2024. március 28., csütörtök English version

Szegedi Tudományegyetem Ahol tudás és szándék találkozik

Felvételi 2015  --  Az SZTE-ről
Az SZTE-ről
A Szegeden tanuló közel 30 ezer egyetemi és főiskolai hallgató 68 egyetemi szak, 66 főiskolai szak, 27 szakirányú továbbképzés, ill. kiegészítő képzés közül választhat. Nyolc akkreditált iskolarendszerű felsőfokú szakképzésünk és 17 doktori iskolánk működik. A Szegedi Tudományegyetemen folyó magas szintű oktató és tudományos kutató munka alapját az intézményeinkben tevékenykedő 1.713 fő oktató képezi, akik közül 14 akadémikus, 114 akadémiai doktor és 643 PhD fokozattal rendelkezik.
A Szegedi Tudományegyetem kalandos története 1581-re vezethető vissza, amikor Báthory István lengyel király, litván nagyherceg és erdélyi fejedelem bölcsészeti és hittudományi fakultással rendelkező academia-t alapított a jezsuiták kolozsvári kollégiumán belül. A korabeli források szerint a kolozsvári intézmény igen gyorsan nagy tekintélyre tett szert. Európai hírű professzorainak köszönhetően mind a bölcsészet, mind a teológia terén magas színvonalú oktatást biztosított, és tudományos fokozatok odaítéléséről is rendelkezhetett. A kolozsvári akadémia jelentőségét növeli, hogy a XVI. század végén magyar földön egyetlen felsőfokú iskolaként működött.
A tizenkét karú Szegedi Tudományegyetem mintegy harmincezres hallgatói, illetve kétezres oktatói (hétezres dolgozói) létszámával, gyakorlatilag az összes képzési területet felölelő oktatási kapacitásával Magyarország egyik legnagyobb, legszínvonalasabb, legelismertebb felsőoktatási intézménye. Az SZTE-t a különböző nemzetközi rangsorok Európa legjobb száz egyeteme között jegyzik. Egyetemünk 1921-ben költözött át Kolozsvárról a Tisza-parti városba, mára gyakorlatilag eggyé vált Szegeddel. Az egyetem 11 kara a székhelyen, a Mezőgazdasági Kar Hódmezővásárhelyen működik. Az SZTE-n a bolognai rendszernek megfelelően a felsőfokú szakképzésektől az alapképzéseken és a mesterképzéseken át a szakirányú továbbképzésekig és a doktori képzésekig szinte minden, a diákok és a munkaerőpiac által keresett képzés megtalálható.
A Szegedi Tudományegyetemen felhalmozódott szellemi potenciál és az itt folyó kutatások révén az intézmény mára nemcsak a magyar felsőoktatás egyik fellegvára, de a magyar innovációs tevékenység egyik fontos szereplőjévé is vált. Az egyetem 18 doktori iskolája és nemzetközi hírnevű kutatócsoportjai a legmagasabb szintű oktatás mellett a legkülönbözőbb területen zajló alap- és alkalmazott kutatások szervezői és végrehajtói.
Az egyetem kiterjedt hazai és nemzetközi kapcsolatrendszerének, az SZTE különböző ösztöndíjhálózatokba történő bekapcsolódásának köszönhetően számos külföldi és hazai ösztöndíjra pályázhatnak a szegedi egyetemisták. Itt mindenki megtalálja a számítását: az is, aki csak néhány hétre, de az is, aki több félévre, akár egy évre is nekivágna országnak-világnak, hogy aztán új tapasztalatokkal és ismeretekkel gazdagodva térjen vissza anyaegyetemére. Az alábbi oldalak segítenek az eligazodásban, s lehetőséget nyújtanak a válogatásra, a szemezgetésre.
Az egyetem épületeiről és rendezvényeiről készült képek megtekintése.
Az alábbi oldalakon a Szegedi Tudományegyetem épületeiről, oktató- és kutatómunkájáról, hallgatói életéről, illetve legfontosabb rendezvényeiről készült fotókat és videókat tekinthetik meg.
Bezár