Szegedi Tudományegyetem Ahol tudás és szándék találkozik

E-Universitas  --  Szabadegyetem - Szeged  --  Korábbi szemeszterek  --  VI. Szemeszter  --  A természetvédelem új paradigmája - November 24. szerda, 18:00
A természetvédelem új paradigmája - November 24. szerda, 18:00

MargocziKatalinBozsóné Dr. Margóczi Katalin Miskolcon született 1955-ben. A Földes Gimnáziumban érettségizett biológia-kémia szakon. 1978-ban Szegeden, a József Attila Tudományegyetemen szerezte meg biológus diplomáját. Kezdettől fogva az ökológia és a természetvédelem érdekelte, de a sors úgy hozta, hogy először a JATE Fűvészkertjében működő Fitotronban, az MTA kutatócsoportban kapott állást, majd két évig a szegedi Biológiai Központban növényi biotechnológiával foglalkozott. Közben részt vett a növényrendszertan oktatásában, nevelte két fiát, és az egyetemi néptánccsoport aktív tagja volt.

Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az emberiség sorsát befolyásoló egyik legalapvetőbb tényező az, hogy hogyan viszonyul a természethez? A történelem során többször változott ez a viszony. Az előadás elején arról gondolkodunk, hogy mit is jelent a „természetvédelem”, ki, mit, mitől, miért, és hogyan véd? Ezekre a kérdésekre csak látszólag egyszerű a válasz.