Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

„Sze­ged Me­gyei Jo­gú Vá­ros Köz­gyű­lé­se (…) az aláb­bi ha­tá­ro­za­tot hoz­za. A köz­te­rü­le­tek ne­vét a Köz­gyű­lés 2009. de­cem­ber 15-i ha­tál­­lyal az aláb­bi­ak sze­rint ál­la­pít­ja meg: Szeged-Felső-városon a Fel­ső-Ti­sza part­ról nyí­ló Sze­ged II. ker. 10005/2 hrsz-ú köz­te­rü­le­tet Lip­pai Im­re ut­cá­nak ne­ve­zi el” – döntöttek tavaly decemberben a szegedi városatyák.
1919 ta­va­szán a Bel­vá­ro­si Mo­zi Rész­vény­tár­sa­ság meg­ala­ku­lá­sá­ra ezer­két­száz ezer­ko­ro­nás rész­vényt bo­csá­tot­tak áru­ba, me­lyet száz­hat­van­hár­man le is je­gyez­tek, a vállalkozás elnökének Lippai Imrét választották meg. Még ugyan­eb­ben az év­ben tő­két emel­tek, majd 1920. szep­tem­ber 8-án meg­nyílt a film­szín­ház, szep­tem­ber 20-án tar­tot­ták az el­ső ve­tí­tést. Fári Irén tör­té­nész-mu­ze­o­ló­gus idén szep­tem­ber 8-án a mo­zi re­lik­vi­á­i­ból meg­ren­de­zett tör­té­ne­ti ki­ál­lí­tás meg­nyi­tá­sá­nak al­kal­má­ból mon­dott be­szé­dé­ben hang­sú­lyoz­ta a vál­lal­ko­zás me­rész­sé­gét: „Pén­zü­ket koc­káz­tat­ták, re­mél­ték, jó he­lyen lesz, és va­la­mit lét­re­hoz­nak itt. Tör­té­nész­ként azt kér­dez­ném: re­á­lis ez? De sze­ren­csé­re ők üz­let­em­be­rek vol­tak, nem tör­té­né­szek, és ez a mo­zi fel­épült.”

Látványos kiállítás mutatta be a filmszínház történetét. Fo­tó: Segesvári Csaba

A múlt nyo­má­ban

A mo­zi­zás a szá­zad­előn a tár­sa­sá­gi és kul­tu­rá­lis élet köz­pont­ja­i­ban, a ká­vé­há­zak­ban in­dult el. A mai Port Royal he­lyén ál­ló Kos­suth ká­vé­ház ter­mé­nek kö­ze­pén le­en­ge­dett vá­szon­ra már 1906-tól ve­tí­tet­tek né­ma­fil­me­ket, me­lye­ket zon­go­rán kí­sér­tek, nyá­ron pe­dig a kert­he­lyi­ség szol­gált „ve­tí­tő­te­re­mül”. Így te­hát a mai Bel­vá­ro­si mo­zi te­rü­le­tén, mond­hat­ni, több mint száz éve pe­reg­nek a fil­mek. „Az, hogy egy ilyen nagy múl­tú in­téz­mény lé­te­zik a vá­ros­ban, már tény­leg rit­ka. Ez egy gyö­nyö­rű épü­let és nagy ér­ték, ami­re fi­gyel­nünk kell, és azt sze­ret­ném, ha a sze­ge­di­ek is tisz­tá­ban len­né­nek ez­zel” – mond­ta Sza­bó Éva And­rea, a mo­zi mű­vé­sze­ti ve­ze­tő­je.
Lip­pai Im­re 1876-ban szü­le­tett Sze­ge­den. „Al­ka­ti­lag rend­kí­vül zö­mök, na­gyon jó kon­dí­ci­ó­ban lé­vő em­ber volt. Akik fi­a­ta­labb ko­rá­ban is­mer­ték, azt mond­ták ró­la, hogy iga­zi sű­rű ma­gyar” – mond­ta Segesváry Lász­ló, Lip­pai Im­re uno­ká­ja. Ha­jó­ács­nak ta­nult, el­ső üze­mé­ben, amely a Ta­bán ut­ca – Fel­ső Ti­sza part sar­kán állt, zsin­de­lye­ket ké­szí­tett, ame­lye­ket tu­ta­jon Bul­gá­ri­á­ba szál­lí­tott. „1908-ban meg­épí­tet­te a csa­lá­di szék­he­lyet a Fel­ső Ti­sza part 31. szám alat­t, ek­kor ke­rült ide a fa­ke­res­ke­dés. 1919-ben meg­vet­te a Fel­ső Ti­sza part 33-at és 35-öt, előb­bi­ben lé­te­sült a mész­ége­tő, utób­bi­ban a Lip­pai Im­re és Fi­ai Gőz­fű­rész Rt. Ez volt a sze­ge­di ipa­ri kö­tő­dés Fel­ső Ti­sza par­ti vo­nu­la­ta” – me­sé­li az uno­ka. „Ki­épí­tet­te a vil­la­mos­vá­gányt a Ti­sza-par­ton a 2-es vil­la­mos­sal pár­hu­za­mo­san a Mol­nár ut­cá­ig, ezen a te­rü­le­ten vas­úti ko­csik köz­le­ked­tek éj­sza­ka, vit­ték a fű­rész­árut fel­dol­go­zás­ra. Nagy­apám fá­val kap­cso­la­tos sze­ge­di te­vé­keny­sé­gét kö­vet­te a szol­no­ki fű­rész­gyár lé­te­sí­té­se, majd a hód­me­ző­vá­sár­he­lyi, itt mal­mot is vá­sá­rolt.”
Bár a Bel­vá­ro­si mo­zi meg­ala­ku­ló köz­gyű­lé­se egy­han­gú­lag el­fo­gad­ta „a Szivessy Ti­bor bu­da­pes­ti mű­épí­tész ál­tal ké­szí­tett szép ki­vi­te­lű ter­ve­ket”, a pa­lo­tát még­sem ő, ha­nem Se­bes­tyén End­re épí­tet­te fel. „Ez a gyö­nyö­rű, majd­nem százéves pa­lo­ta, egye­dül­ál­ló az or­szág­ban ab­ból szem­pont­ból, hogy ele­ve mo­zi­nak épült. Az­óta egy nap­ra sem zárt be” – mond­ta Sza­bó Éva Andrea.

Az évforduló alkalmából Lippai-produkcióban készült filmeket is vetítettek. Fo­tó: Segesvári Csaba

Ma már jó­val ke­ve­seb­ben jár­nak mo­zi­ba, mint egy-két év­ti­zed­del ez­előtt, rész­ben mert több kul­tu­rá­lis le­he­tő­ség áll ren­del­ke­zés­re, mint ko­ráb­ban. „Az, amit a mi kor­osz­tá­lyunk­nak je­len­tett a mo­zi, a kö­zös­sé­gi él­mény, az együtt ülés a sö­tét­ben, a ran­de­vú­zás, az iz­gal­mak, el­vesz­tet­ték va­rá­zsu­kat. Az is, hogy azon­nal ke­res­tük, mi­kor me­het­nénk el meg­néz­ni az új fil­me­ket” – áb­rán­do­zott a múl­ton a szakember. Bár a film­né­zés irán­ti ér­dek­lő­dés nem, a né­ző­szá­mok drasz­ti­ku­san csök­ken­nek. Az ál­ta­lá­ban ön­kor­mány­za­ti fenn­tar­tá­sú in­téz­mé­nyek ke­vés­sé tud­nak ver­se­nyez­ni a plázák ál­tal kí­nált ké­nye­lem­mel és az­zal, hogy ma már nem ez az egyet­len ve­tí­té­si hely­szín: meg­küz­de­ni a nagy­szá­mú le­töl­té­sek, va­la­mint már a té­vé­ben is köz­ve­tí­tett új­don­sült fil­mek su­gár­zá­sa mi­att el­ma­radt né­zők hi­á­nyá­val. Több mo­zit be kel­lett zár­ni, so­kan már csak alig tud­ják fenn­tar­ta­ni ma­gu­kat. Nem rit­ka az sem, hogy a film­szín­há­zak más kul­tu­rá­lis ese­mé­nyek­nek is helyt ad­nak, a Bel­vá­ro­si mo­zi szin­tén. „Más mű­vé­sze­ti ágak fe­lé is nyi­tot­tunk, volt már itt szín­há­zi elő­adás, kon­cer­tek rend­sze­re­sen, ki­ál­lí­tá­sok, fel­ol­va­sá­sok” – mond­ta Sza­bó Éva Andrea.

„Ami­hez hoz­zá­nyúl, aran­­nyá vá­lik” (Jó­kai)

A ma­gyar né­ma­film­gyár­tás ős­ha­zá­ja Ko­lozs­vár volt, az ot­ta­ni szín­ház igaz­ga­tó­ja, Janovics Je­nő ke­ze alatt nőtt fel az a ki­vá­ló ge­ne­rá­ció – a Foxot ala­pí­tó Fried Vil­mos, Czukor Györ­gy ren­de­ző-pro­du­cer, a Draku­la Lugossy Bé­la vagy az el­ső tu­da­to­san meg­ter­ve­zett éle­tű sztár, Bánky Vil­ma –, amely kis­vár­tat­va el­hagy­ta az or­szá­got. „Nyu­god­tan me­rem mon­da­ni a nagy­apám­ról, hogy ő az a zse­ni, aki itt­hon ma­radt és be­bi­zo­nyí­tot­ta, hogy itt­hon is le­het is­mert és el­is­mert em­ber­ré vál­ni” – ál­lí­tot­ta Segesváry Lász­ló. „Kap­cso­la­ta a film­mel szin­te éle­te vé­gé­ig meg­ma­radt. Amed­dig te­het­te, na­gyon ko­moly pén­ze­ket ölt a ma­gyar film­gyár­tás­ba. 1939-ben az Est ok­tó­ber 25-i szá­ma sze­ge­di arany­em­ber­nek ne­ve­zi, hi­szen Pes­ten ren­ge­te­gen be­szél­ték ak­ko­ri­ban, hogy­ha va­la­me­lyik ma­gyar film­nek pénz­re van szük­sé­ge, el kell men­ni Lip­pai Im­ré­hez Sze­ged­re, és az öreg­úr – így ne­ve­zi az új­ság­író – húsz-negy­ven­ezer pen­gőt, le­he­tő­sé­ge sze­rint, be­fek­tet a ma­gyar fil­mek­be.” Egy film­szak­lap­ban még olyan írás is meg­je­lent, amely­ben le­ír­ta, hogy Lip­pai egy üz­let­kö­tés kap­csán száz­ezer pen­gőt tett a ma­gyar film­gyár­tás egy meg­ha­tá­ro­zott film­cso­port­já­nak el­ké­szí­té­sé­re.
Fári Irén a meg­nyi­tón így ér­té­kel­te a mo­zi el­múlt éve­it: „20. szá­za­di tör­té­nel­münk­ben szin­te egye­di, hi­szen itt foly­to­nos­ság­ról van szó és foly­to­nos meg­úju­lás­ról. En­nek ké­pes­sé­ge tet­te le­he­tő­vé a Bel­vá­ro­si mozi­nak, hogy ma is és min­den nap itt ve­tí­té­sek foly­ja­nak.” 1943-ban a ma­gyar film­gyár­tás öt­ven­há­rom elő­ál­lí­tott film­je kö­zül hu­szon­ket­tőt a Bel­vá­ro­si mo­zi­ban is be­mu­tat­tak, köz­tük ötöt el­ső­ként. A han­gos­fil­met vi­dé­ken elő­ször szin­tén Sze­ge­den ve­tí­tet­ték le. Már ez so­kat el­árul a min­dig is fő­vá­ro­si köz­pon­tú ma­gyar kul­tú­rá­ról, és ez a ten­den­cia az­óta sem vál­to­zott. A mai na­pig ren­ge­teg pre­mi­er lát­ha­tó itt el­ső­ként, leg­alább­is az el­sők kö­zött. A foly­to­no­san meg­úju­ló Bel­vá­ro­si­ban 2009. ja­nu­ár 16-án meg­nyílt a 3D-sé ala­kí­tott öt­száz­negy­ven fős Zsig­mond Vil­mos-te­rem, Ma­gyar­or­szá­gon har­ma­dik­ként, vi­dé­ken el­ső­ként. Az új le­he­tő­sé­ge­ket ki­hasz­nál­va már eb­ben az év­ben el­in­dult a Met­ro­pol­i­tan Ope­ra elő­adá­sa­i­nak köz­ve­tí­té­se. „Az a fan­tasz­ti­kus, hogy nem egye­dül ülsz egy gép előt­t, ha­nem több em­ber­rel, egy el­sö­té­tí­tett te­rem­ben egy ha­tal­mas vá­szon előt­t, és egy­szer­re él­tek át bi­zo­nyos ér­zel­me­ket. Ha­tal­mas csen­dek és ne­ve­té­sek tud­nak len­ni, an­nak van egy plusz él­mé­nye, ez más­hol nem te­remt­he­tő meg. Hi­szek ab­ban, hogy meg­ma­rad a mo­zi, tel­je­sen át­ala­ku­ló for­má­ban, ahogy most is, de min­dig lesz” – ér­té­kel­te Sza­bó Éva Andrea.

„Is­ten ad­ta, Is­ten el­vet­te”

A Belvárosi mozi épülete az 1930-as években.

Lip­pai Im­re fo­lya­ma­to­san bő­ví­tet­te vál­lal­ko­zá­sai kö­rét. Tu­laj­do­ná­ba ke­rült a Sze­ge­di Ke­ra­mit és Mű­tég­la­gyár, tá­mo­gat­ta a Sze­ge­di Egye­te­mi Kli­ni­kák és a pető­fitelepi temp­lom épí­té­sét. Idő­vel nem­csak a Bel­vá­ro­si, ha­nem a Szé­che­nyi és Kor­zó mo­zik, va­la­mint a Sze­ge­di-Csong­rá­di Ta­ka­rék­pénz­tár el­nö­ki te­en­dő­it is el­lát­ta. Kez­de­mé­nye­zé­sé­re az át­te­le­pült er­dé­lyi ma­gya­rok épí­té­si te­lek­hez és hi­tel­hez ju­tot­tak, tég­lát és fa­anya­got Lip­pai biz­to­sí­tott ne­kik. „A csa­lád az ipa­ri te­vé­keny­ség mel­lett me­ző­gaz­da­sá­git is foly­ta­tott – eb­ben nagy­ma­mám volt a csa­pat­ka­pi­tány –, amely ki­e­gé­szült az ál­lat­te­nyész­tés­sel és ez eh­hez kap­cso­ló­dó fel­dol­go­zás­sal” – foly­tat­ta nagy­ap­ja élet­út­ját Segesváry Lász­ló. „Min­den te­rü­let­nek meg­volt a ma­ga fő­nö­ke a csa­lá­don be­lül. Ifj. Lip­pai Im­re a vá­sár­he­lyi ob­jek­tu­mot ve­zet­te; Ist­ván a szol­no­ki gyá­rat. Az én apám az Er­dély­ben fo­lyó er­dő­ki­ter­me­lés fe­le­lő­se lett. Ab­ból adó­dó­an, hogy eze­kért a po­zí­ci­ó­kért nem kel­lett a vál­lal­ko­zá­son be­lül kü­lön-kü­lön fi­zet­ni, nagy­apám hely­ze­ti előny­be ke­rült. Na­gyon ke­mény volt az öreg­úr, ha­tal­mas te­kin­tély­nek ör­ven­dett csa­lá­don be­lül és na­gyon nagy ren­det tar­tott. Két pen­gő ki­fi­ze­té­se nem tör­tént meg az ő tud­ta és jó­vá­ha­gyá­sa nél­kül.”
Az 1949-es ál­la­mo­sí­tás­kor a mo­zi két­har­ma­da volt Lip­pai tu­laj­do­ná­ban, a töb­bi rész­vényt töb­bek kö­zött Vass An­dor tég­la­gyá­ros lá­nya, Baróti Józsefné és a Zinger háza­spár bir­to­kol­ta. Az ál­la­mo­sí­tás­kor min­de­nét el­vet­ték, „cö­vek egye­nes ge­rinc­cel vi­sel­te el” – em­lé­ke­zett Segesváry Lász­ló. „Meg­kér­dez­tem tő­le, mit érez. Azt vá­la­szol­ta, Is­ten ad­ta, Is­ten el­vet­te. Egy könny­csep­pet sem ej­tett.” Az arany­em­ber 1961-ben hunyt el, az ál­la­mo­sí­tott fű­rész­gyár dol­go­zói el­men­tek a te­me­té­sé­re...
Má­jus 21-én, Sze­ged Nap­ján a mo­zi Vaszy Vik­tor té­ri hom­lok­za­tán em­lék­táb­lát avat­tak Lip­pai és rész­vé­nyestár­sai em­lé­ké­re. Az év leg­na­gyobb ese­mé­nye azon­ban vi­tat­ha­tat­la­nul az em­lé­ke­zés a szep­tem­ber 8-i ka­pu­nyi­tás­ra. A mo­zi há­rom hely­szí­nén tör­té­ne­ti ki­ál­lí­tás nyílt az év so­rán a sze­ge­di­ek­től, a Lip­pai csa­lád­tól, a So­mo­gyi-könyv­tár­tól és a Mó­ra Fe­renc Mú­ze­um­tól gyűj­tött em­lé­kek­ből, re­lik­vi­ák­ból, ko­ra­be­li mo­zi­pla­kát­ok­ból és új­ság­cik­kek­ből, va­la­mint írá­sos és fény­ké­pes do­ku­men­tu­mok­ból. A meg­nyi­tót kö­ve­tő­en öt Lip­pai-pro­duk­cióban ké­szült ma­gyar han­gos­fil­met te­kint­he­tett meg a kö­zön­ség, töb­bek kö­zött a Ko­dály-ze­ne­mű­re kom­po­nált Ká­dár Ka­tát.
„Fan­tasz­ti­kus ér­zés lát­ni egy élet­út­ban, hogy egy em­ber az ab­szo­lút egy­sze­rű­ség­ből el­in­dul­va, a te­het­sé­gét ka­ma­toz­tat­va el­jut a csúcs­ra. Nyu­god­tan mond­ha­tom, hogy Sze­ged meg­ha­tá­ro­zó egyé­ni­sé­ge volt” – mél­tat­ta nagy­ap­ját Segesváry Lász­ló.

Sze­ke­res Ni­ko­let­ta