Közösségi portálokon is toborozta ismerőseit születésnapi bulijára az 5 éves Rádió Mi. S ha Csillagtér, akkor hagytam magam. Lehetőségem lett volna az egészet otthon, akár ágyban fekve is meghallgatni, hiszen az ünnepelt online is közvetített, de akkor mi van a sörökkel és a beszélgetésekkel. Igazságosan megfeleztem. Kocsiba be, Anna-kútra el, két kanna megtöltve, irány a „Garab”. Egy belépő (támogató jegy és zöld ufó bélyegző a csuklómra), két sör, s lesz majd belőle háromnegyed flekk, forintban éppen nullán vagyok. Ráadásnak még tíz liter Anna-víz.
Persze hogy várakozás, közben Marcival megbeszéltük, talán foglalni kellene valami lepukkadt épületet, mint a Tüzraktér, s ott lehetne valami. Aztán azt is, hogy milyen kevesen vannak, és mennyire közömbösek a népek már itt lent, délen is. Akkor most foglaljunk? Minek, kinek? Magunknak. A Csillagtér még jobb, mint fél évvel korábban, összeálltak, összeértek, már majdnem értettem a szöveget is, amit igen, az tetszett. És a zene is, a maga merengő lassúságával, kényelmes és komótos váltásaival. Pont nekem való. Járjatok Csillagtérre, hátha megmaradnak, itt Szegeden, nekünk.
Otthon aztán vártam az online koncertet, hosszú néma csend, aztán belépett Lou Reed, de nem hiszem, hogy a Garabból. Később felébredt a rendszer, kezdett a Jeffo's, egy klikkeléssel akár Liverpoolban is hallgathatta bárki. Az online buli annyira nem jött be. Az „álomzenekar” számomra semmit nem hozott, megszokott hangzás, megszokott sablonok. Ráadásul még egy sörért se mehettem ki a pulthoz.
Csillagtér – Jeffo's Dream
Garaboncziás Borozó – Rádió Mi
Petró János
Irodalom ,