2024. április 19., péntek English version
Archívum  --  2005  --  22. szám - 2005. december 5.  --  Irodalom
Mondd, hogy közeledhet hozzád egy normális férfi?
A Pulóvergyűjtő előadását már nagyon vártam. Kíváncsi voltam, mit hoz ki Gáspár Sándor ebből a szerepből, amit mintha rá szabtak volna. Feltételezéseim szerint. De kiderült, ezt most sem fogom megtudni, mert egy-két régi-régi előzetessel szemben Wodala Márk és Makk Hajnalka előadásában, Franyó Róbert rendezésében állította színpadra a Páger Antal Stúdió William Mastrosimone ismert darabját.
Ez is egy volt azok közül az előadások közül, amelyekért érdemes megkockáztatni az amatőr előadások látogatását. Az eszköztelenre megírt darab cicoma és túlzások nélküli rendezése tág teret adott a színészi játéknak, sőt, semmi másra nem volt szükség, csakis arra. És a két fiatal kiválóan megfelelt. A nagyon lelki sérült, vagy ahogy a mellettem ülő kolléga mondotta, lökött lány zavarát, figyelemhiányát, érzékenységét Makk Hajnalka nagyon szépen játszotta. A remegő kéz dugdosása, az idegesen toporzékoló láb bújtatása, szemlesütések csak annyira voltak színészetszagúak, mint akármelyik nő bármely megnyilvánulása, ha férfi van mellette, akitől fél is, és akire vár is. Wodala Márk bunkósága, érzékenysége, figyelmetlen figyelmessége jellegzetes volt – férfi. Ráadásul nemcsak külön-külön alakítottak, hanem együtt játszottak. Pontos reakciók, éppen elég gesztus, helyénvaló mozdulatok – ezen múlott ez előadás. Egy kétszereplős stúdiódarab meghalt volna, ha egy kis mesterkéltség, ellenségesség lett volna a színészek között, így viszont magával ragadó előadást kaptunk a PÁST-tól.
A darab is jó választás volt – két frusztrált, szegény fiatal, az elidegenedés díszpéldányai, akik zavarba jönnek egy érintéstől, de ha egyedül maradnak, semmi másról sem ábrándoznak, mint közeledésekről. Attól tartok, a Kárász utcán rámutathatnánk akármelyik járókelőre, pontosan azokat az érzéseket írná le korunk népbetegségeként, amiket ebben a drámában láthatunk. Hogy happy end-del végződik a darab, az csak megfelelő adag pesszimizmus kérdése – hiszünk-e abban, hogy ilyen sérülésekkel ebben a korban létezik olyan kapcsolat, ami működhet. Mastrosimone szerint legalább meg kellene próbálni.
Pölös Zsófia
Bezár