Megszokott arcok, mintha ugyanaz a néhány ember járna Szegeden koncertről koncertre. Este tizenegykor talán százan lézengtek a Korai Öröm 2010 című lemezének bemutató koncertjére várva, s ez a nézőszám hajnak fél egyre is csak megduplázódott. „Ambient, városi népzene, pszichedelikus ethno, a kilencvenes évek folyamatzenéje, akció-zene. A Korai Öröm sok nép és sok galaxis hangjait ötvözi öszsze zenéjében, leírhatatlan bőségű, de garantált emészthető zene.” A sajtó ezekkel a szavakkal ajánlotta az új albumot, ám én öt-hat szám után sem éreztem még semmi újat, semmi különöset. Hogy folyamatzene, az igaz, és a garantált emészthetőség is megállta a helyét. De semmivel sem több, semmivel sem emlékezetesebb. Majd ha már sokadszor hallom. De egyelőre a koncert második fele a régi számokkal mindenképpen ütősebb volt. Vécsi Tibor „fáradtsága” az idő múlásával rányomta bélyegét a bulira, a ráadás kezdéseként mintegy három percben előadta csak a lóvé szövegű magánszámát. Ettől kezdve talán mindegy is lett volna, mit játszik a zenekar, és mit énekel a frontember, mindenre vevő volt a közönség. Én annál kevésbé. Nem ez volt a legjobb Korai-koncert, lesz ez ennél sokkal jobb. Persze, hogy én ott leszek a következőn is.
Korai Öröm lemezbemutató koncert – JATE Klub – 200 néző
Petró János
* Hobó: Blues Jim Morrisonnak