2019. november 13., szerda English version

Szegedi Tudományegyetem Ahol tudás és szándék találkozik

Felvételi 2015  --  Hírek  --  Hírek felvételizőknek
Kiemelkedő hallgatói elégedettségi díjat kapott az SZTE

Újabb díjjal ismerték el a Szegedi Tudományegyetemen folyó oktatói munkát és egyetemi életet. A kitüntetést ez alkalommal a hallgatók, illetve korábbi hallgatók véleménye alapján osztották ki.

2014. december 12.

AwardAz értékelésre a STeXX platformot használhatták a résztvevők, ahol 2001 óta több mint 17 000 hallgató osztotta meg pozitív, illetve negatív tapasztalatait a különböző felsőoktatási intézményekről. A vélemények az oktatáson kívül a városra, megélhetési költségekre, közösségi életre és egyéb szolgáltatásokra is vonatkoztak.

Európából a 2013/2014-es tanévre vonatkozóan 6962 hallgató fejtette ki véleményét. Általánosságban elmondható, hogy a kínált angol nyelvű kurzusokkal, hallgató orientált képzéssel és eszközökkel elégedettek a kitöltők. Az országok külön kategóriákat képeztek, míg az olyan országok ahol a többihez képest kevesebb egyetemet értékeltek egy külön csoportot alkottak. Ebbe a csoportba került Magyarország is. Ezen kategóriában képviseltette magát többek között Görögország, Málta, Észtország, Szlovénia, Bulgária, Litvánia, Ciprus, illetve Horvátország. Jelen besorolásban hét intézmény kapta meg a kiemelkedő elismerést, köztük a Szegedi Tudományegyetem. A hallgatók értékelésükben többek között kiemelik a sok külföldi hallgatónak köszönhető nemzetközi légkört, az olcsó megélhetést és szálláslehetőséget, az ingyenes tömegközlekedést, a széles kurzuskínálatot, az oktatás minőségét és a külföldi hallgatók beilleszkedését segítő számos szervezetet.

 

SZTEinfo

Bezár