2024. március 29., péntek English version
Egyetem  --  Az egyetem vezetése  --  Rektorhelyettesek
Prof. Dr. Karsai Krisztina

Karsai KrisztinaKarsai Krisztina 1972-ben született, jogász diplomáját a szegedi József Attila Tudományegyetemen szerezte. A Szegedi Tudományegyetem Büntetőjogi és Büntető Eljárásjogi Tanszékének vezetője. Egyetemi tanárként az európai büntetőjoghoz kapcsolódnak kutatási területei. Foglalkozik – többek között – büntetőjogi dogmatikával, a fogyasztóvédelem büntetőjogi aspektusaival, gazdasági és közlekedési bűncselekményekhez is kötődő büntetőjogi alapelvekkel. Szakmai karrierjének fontos állomásait jelentik a külföldi egyetemi kutatóutak (Bonntól Poznanon és Bécsen át Tübingenig), a Humboldt ösztöndíj (Justus-Liebig Egyetem, Giessen), valamint a nagyváradi és isztambuli vendégprofesszorság. Tudományos publikációra a független hivatkozások száma 236, Hirsch indexe: 8, több kutatási projektben is részt vett és vesz. Az SZTE Állam és Jogtudományi kar népszerű oktatója, a – többek között – a szabadidő hasznos eltöltését is célzó Licit Akadémia kezdeményezője. Az SZTE ÁJTK közkapcsolati dékánhelyetteseként (2009-2013) sokat tett a kar képzéseinek nemzetköziesítéséért, a kommunikáció fejlesztéséért. Elismerései közül kiemelkedik a Cesare Beccaria Award (2007), Bolyai ösztöndíj (2011-2013) és a Csada László díj (2014). Az SZTE oktatási rektorhelyetteseként feladatának tekinti a képzés szükség szerinti fejlesztését, a hallgatóknak nyújtott szolgáltatások korszerűsítését.


Szakmai önéletrajz

Dr. Karsai Krisztina

Születési év: 1972

Diploma: Jogász (JATE, Szeged)

Tudományos fokozat: PhD (2004)

Habilitáció

Munkahely: Szegedi Tudományegyetem Büntetőjogi és Büntető Eljárásjogi Tanszék, Szeged

Jelenlegi beosztás: egyetemi tanár, rektorhelyettes


Tudományos érdeklődés, fő kutatási területek:
  • Európai büntetőjog
  • Büntetőjogi dogmatika (anyagi jog és eljárási jog)
  • Fogyasztóvédelem büntetőjogi aspektusai
  • Gazdasági bűncselekmények
  • Közlekedési bűncselekmények
  • Büntetőjogi alapelvek

 

Munkahelyek, beosztások:

  • SZTE, rektorhelyettes, 2014-
  • SZTE Büntetőjogi és Büntető Eljárásjogi Tanszék vezetője, 2013-
  • SZTE Állam- és Jogtudományi Kar közkapcsolati dékánhelyettes 2009-2013
  • egyetemi tanár, SZTE Büntetőjogi és Büntető Eljárásjogi Tanszék 2014-
  • egyetemi docens, SZTE, 2005-2014
  • egyetemi adjunktus, SZTE, 2004-2005
  • tanársegéd, JATE (majd SZTE), 1999-2004
  • ösztöndíjas doktorandusz, JATE Büntetőjogi és Büntető Eljárásjogi Tanszék 1996-1999

 

Bizottsági tagságok:
  • Jogi szakvizsga cenzor (büntetőjog) 2008-
  • SZTE ÁJTK Habilitációs Szakbizottság titkára (2008-2014)
  • SZTE Egyetemi Doktori Tanács választott tagja (2007-2009)

 

Fontosabb külföldi tanulmányutak:

  • Isztambul Egyetem, 2014, 4 hónap, vendégprofesszor
  • Nagyváradi Egyetem, 2013-2014, vendégprofesszor
  • Justus-Liebig Egyetem (Giessen), 2006, 10 hónap, Humboldt ösztöndíj
  • International Institute of Higher Studies in Criminal Sciences, 2005, 1 hónap, specializációs kurzus
  • Tübingeni Egyetem, 2001, kutatóút
  • Bécsi Egyetem, 2000, kutatóút
  • Adam-Mickiewich Egyetem (Poznan), 1998, kutatóút
  • Bundestag (Bonn, Németország), 1997, 5 hónap, parlamenti gyakornoki program

 

Díjak:

  • Csada László díj (2014)
  • Bolyai ösztöndíj (2011-2013)
  • Év oktatója díj az SZTE Állam- és Jogtudományi Karán (2011)
  • Cesare Beccaria Award for Young Researchers (International Society of Social Defence and Human Criminal Policy, 2007)
  • A magyar felsőoktatásért emlékplakett (Emberi Erőforrások Minisztériuma, 2014)

 

Tudományos közlemények száma 108; független hivatkozások száma 236

Idegen nyelvű/nemzetközi közlemények: 32

Hirsch index: 8

 

Részvétel külső forrásból finanszírozott kutatási projektekben:

  • témavezetőként / vezető kutatóként: 4 (Visegrad Fund, OKTK, OTKA);
  • résztvevő kutatóként uniós pályázatban: 4 (AGIS, RECAST, AMOC, „Study on criminal sanction legislation”); egyéb nemzetközi pályázatban: 3
Bezár