2020. november 25., szerda English version
Archívum  --  2010  --  6. szám - 2010. április 19.  --  Irodalom
Láz­ár Ben­ce And­rás
Egyi­künk sar­kát sem éri víz
Címkék: Irodalom

Ta­vasz le­he­tett, vagy ép­pen tél vé­ge
még, óvo­dá­ba jár­tunk el. Anyám dél­után
jött ér­tünk, dol­go­zott.

Amíg kinn vár­tunk a hú­gom­mal,
tó­csá­kat ug­rál­tunk át. Meg­egyez­tünk
az nyer, aki­nek még a sar­kát sem éri víz,
ezt több­ször, szin­te min­den­nap.
Majd ös­­sze­sí­tet­tük az ered­ményt.

Olyan volt az egész, mint egy kö­te­le­ző
fel­adat, meg­ta­nul­ni, amit csak egy tó­csa fe­lett
sza­bad, dön­te­ni, el­ha­tá­roz­ni bi­zo­nyos dol­go­kat.

Anyám fur­csáll­ta, mért ug­runk át min­den
kis víz­fol­tot út­köz­ben is, ta­lán az­óta
sem ér­ti.

Ha sü­tött a nap néz­tünk tü­kör­ké­pet,
ját­szot­tunk az ár­nyé­kok­kal.
Iga­zat tet­tünk ha­mis mel­lé.

Most is eszünk­be jut, ha ta­vasz van vagy
ép­pen tél vé­ge még, és mind­ket­ten tud­juk:
eb­ben a harc­ban nincs győz­tes,
egyi­künk sar­kát sem éri víz,
tü­kör­ké­pe­in­ket meg­vi­lá­gít­ja a nap.

Bezár