Archívum
2010
6. szám - 2010. április 19.
Irodalom
Vanyúr Katalin
Egykor és most
Hideg, jeges, csapkodó faágak
Arcodba kapnak; véresre csípnek.
A szél feszíti, széttépi sebed. –
Forró könny buggyan és arcodra fagy.
Kapaszkodsz saját bundádba.
A havas föld arcodba köp. –
Élő hetvenöt fokos szög. –
A szürke pont lassan halad.
Behúzod nyakad. – Meghúzod magad
És most már nem lépsz ki a hidegbe,
Már csak emlékszel az érzésre:
Volt egyszer… az egykori önmagad.