Szegedi Tudományegyetem | Csak a sztorik, semmi más

Archívum

2005

1. szám - 2005. január. 24.

GYTK

Jegyzet

Csak a sztorik, semmi más

Cikk nyomtatás

Link küldés

Megosztás

Túl vagyok az első koffeinmámoros vizsga előtti éjszakámon. Bár ilyenkor kissé átrendeződik az idő és a hallgató viszonya, azt hiszem, most is késő van. Volna mit tanulnom a billentyűzet kopogtatása helyett, tulajdonképpen nem is érek rá.
(Minek dugja ki XVI. Lajos menekülés közben jellegzetes orrát hintója ablakán?)
A vizsgaidőszak szép. Egyszerű mondat, első olvasatra talán mégis furcsa. Gyerekként családi ebédeken sokat hallgattam egy rokonomról szóló történeteket, melyek nagy része arról szólt, hogy az illető milyen találékonyan fegyverezte fel magát az írásbeli megmérettetésekre és hogyan dumálta ki magát a szóbeliken a legszorultabb helyzetekből is. Akkor szerettem bele az egyetembe és döntöttem el, hogy akármi is legyen az az egyetem, én is kipróbálom. Persze, azóta tudom a történetek többsége inkább legenda volt, azok is a színes változatban, mégis van benne valami, még ha a szerelem múlik is lassan.
(Tényleg a kommunizmus szelleme járja be Európát?)
Az alapvető szépsége a vizsgaidőszaknak, hogy az ember készül, húz és tud. Kemény munka után megérdemelten issza a sörét és indul haza újabb raklap könyvvel. Ez azért nem túl gyakori. Aztán szép az is, ha az ember nem készül, húz és átmegy. Ilyenkor sokkal felszabadultabb, mint az első esetben, bár elméletem morálisan igen sebezhető.
(Mennyi időt vett volna igénybe a cseh légió föld körüli útja az első világháborúban?)
A vizsgaidőszak sokat javít a kapcsolatteremtő képességen is. Pusztán arcról ismert csoporttársakhoz megy oda az ember érdeklődni a húsvéti locsolkodásának sikeréről vagy locsolkodóinak számáról, majd elkérni a jegyzeteit. Egy barátom telefonkönyvében ilyenkor aggasztó módon szaporodnak a jegyzet 1, 2, 3 nevekhez rendelt telefonszámok. A felsőbb évesek kérés nélküli is osztják a kevés gyakorlati előnnyel rendelkező, jobbnál jobb tanácsokat. Én sem vagyok kivétel: Kukovecz György tanár úrnál tudni kell hol található Marx sírja (a születési és halálozási dátum alap), vagy mikor nyitották meg a Potosi ezüstbányát. Tóth Sándor László tanár úr szereti megkérdezni, hogy melyik vár ostromakor mondogatták egymásnak a török védők, hogy a magyarok csak akkor veszik be a várat, ha a templomtornyon kukorékolni kezd a szélkakas. Eördögh István tanár úr egyik kedvence a paraguayi guarani „állam", satöbbi.
(Mért használják az angol uralkodók máig a pápától kapott hit védnöke címet?)
Valaki a saját jegyzetre és az egész éves tanulásra, valaki mások jegyzetére, valaki az irodalomjegyzékre, de legtöbben a szerencsére esküsznek. Az idei vizsgaidőszak (számomra) új jelensége, a puska.hu elnevezésű, igen progresszív vallás. Aztán ott van a könyvtár, ahol lehet csajozni, társasági életet élni, lemenni cigizni, csak tanulni nem ér.
(VIII. Henrik valóban impotens lett volna?)
A vizsgaidőszak csúcsa maga a megmérettetés. Mindenki ismeri azokat, akik két órával a vizsga előtt már az ajtó előtt állnak, egymás elbizonytalanításában lelnek örömöt az utolsó órákban, sorolják az adatokat, de mosolyogva mondogatják, hogy ők nem készültek, meg már be is fizették az úvécsekket, mert amikor bejött a prof. igen csak morcosnak tűnt. Mindenki olvasgat, de az extrém sportok űzésekor jellemző adrenalin szint miatt már semmit sem jegyez meg az ember. De hátha kimegy kávézni a tételhúzás után, vagy ha ebéd előtt megyek be, lehet hogy már annyira unja, hogy nem is figyel, mit mondok.
(De mi az a szociálpszichológia?)
Abban mindenki megegyezik, hogy ha egyszer túl lesz rajta, akkor aztán… A mondat vége főleg a Jate Klubra van kihegyezve, de két hét mámor után idén az eddigiektől eltérően mindenki be fog járni az előadásokra, elsőként fog referálni és gyakran fog a könyvtárban tanulni szabadidejében.
Aztán egyszer mindig vége van. Elmarad a megkönnyebbülés, az előadásra járás, a könyvtár, de legtöbbször még az önfeledt többnapos mámor is. Az egészből már csak néhány felesenemigaz, mókás történet marad, ami a haver haverjával történt.
Hogy mit akarok ezzel az egésszel? Semmit, csak már minden egyebet csinálok, hogy ne kelljen tanulnom.

Bóka Gábor