2019. november 17., vasárnap English version
Archívum  --  2010  --  5. szám - 2010. március 29.  --  Fókusz
Pálinkaország
Címkék: Fókusz

Pa­nasz­tól han­gos ha­zánk­ban min­den­ki az­zal sír­ja te­le a ba­rát­ja váll­tö­més­ét, hogy a leg­utób­bi két év­ti­zed­ben nem lép­tünk elő­re sem­mi­lyen te­rü­le­ten; hogy már a meg­ma­ra­dás is ólom­ne­héz; s hogy ami­ben ta­pasz­tal­ha­tó is né­mi elő­re­ha­la­dás, ab­ban a Nyu­gat gyor­sab­ban fej­lő­dött, az­az nőtt a sza­ka­dék (a le­ma­ra­dás, a tá­vol­ság, a hi­á­tus) köz­tünk és a bol­do­gabb kö­zöt­tük.
Ol­va­som ugyan­ak­kor, hogy Nagy-Bri­tan­ni­á­ban az el­ha­ra­pó­zó­dó al­ko­ho­liz­mus mi­att az ét­ter­mek­ben ál­la­mi pa­rancs­ra ki­sebb­re kell cse­rél­ni a bo­ros po­ha­ra­kat, ami­ből én azt vo­nom le kö­vet­kez­te­tés­ként, hogy az ot­ta­ni kor­mány – mint va­la­mi tangán – a lát­ha­tó­ság leg­szű­kebb, csal­fa ke­reszt­met­sze­tén fe­lej­tet­te a te­kin­te­tét. A több­sé­gi brit ugyan­is iszo­nyat men­­nyi­sé­gű gint, whiskey-t és sört dönt ma­gá­ba, et­től az­tán füg­gő­vé is vá­lik, így a bo­ros po­ha­rak mé­ret­csök­ken­té­se sem­mi­lyen ha­tás­sal sincs a te­re­bé­lye­se­dő al­ko­ho­liz­mus­ra.
Mind­azo­nál­tal e te­rü­le­ten is kéz­zel­fog­ha­tó­vá vált a le­ma­ra­dá­sunk: nem­zet­kö­zi ös­­sze­ve­tés­ben a min­den­ivó észak-eu­ró­pa­i­ak, a sör­ben és snapsz­ban gon­dol­ko­dó né­me­tek, a so­vén bor­is­­sza (cham­pag­ne-is­sza, cal­va­dos-is­sza, cognac-is­sza) fran­ci­ák, va­la­mint az óce­án ol­dal­vi­zén nagy­ivó­vá nőtt por­tu­gá­lok szeb­ben, job­ban, tar­tal­ma­sab­ban, ki­tar­tób­ban tud­nak le­ré­sze­ged­ni, mint mi. Ha va­la­mi­ben ver­seny­ké­pe­sek ma­rad­tunk, ak­kor az a nem túl pon­to­san ége­tett szesz­nek ne­ve­zett al­ko­ho­los ita­lok leg­szeb­bi­ke, a gyü­mölcs­pár­lat. De eb­ben leg­alább jól ar­ti­ku­lál­ha­tó­an ér­he­tő tet­ten a ver­seny­ké­pes­ség.
Azt hi­szem, a pá­lin­ka fog­ja meg­men­te­ni a ha­zát és a nem­ze­tet.
Néz­zünk csak kö­rül – Haj­nó­czy Pé­ter sza­va­i­val – „e 93 030 négy­zet­ki­lo­mé­ter­nyi, ősi te­rü­le­te­i­től meg­fosz­tott, ki­he­rélt ha­zá­ban”! Már nem csu­pán a disz­nó­vá­gás, kol­bász­töl­tés, pör­költ­fő­zés, ke­resz­te­lő és la­ko­da­lom ma­gasz­tos órá­i­nak emel­ke­dett, kö­zös­ség­épí­tő mo­men­tu­ma a pá­lin­ká­zás, ha­nem egye­ne­sen a hét­vé­gé­ké, a fű­nyí­rá­sé, a ker­ti fa­la­to­zá­sé, a szom­széd­hoz át­ruc­ca­ná­sé, a jól el­vég­zett mun­káé, a hos­­szú út­ról ha­za­té­ré­sé és a csa­lá­di ebé­dé.
Az unió – min­den bi­zon­­nyal vé­let­le­nül vagy egy ál­ta­lunk nem is­mert, na­gyobb bű­ne tu­da­tá­ban – ak­kor tet­te ve­lünk a leg­job­bat, ami­kor le­véd­te és (a la­ban­cok­nak tett né­mi en­ged­mén­­nyel) tu­laj­don­kép­pen az össz­mag­yarság­nak ado­má­nyoz­ta a pá­lin­kát. Ha már nem ad­hat­ták vis­­sza az el­sza­kí­tott te­rü­le­te­ket, leg­alább meg­tet­ték ezt a Szent István-i gon­do­lat pár­la­tá­val, a mai ha­tá­ro­kon át­íve­lő nem­ze­ti egy­ség igé­ze­té­vel, és a po­ha­runk­ba löt­­tyin­tet­ték a tá­vo­li, kék­lő dom­bok ízét, za­ma­tát, il­la­tát.
Ha nem hasz­nál­ta vol­na el e ki­fe­je­zést a sport- és bul­vár­saj­tó, ak­kor azt is mond­hat­nánk, hogy gom­ba­mód sza­po­rod­nak a gyü­mölcs­pár­ló üze­mek, a szép pá­lin­ka­üz­le­tek és a jobb ét­ter­mek­ben a csak e célt szol­gá­ló pár­lat­la­pok, ami azt is je­len­ti, hogy – leg­alább egy ki­ter­jedt kép­za­var ere­jé­ig – a föld fel­szí­ne alatt egész Kár­pát-me­den­cé­ben csa­tár­lánc­ban szo­rít­ja meg egy­más ke­zét a túl­élés spó­rá­ja.
Ko­moly­ra for­dít­va a szót, de tény­leg: a nem­zet­gaz­da­ság rend­szer­vál­tás utá­ni egyet­len si­ker­tör­té­ne­te, hogy a bo­rá­szat mel­lé föl­zár­kó­zott a pá­lin­ka­fő­zés. Az per­sze vál­to­zat­la­nul gon­dot fog je­len­te­ni, hogy ki­vel itat­juk meg ezt a meg­növekedett jó mi­nő­sé­gű men­­nyi­sé­get, mi­vel a had­ra fog­ha­tó lét­szám csök­ken, a jó pá­lin­ka ér­te­lem­sze­rű­en drá­ga, a fi­ze­tő­ké­pes­ség pe­dig épp oly vé­kony, akár a pénz­tár­ca.
Be kell hát hoz­ni ide az ivó­kat, az­az új­ra és új­ra rá kell te­ke­red­nünk a be­uta­zó tu­riz­mus prob­lé­má­i­nak meg­ol­dá­sá­ra.
A na­pok­ban Lon­don­ban élő bor­ke­res­ke­dőt ka­la­u­zol­tam Solt­vad­kert­től Vil­lá­nyon ke­resz­tül Szek­szár­dig. Kö­zös él­mé­nyünk volt, hogy szin­te min­de­nütt kós­tol­tat­ták a sa­ját alap­anyag­ból fő­ze­tett tör­köly- vagy sző­lő­pá­lin­kát (utób­bi­nál az ép, telt bo­gyó­kat pá­rol­ják). Günzer Ta­más­nál pél­dá­ul olyan Irsai Oli­vér sző­lő­pár­la­tot it­tunk, ami­től még az ön­kaszt­rá­lá­son át­esett rend­szer­vál­tó pár­tok is új élet­re kel­né­nek. Mond­ta is a lon­do­ni em­ber, hogy en­nél job­bat ő sem is­mer a mű­faj­ban, csak épp kép­te­len len­ne be­ve­zet­ni még a sa­ját ét­ter­mé­ben is a jó ma­gyar pá­lin­kát, mert on­nan néz­ve ez egy­sze­rű­en snap­sz, te­hát né­met cucc, ami­től Lon­don bom­bá­zá­sa óta épp úgy tar­tóz­kod­nak, mint ör­dög a töm­jén­től.
Ezek­kel a friss is­me­re­tek­kel együtt is ér­de­mes harc­ba in­dul­nunk a ma­gunk iga­zá­ért. Sze­lí­den sze­ret­ném föl­szó­lí­ta­ni hát az egye­te­mi pol­gár­sá­got, hogy egy­részt egész­ség­ügyi pre­ven­ci­ós okok­ból (vér­nyo­más, ét­vágy, fer­tőt­le­ní­tés), más­részt nem­ze­ti el­kö­te­le­zett­ség­ből, har­mad­részt pe­dig az ága­zat fel­len­dí­té­se ér­de­ké­ben (kü­lö­nös te­kin­tet­tel a sző­lők és a gyü­mölcs­fák táj­al­ko­tó, kör­nye­zet­vé­dő és né­pes­ség­meg­tar­tó sze­re­pé­re) le­gye­nek ked­ve­sek az élet­kor­hoz, fel­ada­tok­hoz és a test­mé­ret­hez il­lő mér­té­kű, de fel­tét­le­nül rend­sze­res pá­lin­ka­ivók­ká ne­me­sül­ni.
És az ös­­szes be­té­rő kül­föl­dit gyü­mölcs­pár­lat­tal fo­gad­ni.
Is­ten ben­nünk így se­gél­jen!

Dlusz­tus Im­re

 

Bezár