a bőröndöm markolom,
lassan botladozom hazafele.
feltűnik házunk szívmetszett
tűzfala, itt-ott kopott fedele.
csak nem is serceg lépteim nesze,
hallom kutyánk már messze csahol,
tudja, nem sok s belépek a szürke,
rézkilincses kiskapun.
hol a fehérmeszű folyosófalon
egy vén Kossuth-kép fakul márvány,
nemes tekintettel őrizve házunk
toldott verandáját.
hol a borostyánszőtt kerítés vállán,
s csipkebokrunk kurta árnyán kisrigók,
kik dalain gereblyélt sorokban
ezer tulipán andalog.
úgy van hát, ahogy lenni szokott,
én a bőröndöt markolom legott,
s látom pincétől a padlásig
ez mind-mind én is vagyok.
Irodalom ,