2022. december 8., csütörtök English version
Archívum  --  2010  --  4. szám - 2010. március 16.  --  Katedra
„Dol­goz­ni csak pon­to­san, szé­pen...”
Több év­ti­ze­de vég­zi ugyan­olyan lel­ke­se­dés­sel a mun­ká­ját a Gyógysz­ertech­noló­giai In­té­zet ve­ze­tő­je; szá­mos ki­tün­te­tés és díj bir­to­ko­sa, leg­utób­bi el­is­me­ré­sét ja­nu­ár­ban ve­het­te át. A szak­ma, mint mond­ja, az el­ső pil­la­nat­tól kezd­ve szim­pa­ti­kus volt szá­má­ra, no­ha elő­ször egész más élet­pá­lyát kép­zelt el ma­gá­nak.
Címkék: Katedra

– A Ma­gyar Kul­tú­ra Nap­ján kap­ta meg ok­ta­tá­si-ne­ve­lé­si te­vé­keny­sé­ge el­is­me­ré­se­kép­pen az Apá­czai Cse­re Já­nos-dí­jat. Mit je­lent ön­nek ez a ki­tün­te­tés?
– Na­gyon so­kat, mert sze­re­tek ta­ní­ta­ni. A csa­lá­dom­ban is van több pe­da­gó­gus, sőt a szü­le­im el­kép­ze­lé­se ere­de­ti­leg az volt, hogy én is majd ezt a pá­lyát vá­lasz­tom. Ez meg is va­ló­sult, ha ki­csit más­képp is, mint ahogy ők ter­vez­ték. No­ha nem ve­szünk részt pe­da­gó­gus­kép­zés­ben, ha va­la­ki be­ke­rül a ka­run­kon az in­té­zet mun­ká­já­ba, ak­kor az ok­ta­tás is min­den­kép­pen a fel­ada­tai kö­zé tar­to­zik. Ne­kem min­dig is volt af­fi­ni­tá­som eh­hez, il­let­ve az em­be­rek­kel va­ló fog­lal­ko­zás­hoz. Gya­kor­la­ti­lag egész éle­tem­ben min­dig ben­ne vol­tam az ok­ta­tás­szer­ve­zés­ben, már gim­na­zis­ta ko­rom­ban is ta­nul­má­nyi fe­le­lős vol­tam. Itt az egye­te­men előbb in­té­ze­ti, majd ka­ri szin­ten is szer­vez­tem a ta­nul­má­nyi éle­tet, és ez so­ha nem je­len­tett szá­mom­ra ter­het. Ez per­sze se­gít­ség nél­kül nem megy, így ez a díj nem­csak az én mun­ká­mat is­mer­te el, ha­nem a kol­lé­gá­i­mét is.

katedra Szabóné Ré­vész Pi­ros­ka
1951-ben szü­le­tett Rétközberencs­ben. 1975-ben vég­zett ok­le­ve­les gyógy­sze­rész­ként a Sze­ge­di Or­vos­tu­do­má­nyi Egye­te­men, dok­to­ri fo­ko­za­tát 1979-ben sze­rez­te meg. 2005-től a Sze­ge­di Tu­do­mány­egye­tem Gyógy­sze­rész­tu­do­má­nyi Kar Gyógysz­ertech­noló­giai In­té­ze­té­nek ve­ze­tő­je. 2006 óta a Ma­gyar Tu­do­má­nyos Aka­dé­mia dok­to­ra. Há­zas, két fel­nőtt gye­re­ke van.
Fo­tó: Se­ges­vá­ri Csa­ba

Előbb kény­szer, az­tán hi­va­tás

– A csa­lád­ja an­nak ide­jén a pe­da­gó­gu­si szak­mát su­gall­ta ön­nek. Mi­kor dőlt el, hogy má­sik pá­lyát választ?
– Alap­ve­tő­en egész­ség­ügyi pá­lyá­ra sze­ret­tem vol­na men­ni, ez nem volt kér­dés. Érett­sé­gi után fog­or­vos­nak je­lent­kez­tem, de nem vet­tek fel. Rá­jöt­tem, hogy bi­o­ló­gi­á­ból hi­á­nyos a tu­dá­som, és el­ha­tá­roz­tam, hogy be­ho­zom a le­ma­ra­dá­so­mat, s egy év múl­va vis­­sza­jö­vök, hogy új­ra pró­bál­koz­zak. Köz­ben gyógy­szer­tá­ri asszisz­tens­ként dol­goz­tam egy évig. Ma már a fi­a­ta­lok el sem tud­ják kép­zel­ni, hogy ab­ban az idő­ben nem úgy mü­köd­tek a dol­gok, mint ma­nap­ság, hogy min­den­ki olyan sza­kot vá­laszt, ami­hez ked­ve van. Ne­kem pél­dá­ul meg­mond­ták, hogy azt nem tá­mo­gat­ják ál­la­mi­lag, ha fog­or­vos le­szek, csak azt, ha gyógy­sze­rész. En­nek az volt az oka, hogy sza­bol­csi szü­le­té­sü va­gyok, és a kör­nyé­künk­ben ak­ko­ri­ban hi­ány volt gyógy­sze­ré­szek­ből. Meg­mon­dom őszin­tén, na­gyon örü­lök, hogy így ala­kult, mert ide fel­vet­tek, és ez a szak­ma az el­ső pil­la­nat­tól kezd­ve szim­pa­ti­kus volt szá­mom­ra.
– Hat évig volt a Gyógy­sze­rész­tu­do­má­nyi Kar ok­ta­tá­si dékán­helyettese. Mi­ért nem vál­lal­ta to­vább ezt a fel­ada­tot?
– Öt év­vel ez­előtt let­tem a Gyó­gysz­ertech­noló­giai In­té­zet ve­ze­tő­je. Ek­kor már ok­ta­tá­si dékán­helyettes vol­tam, és a dé­kán­vál­tás után ugyan még el­vál­lal­tam egy há­rom­éves pe­ri­ó­dust, de a ket­tő mun­ka­kör együtt már na­gyon sok fel­ada­tot je­len­tett. Úgy gon­dol­tam, fon­to­sabb, hogy az in­té­ze­ti mun­ká­ra tud­jak kon­cent­rál­ni, és mi ta­ga­dás, az ok­ta­tás­szer­ve­zés­ben is át kell ad­ni a he­lyet a fi­a­ta­lok­nak. Ez a hat év egyéb­ként igen ak­tív idő­szak­ra eset­t: az ok­ta­tást tel­je­sen át­szer­vez­tük, egy­sé­ges ta­nul­má­nyi rend­szert ve­zet­tünk be, ezen túl­me­nő­en elekt­ro­ni­kus in­dex­re áll­tunk át, te­ma­ti­ká­kat dol­goz­tunk át, és nem utol­só­sor­ban meg­szü­le­tett a dip­lo­ma­mel­lék­let. Utób­bi sze­rin­tem rop­pant kor­sze­rü do­log, mert a mi hall­ga­tó­ink, akár­hol ke­res­nek is mun­kát, pon­to­san be tud­ják majd mu­tat­ni, hogy mi­lyen tan­tár­gya­ik vol­tak, kik vol­tak a ta­ná­ra­ik, hol vol­tak gya­kor­la­ton. Ez, úgy vé­lem, fon­tos do­log az ok­ta­tá­si mi­nő­ség biz­to­sí­tá­sa szem­pont­já­ból.
– Mit je­lent ön­nek az ok­ta­tás?
– Ami­ó­ta nem va­gyok a hall­ga­tók kö­zött nap mint nap, az­óta az ok­ta­tás szá­mom­ra el­ső­sor­ban a PhD-hallgatókkal va­ló fog­lal­ko­zás­ban tel­je­se­dik ki. Per­sze elő­adá­so­kat is tar­tok, de ott nem le­het szo­ros kap­cso­la­tot ki­ala­kí­ta­ni a fi­a­ta­lok­kal. A mi ok­ta­tá­si cur­ricu­lu­munk nagy ré­szét a gya­kor­la­ti kép­zés ad­ja, így sze­mé­lyes kap­cso­lat ki­ala­kí­tá­sá­ra fő­ként azok­nak a kol­lé­gák­nak van le­he­tő­sé­gük, akik gya­kor­la­to­kat ve­zet­nek. Ne­kem er­re már nincs időm; ezt na­gyon saj­ná­lom, mert so­kat je­len­tett szá­mom­ra a kon­tak­tus. A PhD-hallgatókkal más a hely­zet: ők ku­ta­tá­si mun­ká­juk so­rán gyak­ran kon­zul­tál­nak ve­lünk. Ezek­kel a be­szél­ge­té­sek­kel pró­bá­lom kom­pen­zál­ni azt a – szá­mom­ra igen fon­tos – kap­cso­la­tot, amely ko­ráb­ban min­dig meg­volt. Olyan­kor még azt is tud­tam a hall­ga­tók­tól, hogy ki szó­ra­ko­zott elő­ző es­te, ki­nek van rossz ked­ve vagy ki­nek fáj a fe­je. Ma már saj­nos ez el­ma­rad.

Mikrotól a nano fe­lé

– Je­len­le­gi ku­ta­tá­si te­rü­le­te a nanokristá­lyos szer­ke­ze­tek elő­ál­lí­tá­sa és vizs­gá­la­ta. Ere­de­ti­leg nem ez volt az, ami ér­de­kel­te.
– Pon­to­san így van. Rég­óta itt va­gyok az in­té­zet­ben, és elő­ször szi­lárd rend­sze­rek­kel kezd­tem el fog­lal­koz­ni; az el­ső, eh­hez kap­cso­ló­dó mun­kám a tab­let­ta­pré­se­lés volt. A fel­adat egy igen mo­dern, de ak­ko­ri­ban még ke­vés­bé el­ter­jedt mód­szer fej­lesz­té­se volt. En­nek le­egy­sze­rü­sít­ve az a lé­nye­ge, hogy a ha­tó­anya­go­kat és a se­géd­anya­go­kat ös­­sze kell ke­ver­ni, és köz­vet­le­nül tab­let­tá­vá pré­sel­ni anél­kül, hogy köz­ben más mü­ve­le­te­ket is vé­gez­né­nek. No­ha ak­kor úgy tünt, hogy ez az el­já­rás nem fog el­ter­jed­ni, az­óta már szin­te tel­je­sen át­tért a gyógy­szer­ipar er­re a pénz- és idő­ta­ka­ré­kos meg­ol­dás­ra. Eh­hez fej­lesz­te­ni kel­lett a ha­tó­anya­go­kat, pél­dá­ul ezek fi­zi­kai-ké­mi­ai tu­laj­don­sá­ga­i­kat ma már úgy ala­kít­ják, hogy köz­vet­le­nül le­hes­sen tab­let­tá­vá pré­sel­ni vagy kap­szu­lá­ba töl­te­ni őket. Ugyan­így a se­géd­anyag­ok és a tech­ni­ka is fej­lő­dött. Ez a te­rü­let a mikroméret-­tar­tomány­ba tar­to­zik, én pe­dig ku­ta­tá­sa­im so­rán fo­ko­za­to­san ha­lad­tam a na­no­mé­ter-tar­to­mány fe­lé. Most mik­ro- és nanokristá­lyos rend­sze­re­ket ál­lí­tunk elő a kol­lé­gák­kal, és eze­ket a rend­sze­re­ket hasz­nál­juk fel kü­lön­bö­ző gyógy­szer­for­mák ki­ala­kí­tá­sá­ra. Itt el­ső­sor­ban az al­ter­na­tív be­vi­te­li ka­pu­kat sze­ret­ném meg­em­lí­te­ni – ilyen pél­dá­ul az or­ron, il­let­ve a tü­dőn ke­resz­tü­li gyógy­szer­be­vi­tel –, il­let­ve a hoz­zá­juk kap­cso­ló­dó gyógy­szer­for­má­kat. Az intranazális mód­szer pél­dá­ul va­ló­szí­nü­leg min­den­ki szá­má­ra is­mert, hi­szen az aszt­má­sok­nál már rég­óta al­kal­maz­zák, de mi szi­lárd rend­sze­re­ket igyek­szünk be­jut­tat­ni tü­dőn, il­let­ve or­ron ke­resz­tül. Ez úgy mü­kö­dik, hogy a szi­lárd rend­szer nanos­truk­turált ha­tó­anyag­szem­csé­ket tar­tal­maz, és ezek a na­gyon kis­ mé­re­tü szem­csék fel­szí­vód­nak, be­ke­rül­nek a ke­rin­gés­be. Er­re a mód­szer­re meg­van a tö­rek­vés a gyógy­szer­ipar ré­szé­ről is. Úgy gon­do­lom, ez a jö­vő egyik na­gyon fon­tos ku­ta­tá­si te­rü­le­te, ép­pen ezért ezek­nek az al­ter­na­tív be­vi­te­li ka­puk­nak a vizs­gá­la­tát elő­tér­be kell he­lyez­ni.
– Ezek sze­rint már al­kal­maz­zák ezt a mód­szert?
– Igen, de a most for­ga­lom­ban lé­vő ké­szít­mé­nyek leg­in­kább fo­lyé­ko­nyak, vagy az esz­kö­zök, ame­lyek se­gít­sé­gé­vel be­jut­tat­ják a ha­tó­anya­got, olyan szi­lárd ké­szít­mé­nye­ket tar­tal­maz­nak, amelyek­ben a ha­tó­anyag még mikroméretü. Mi egy nagy ug­rás­sal át­me­gyünk a nanoméret-­tar­tomány­ba, és ezek­től a pi­ci ré­szecs­kék­től azt vár­juk, hogy sok­kal gyor­sab­ban, tel­je­sen más transz­port­tal ha­lad­nak majd át a memb­rá­non, mint a mikromére-tüek. Ev­vel gya­kor­la­ti­lag egy-­e­gy for­ma ese­té­ben, mi­vel jobb a fel­szí­vó­dás, a ha­tó­anyag meny­­nyi­sé­gét is le­het majd csök­ken­te­ni.

Csak pre­cí­zen le­het

– Már 1975 óta itt van az in­té­zet­ben. Gon­dol­ko­zott azon, hogy más­hol pró­bál­koz­zon?
– Hos­­szabb időt töl­töt­tem Né­met­or­szág­ban, és igen ne­ves ku­ta­tók­kal dol­goz­hat­tam együt­t, még­sem for­dult meg a fe­jem­ben, hogy kint ma­rad­jak. Iga­zá­ból te­hát lett vol­na le­he­tő­sé­gem, hogy más­hol pró­bál­jak sze­ren­csét, de a csa­lá­dom ideköt, és ez na­gyon fon­tos szem­pont szá­mom­ra. Ugyan­ak­kor van ben­nem egy fur­csa ket­tős­ség, mert az igaz ugyan, hogy a sze­ret­te­im mi­att nem men­tem más­ho­va kar­ri­ert épí­te­ni, de amel­lett az in­té­zet a min­de­nem. A gye­re­ke­im tré­fá­san min­dig azt mond­ták, hogy „mész a gyá­rad­ba, ugye?”. Saj­nos nem egy­szer elő­for­dult, hogy ott­hon kel­lett vol­na len­nem, de az in­té­zet­ben mu­száj volt be­fe­jez­nem va­la­mit, vagy fel­ké­szül­ni egy elő­adás­ra, és csak utá­na jött a csa­lád. Épp ezért úgy gon­do­lom, hogy ezt a mun­kát csak na­gyon erős hi­va­tás­tu­dat­tal le­het vé­gez­ni. Fi­a­tal ko­rom­ban sok­szor érez­tem, hogy lé­nyeg­te­len fel­ada­tok­ra megy el az idő vagy az ener­gia, az­tán ké­sőbb ki­de­rült, hogy so­kat tud­tam ka­ma­toz­tat­ni egy-­e­gy ilyen „fe­les­le­ges” do­log­ból. Er­re Ked­vessy Györ­gy pro­fes­­szor ta­ní­tott meg, aki igen nagy név a szak­má­ban, és akit én mes­te­rem­nek tar­tok.

BÜSZKESÉG
Ré­vész Pi­ros­ka pá­lya­fu­tá­sá­ból ki­emel­te a ha­tó­anyag­ok mó­do­sí­tá­sá­hoz köt­he­tő ku­ta­tá­so­kat, eh­hez kap­cso­ló­dó­an vett részt A kris­tá­lyo­sí­tás­tól a tab­let­tá­zá­sig cí­mü könyv szer­kesz­té­sé­ben is. „Egy gyógy­szer­tech­no­ló­gus alap­ve­tő­en a for­ma ki­ala­kí­tá­sá­val fog­lal­ko­zik, míg én ily mó­don egy ki­csit be­le­kós­tol­tam a ha­tó­anyag-mó­do­sí­tás­ba is” – árul­ja el. En­nek kö­szön­he­tő­en az alap­anyaggyár­tók­kal is jól meg tud­ja ér­tet­ni ma­gát, mi­vel eb­ben a té­má­ban is jár­tas­sá­got szer­zett. „Ez szak­mai te­vé­keny­sé­gem­nek egy olyan ré­sze, amely szá­mom­ra na­gyon ked­ves, emel­lett pe­dig tu­do­má­nyos szem­pont­ból igen je­len­tős.”


Ő rend­kí­vül szi­go­rú volt min­den­ki­vel, meg­kö­ve­tel­te a pon­tos­sá­got, a pre­cíz­sé­get. Ami­kor ki­adott egy mun­kát, azok sok­szor na­gyon egy­sze­rü­ek, de hos­­sza­dal­ma­sak vol­tak, mert pél­dá­ul el­len­őriz­ni kel­lett egy-­e­gy ké­szít­mény­nek az ösz­­sze­té­tel­ét. Volt, hogy több­ször is meg­is­mé­tel­tet­te ve­lem ezt, és nem ér­tet­tem, hogy mi­ért. Ké­sőbb ki­de­rült, hogy egy dok­to­ri dis­­szer­tá­ci­ó­val kap­cso­la­to­san sze­re­tett vol­na meg­bi­zo­nyo­sod­ni va­la­mi­ről. Pon­to­san kel­lett ná­la dol­goz­ni, ha­tár­idő­re kel­lett meg­csi­nál­ni min­dent, jegy­ző­köny­vet kel­lett ve­zet­ni – ezt fe­les­le­ges­nek tar­tot­tam. Nem tud­tam el­fo­gad­ni, hogy mi­ért nem jó, ha egy da­rab pa­pír­ra le­írom az ered­mé­nye­ket. Most vis­­sza­gon­dol­va per­sze már el­is­me­rem, hogy iga­za volt, mert az ap­ró­lé­kos mun­ká­ra nagy szük­ség van. Ma­nap­ság azt lá­tom, hogy sok­kal fe­lü­le­te­seb­bek a fi­a­ta­lok, gyor­san sze­ret­né­nek ered­ményt el­ér­ni, ke­vés­bé pre­cí­zek, ne­he­zen fo­gad­ják el, hogy egy jegy­ző­köny­vet igen­is pon­to­san kell ve­zet­ni, mert le­het, hogy nem egy hét múl­va lesz rá szük­sé­gük, ha­nem eset­leg hó­na­pok, évek múl­va, ami­kor már nem fog­nak em­lé­kez­ni min­den­re. Ma már a szá­mí­tó­gép vi­lá­gá­ban min­dent elekt­ro­ni­kus for­má­ban is tá­ro­lunk, ez per­sze meg­kön­­nyí­ti mun­kát, de én to­vább­ra is hí­ve va­gyok an­nak, hogy a la­bo­ra­tó­ri­u­mi mun­kát pa­pí­ron is jegy­ző­köny­vez­ni kell.
– Ezek sze­rint egy gyógy­sze­rész­nek alap­ve­tő tu­laj­don­sá­ga kell, hogy le­gyen a pre­cíz­ség?
– Így van, a pon­tos­ság és a pre­cíz­ség igen fon­tos. Ma­gam­ról úgy gon­do­lom, hogy alap­ve­tő­en bir­to­ká­ban va­gyok ezek­nek a tu­laj­don­sá­gok­nak, és azt hi­szem, min­den kol­lé­gám is. A hall­ga­tó­kat pe­dig meg­pró­bál­juk úgy ne­vel­ni, hogy mi­re ki­ke­rül­nek in­nen, ők is így dol­goz­za­nak. Ez a szak­mánk­nak na­gyon nagy eré­nye, és a biz­ton­ság szem­pont­já­ból is na­gyon fon­tos, ugyan­is a be­teg a gyógy­szer­tár­ban ta­lál­ko­zik az egész­ség­ügy utol­só lánc­sze­mé­vel, aki még tud­ja kor­ri­gál­ni az eset­le­ges té­ve­dé­se­ket. Ha a gyógy­sze­rész nem ve­szi ész­re, hogy va­la­hol eset­leg por­szem ke­rült a gé­pe­zet­be, an­nak ko­moly kö­vet­kez­mé­nyei le­het­nek.
– Em­lí­tet­te, hogy fon­tos ön­nek az em­be­rek­kel va­ló kap­cso­lat a mun­ká­ja so­rán. Még­sem gyógy­szer­tár­ban dol­go­zik, pe­dig ott na­pi kon­tak­tus­ban len­ne ve­lük.
– Min­den­ki meg­ta­pasz­tal­ja a kö­te­le­ző gya­kor­la­tok so­rán a gyógy­szer­tá­ri mun­kát. Sőt, én fi­a­ta­labb ko­rom­ban nya­ran­ta dol­goz­tam egy-­e­gy hó­na­pot pa­ti­kák­ban, már csak azért is, hogy ne es­sek ki a gya­kor­lat­ból. De be kell, hogy vall­jam, hogy mi­vel a be­teg­gel va­ló fog­lal­ko­zás­hoz is kell egy­faj­ta af­fi­ni­tás, en­gem ez nem érin­tett meg. Min­dig is job­ban von­zott az al­ko­tás szel­le­me, mert a ku­ta­tó­mun­ká­ban van egy­faj­ta sza­bad­ság. És itt van mel­let­te az ok­ta­tás is, ami a ha­bi­tu­som­mal szin­tén job­ban ösz­­sze­egyez­tet­he­tő, mint a gyógy­szer­tá­ri mun­ka.
– Az egye­te­mi mun­ká­ban ma­nap­ság mi­lyen pers­pek­tí­vák van­nak?
– A gaz­da­sá­gi vál­ság el­le­né­re a gyógy­szer­ipar­ban nin­cse­nek olyan jel­le­gü prob­lé­mák, mint pél­dá­ul az au­tó­ipar­ban. Nem­csak a gyógy­szer­ipar, ha­nem a gyógy­szer­tá­rak ré­szé­ről is ka­punk – el­ső­sor­ban szak­kép­zé­si – tá­mo­ga­tá­so­kat. Eze­ket az ös­­sze­ge­ket az ok­ta­tás kor­sze­rü­sí­té­sé­re for­dít­juk, ami sar­ka­la­tos pont, mert így a hall­ga­tók meg­is­mer­ked­het­nek azok­kal az esz­kö­zök­kel, tech­no­ló­gi­ák­kal, ame­lyek­kel ké­sőbb az élet­ben is ta­lál­koz­ni fog­nak. Azok a hall­ga­tók, akik ki­ke­rül­nek tő­lünk, na­gyon jó kva­li­tá­sok­kal ren­del­kez­nek, ál­lás­ta­lan gyógy­sze­rész pe­dig, bát­ran ál­lít­ha­tom, ninc­s. Ez na­gyon jó pers­pek­tí­va egy kar ré­szé­re, mert a hall­ga­tói kép­zés­ben van erő. Az más kér­dés, hogy a te­rü­le­ti adott­sá­gok­ból ki­fo­lyó­lag nem je­lent­ke­zik annyi hall­ga­tó hoz­zánk, mint amen­­nyi a ka­pa­ci­tá­sunk, ugyan­is Pécs­nek és Deb­re­cen­nek is van el­szí­vó ha­tá­sa, pe­dig az or­szág igé­nye­it a pes­ti és sze­ge­di kép­ző­hely is ki­elé­gí­te­né. Ezenkí­vül tud­nánk bő­ví­te­ni a hall­ga­tói lét­szá­mot, mert az ok­ta­tói ka­pa­ci­tás meg­van hoz­zá. Ami a ku­ta­tá­si ol­dalt il­le­ti, ott fo­lya­mat­ban van a la­bo­rok fel­újí­tá­sa, és szük­sé­günk len­ne egy tá­ga­sabb, az eu­ró­pai uni­ós el­vá­rá­sok­nak is meg­fe­le­lő épü­let­re, aho­va át­köl­töz­he­tünk. Er­re az el­kö­vet­ke­zen­dő né­hány év­ben, úgy tü­nik, van is esé­ly.

Tóth Ilo­na

Bezár