2025. február 11., kedd English version
Kínai-Magyar Üzleti Fórum a Szegedi Tudományegyetemen

11 szakmai területről több mint 30 kínai vállalat, közel 40 kínai üzletembere érkezik 2013. július 4-én (csütörtökön) 13 órakor a Szegedi Tudományegyetemre az észak-kínai Tianjin tartományi jogú városából, hogy gazdasági partnerekre találjon Szegeden és a dél-alföldi régióban.

2013. július 03.

Az észak-kínai Tianjin a Kína Népköztársaság négy tartományi jogú városának egyike, az ország egyik legfejlettebb gazdasági központja. A város üzletember-delegációja első alkalommal érkezik Magyarországra. Július 3-án a Parlamentben szervezett Gazdasági Fórumon vesznek részt, majd július 4-én – Budapest mellett kizárólag Szegeden – a Szegedi Tudományegyetemen mutatkoznak be és keresnek magyarországi partnereket.

A Tianjin városból érkező kínai delegáció vezetőit fogadja Szabó Gábor akadémikus, a Szegedi Tudományegyetem rektora.

A Kínai-Magyar Üzleti Fórumnak az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ (TIK, Szeged, Ady tér 10., I. és II. előadó terem) ad otthont. A kínai és magyar üzletemberek kerekasztal-beszélgetéseit követően, a program részeként

a szegedi universitas K+F projektjeit Varró András professzor, a Szegedi Tudományegyetem tudományos és innovációs rektorhelyettese mutatja be 2013. július 4-én 14 óra 30 perckor.

 

(Ez az előadás sajtónyilvános. Ezt követően – várhatóan 14 óra 50 perctől – a sajtó képviselői számára lehetőség nyílik interjúk készítésére a Kínai-Magyar Üzleti Fórumról.)

 

Tisztelt Szerkesztőség! Kedves Újságíró Kolléga!

A Szegedi Tudományegyetemen a TIK termeiben rendezett kínai-magyar üzleti fórumra 2013. július 4-én 14 óra 30 perctől tisztelettel hívjuk, szeretettel várjuk!

 

További információért forduljon bizalommal Újszászi Ilonához, az SZTE szóvivőjéhez, mobil: +36703338654!

A lejárt híreinket, sajtóközleményeket a sajtóarchívum menüpontban tekinthetik meg.
DSC_1776_230x154.png

Belépés

Sajtószoba regisztráció
Sajtóarchívum

Címkék

Hírek, aktualitások *

Rendezvénynaptár *

  • Reklamációs időszak (kurzusteljesítésekkel, érdemjegyekkel)
    február 03. - február 20.
  • ExMount Sítábor
    február 08. - február 15.
  • Szorgalmi időszak
    február 10. - május 24.
  • Szorgalmi időszak
    február 10. - május 24.
  • Szorgalmi időszak kezdete 2024/25 II. félév
    február 10. - február 14.

Gyorslinkek

Bezár