Szegedi Tudományegyetem Ahol tudás és szándék találkozik

Tudásportál  --  Tudásportál  --  Hírek  --  2013

Szegedi kutatók munkáját is felhasználták egy úttörő külföldi kutatásban

Barát Erzsébet és Tóthová Andrea munkáiból is merítettek a nemzetközi EIGE csoport kutatói, amikor elsőként vizsgálták meg a médiában vezető pozíciót betöltő nők helyzetét az EU-ban.

A nők egyenjogúságáért küzdő európai szervezet, az EIGE (European Institute for Gender Equaliy) a honlapján nemrég közzé tett egy tudományos munkát, amelyben a vezető beosztású nők helyzetét vizsgálják a médiában. Nemzetközi kutatás révén több európai ország médiatevékenységét is górcső alá vették, köztük Magyarországét és Horvátországét is.

 

Az átfogó kutatói munka érdekében az EIGE szakemberei helyi szakmunkatársak bemutatóira támaszkodtak. Így a hazánkban uralkodó állapotokat Barát Erzsébet és Tóthová Andrea, az SZTE BTK Angol–Amerikai Intézet Angol Tanszékének oktatói mutatták be. Olyan észrevételeket tettek, miszerint Magyarországon az 50 legnagyobb vizsgált cégnél a nők 42 százaléka menedzsmenttel foglalkozik, ám megköti őket a piramiselv, emiatt vezető beosztásba már csak 7 százalékuk jut. Hasonló eredményre jutottak több másik országban is, mert a kutatás szinopszisa szerint ugyan nő a hölgydolgozók száma a médiával kapcsolatos munkahelyeken és a gyakorlati alapú újságírás területén egyaránt, ám a munkakörnyezet így is férfiközpontú, és a főbb döntéshozói pozíciókban is férfiak ülnek.

 

További információk találhatóak az EIGE angol nyelvű oldalán, ahol maga a teljes dokumentum is elolvasható.


SZTEinfo

 uszt_logo_rgb Infoblokk3_ESZA_egyes

P12501191_230x154.png

Rendezvénynaptár *

  • Matrica átvétel 2024/2025/2. félévre
    február 10. - augusztus 30.
  • Vizsgajelentkezések
    május 12. - július 11.
  • Vizsga időszak
    május 26. - július 05.
  • Vizsgaidőszak Júniusban záróvizsgázó hallgatóknak
    május 26. - július 12.
  • Vizsgaidőszak
    május 26. - július 05.