2010. november 17-én zajlott az első kari szintű Tudományos Diákköri Konferencia társadalomtudományi szekciójának versenye. A hallgatók a 15 órakor kezdődő megmérettetésen két alszekcióban mutatták be kutatási tevékenységük eredményeit.
A dolgozatok előadása, oktatók általi opponálása és zsűrizése az egymással párhuzamosan zajló két alszekcióban (politikatudomány és nemzetközi tanulmányok) történt.
A zsűrik valamennyi nevezett dolgozatot alkalmasnak ítélték arra, hogy Karunkat a XXX. Jubileumi OTDK Társadalomtudományi Szekciójában képviselje. A bírálók három I., két II. és négy III. díjat osztottak ki. A kari Tudományos Diákköri Tanács a díjazott dolgozatok szerzőinek munkáját vásárlási utalvánnyal ismerte el. A díjazott dolgozatok szerzőit és címét az alábbi lista tartalmazza:
Nemzetközi tanulmányok alszekció
Megosztott I. díj:
Lázár Nóra Kata: Nukleáris non-proliferáció az Atomsorompó Egyezmény keretein belül, avagy realitás-e a nukleáris fegyverektől mentes világ?
Témavezető: Dr. Törő Csaba (főiskolai tanár, BKF)
Dr. Majsa József (adjunktus)
Nagy Mariann Veronika: Európai identitás és az Európai Unió
Témavezető: Dr. Fejes Zsuzsanna (adjunktus)
II. díj:
Nagy Zsombor: Kelet- és Északkelet Afrika a demokrácia szorításában
Témavezetők: Dr. Mezei Péter (adjunktus)
Dr. Nagy Zsolt (egyetemi docens)
III. díj:
Kővári Franciska: Nyelvi kisebbségvédelem - belügy vagy sem? A nyelvi kisebbségvédelem eszközei európai szinten
Témavezetők: Prof. Dr. Trócsányi László (tanszékvezető egyetemi tanár)
Dr. Kruzslicz Péter (tudományos segédmunkatárs)
Politikatudomány alszekció:
I. díj:
Török Zoltán: Átalakulás – Az európai zöld pártok és struktúrájuk viszonya a klasszikus bázisdemokratikus elvekhez
Témavezető: Dr. Fábián György (egyetemi docens)
II. díj:
Urbán Tamás: Vitorlás köztársaságok, úszó demokráciák. A kalóztársadalom mint protodemokratikus szubkultúra a XVII-XVIII. században.
Témavezető: Dr. Löffler Tibor (tudományos munkatárs)
Megosztott III. díj:
Endrődi Gábor: Hagyományos és internetes társadalmi mozgalmak – a taxisblokád és az augusztus 20-i tűzijátékról lemondók Facebook csoportjának példáján
Témavezető: Dr. Révész Béla (egyetemi docens)
Konzulens: Merkovity Norbert (gyakornok)
Gáspár Bence: Két kommunikációs stílus „mezsgyéjén” – Gömbös Gyula
Témavezető: Kiss Mária Rita (főiskolai docens, SZTE JGYPK)
Tóth Ferenc: Voltunk, vagyunk, leszünk? „Hungaristák” jelenkori vetületei
Témavezető: Kiss Mária Rita (főiskolai docens, SZTE JGYPK)
A Tudományos Diákköri Konferencia az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg.
TÁMOP-4.2.3.08/01-2009-0015
2009 tavasz ,2009 ősz ,Deilinger Viktória ,Fekete Orsolya ,Gyenge Balázs ,JNASZ ,Jakab Éva ,Józsa Zoltán ,Karsai Krisztina ,Laluska Pál ,Merkovity Norbert ,Mezei Péter ,Paczolay Péter ,Siket Judit ,Szeged ,Szeged IP Center ,Szöllősi László ,politológia ,politológiai tanszék ,verseny ,