Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

Évek óta

Évek óta fá­radt olaj itat­ja ke­zük,
Tü­de­jük üsz­kös, a füst mar­ja szét.
Az idő, mint az in­ga­óra ón­ja
Ló­bál fe­jük fö­lött –
Nap­ra nap, az al­kony est­be,
Az éj haj­nal­ba len­dül to­vább.

De ez a reg­gel más, az ün­ne­pé.
Ma csak a gé­pek gyű­rik
For­má­ba az anya­got,
A mun­kás­de­rék meg­pi­hen.
A sa­tu­pad és ke­mény va­sak he­lyett
Ma a csa­lád­dal dis­ku­rál,
A büty­kös kéz köl­ni-! Ka­lács-!
Fe­nyő­il­la­tú! S ke­resz­tet vet
Az asz­tal fe­lett.