskolából. A negyedik a Kabalák csapata lett: Sándorfi Kristóf, Sinkó Péter, Valaczka Lukács, a szegedi Dugonics András Piarista Gimnázium diákjai. Ötödikként zárt a „Made in Coulombia”: Nagy Ákos, Szilágyi Bence, Szilágyi Dániel tömörkényes gimnazisták.

 

A Fizika akadályverseny a TÁMOP 4.2.3-12/1/KONV-2012-0035 „Tudományos eredmények elismerése és disszeminációja a Szegedi Tudományegyetemen” című projekt keretein belül valósult meg.

 

szöveg: Bobkó Anna

fotó: Szekeres Máté


Fizika_napja_galeria
A Fizika akadályversenyen készült képek itt megtekinthetők


A rendezvény a TÁMOP-4.2.3.-12/1/KONV-2012-0035 "Tudományos eredmények elismerése és disszeminációja a Szegedi Tudományegyetemen" című projekt keretében valósult meg.

uszt_logo_rgb Infoblokk3_ESZA_egyes

 uszt_logo_rgb Infoblokk3_ESZA_egyes

_MG_20422_230x154.png

Rendezvénynaptár *

  • Szorgalmi időszak 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Education period 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak a 2023/2024-2. félévben
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.
  • 2023/2024-II. félév Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.