Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

– Amikor végigfutottam az életrajzát, a publikációs listáját, a beosztásait először az a kérdés fogalmazódott meg bennem, hogy jut-e egyáltalán ideje a magánéletére...
– Mostanában egyre kevesebb, de azt hiszem, az életem során egész jó arányt sikerült megtalálnom a társadalmi szerepvállalás, a család és a hivatásom között. Megközelítőleg egyforma fontosságúnak tartom őket. Egy nőnél többnyire a család áll az első helyen, csak utána jön a munka. Én az első perctől kezdve úgy álltam az életemhez, hogy a munka az első, mert valamiből meg kell élni, a saját lábamon is meg kell állnom. Mivel az ötvenhatos forradalomban érintett férjet sikerült találnom, úgy éreztem, nekem mindenképp dolgoznom kell, mert lehet, hogy nekem kell majd eltartanom a gyerekeinket is.
– Ezért választotta a közgazdasági pályát?
– Nem, családi példát követtem. A családom Erdélyből költözött át. Az ötvenes években édesapám meghalt, és banktisztviselő édesanyámnak kellett eltartania a családot. Akkor már megismertem, hogy milyen egy beruházási bankban dolgozó ember munkája, de meglehetősen unalmasnak találtam. Mivel inkább a humán tudományok álltak közel hozzám, a hátam közepére sem kívántam azt a munkát.
Saját elhatározásomból katolikus leánygimnáziumba iratkoztam. A történelem, a magyar és a nyelvek érdekeltek, ezek mellett jó matematikus is voltam. Humán pályára készültem, de a tanáraim azt mondták, hogy csak akkor mehetek tanárnak, ha azt hazudom, hogy a szüleim kényszeríttettek katolikus iskolába. Én mondtam nekik, hogy ez nem igaz, de ők csak győzködtek, hogy nem baj, de ezt kell mondanom. Hát én nem hazudtam, és nem is jelentkeztem tanárnak, hanem édesanyám nyomdokaiba léptem.
Ezt a történetet csak azért mondtam el, hogy az olvasók lássák, az ember lehet elég következetes anélkül is, hogy végzetes következményekkel járna a karrierjére nézve. Persze egy kicsit hosszú ideig kell élni, hogy ezek a hatások kiküszöbölődjenek, de azt mondhatom, hogy nem bántam meg egy percig sem.

 

KISZ és vallás

 

– Annak ellenére, hogy a költészethez és a történelemhez vonzódott, nem ment rosszul önnek a közgazdaságtan.
– A humán érdeklődésem megmaradt, a hallgatóim tudják, hogy az óráimat szeretem irodalmi idézetekkel, történetekkel színesíteni. A Közgazdasági Egyetemre is úgy vettek fel, hogy egy olyan dolgozatot írtam a Rákóczi-szabadságharcról, melyhez az eseményekhez kapcsolódó népköltészeti alkotásokat is hozzáfűztem. Ez a komplexitás megragadta a felvételiztetők figyelmét, köztük Hagelmayer Istvánét, a Számvevőszék későbbi elnökéét. Ő már akkor barátságába fogadott, neki köszönhetem, hogy rögtön felvettek az egyetemre. Végig a védőszárnyai alatt tartott, pedig ott is értek támadások a hitem miatt.
Többen rákérdeztek, hogy vallásos ember hogy akarhat tevékenykedni az egyetemi KISZ szervezetben. Én erre azt feleltem: ha nem lehet, akkor kilépek, de ha lehet, akkor mivel az egyetlen társadalmi szervezetről van szó, szívesen részt veszek a munkájukban. A vádakat hallva Hagelmayer István megkérdezte a KISZ csoportbizalmit: „Bocsáss meg, hanyast kaptál politikai gazdaságtanból?” Ő azt felelte, hogy kettest. „Na látod” – felelte a professzorom – „neki ötöse volt, úgyhogy ne szólj semmit, mert ő tudja, amit te csak kitűzőként hordasz.”
– Az akkoriban tanított politikai gazdaságtantól azóta eltávolodtunk. Hasznát tudja venni az ott tanultaknak?
– Sok olyat tanultam, ami az egyik fülemen bement, a másikon kijött, de sok hasznos dolgot is az egyetemen ismertem meg. A politika és a gazdaság kölcsönhatásait abban a rendszerben nagyon jól látni lehetett, és ez máig sem változott meg. Gunnar Myrdal, Nobel-díjas svéd professzor mondta azt, hogy minden gazdaságtan politikai gazdaságtan. Muszáj megértenünk, hogy nincsenek „kétszer kettő az négy" jellegű törvények a közgazdaságban, ugyanis az emberek elhatározásaait számtalan, a személyiségükből fakadó döntés befolyásolja. Az emberek nem azt veszik meg, ami a számukra a legfontosabb, hanem presztízsből vásárolnak. Hány példát látunk arra, hogy valaki nem azért vesz meg valamit, mert igazán szüksége van rá, hanem azért, mert nélküle kényelmetlenül érzi magát a társadalomban! A javakat politikusok osztják el a politika szabályai szerint. A rövidebb választási ciklusokban a politika vastagon beleszól a döntésekbe, bár hosszú távon mindig korrekcióra szorul.

 

Az állam adósága

 

– Ki tudhatná ezt jobban önnél, aki az Antall-kormány idején belekóstolt a politikába is.
– A pályám csúcspontja volt, amikor a rendszerváltó kormány tagja lettem. Édesanyám abban a hónapban halt meg, amikor bejutottam a Parlamentbe. Kimentem a szüleim sírjához és azt mondtam: „Mindig fiút szerettetek volna. Vajon, ha fiatok születik, többre vitte volna?”
Úgy gondolom, hogy kielégítettem a szüleim vágyát, hogy olyan gyerekük legyen, aki viszi valamire az életben. És annak ellenére vitte, hogy „csak” lány.
A politikai pályafutásomban arra vagyok a legbüszkébb, hogy soha nem kellett hazudnom. Legfeljebb diplomatikus voltam, de sikerült elkerülnöm, hogy mást kelljen mondanom, mint a meggyőződésem. Nem mentem bele a divatos politikai mellébeszélésbe, nem hamisítottam, és az emberek igenis honorálják ezt. Ezért üzenem azt az ifjúságnak, hogy érdemes tisztességesnek lenni, mert meghozza a gyümölcsét.

 

 

Életem hátralévő részét az egyetem sikeres működésére tettem föl.

Botos Katalin Személye meghatározó a magyar bankszektor történetében. Szakmai karrierje 1964-ben indult a Magyar Beruházási Banknál, majd vezetői beosztásban dolgozott a Pénzügyminisztériumban, ezt követően a Pénzügykutatási Intézetben. 1987-től az Agrárgazdasági Kutatóintézetben tevékenykedett, majd 1990-ben a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára, parlamenti képviselő lett. 1991-ben a bankszektor fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszteri tisztséget töltötte be. 1992-től három éven át az Állami Bankfelügyelet első elnöke. 1994-től az oktatás területén, több egyetemen – egyetemi tanárként, tanszékvezetőként és intézetvezetőként – hasznosítja szakmai tapasztalatait. A Pázmány Péter Tudományegyetem Heller Farkas Közgazdaságtudományi Intézetének vezetője, az SZTE GTK tanszékvezető egyetemi tanára.

 

 

– Térjünk vissza kicsit a rendszerváltás előtti időkre. Hogyan boldogulhatott akkoriban a meggyőződései megtagadása nélkül?
– Az a helyzet, hogy nagyon szerencsés ember voltam. Hálás lehetek a Jóistennek, mert a beruházási bank, ahova az egyetem elvégzése után kerültem, olyan vezetővel rendelkezett, aki védőszárnyat adott a polgári hátteremnek, és adott egyfajta kifutási lehetőséget. Olyan emberekkel akadtam össze, akik azt nézték, hogy ténylegesen mit tudok, és hogyan válik ez a közösség hasznára. Persze azt is lehet mondani, hogy a pártnak a hasznára. Lényeg az, hogy engem soha nem kényszeríttettek be a politikai mozgalomba. Voltak rá kísérletek, de azokat elhárítottam, és nem ért érte súlyos retorzió, legfeljebb annyi, hogy nem juthattam igazán magas pozíciókba.
– Idővel azonban megérett a rendszer a reformer közgazdászok gondolataira. A nyolcvanas évek harcainak a beteljesülése volt a rendszerváltás?
– Több évtized következménye volt. Amikor a rendszerváltás eljutott arra a pontra, hogy megalakultak a pártok, nagy lelkesedéssel jártunk a megmozdulásokra. Úgy éreztünk, mint a fényes szelek nemzedéke: holnapra megforgatjuk a világot. Csodálatos idők voltak.
– Nemcsak az utcáról, a parlamenti padsorok közül is követte az eseményeket.
– A felszólalásaim alapján az MDF felfigyelt rám, és bekerültem a Parlamentbe. Nem volt túl hálás feladat, mert a politikusi karrieremnek mindjárt az elején be kellett jelentenem, hogy ha belerokkanunk is, fizetni fogjuk az adóságainkat. Ezt később sokan úgy értelmezték, hogy önkényes ajánlatot tettünk a Nyugatnak. Pedig dehogy volt ez önkényes ajánlat, ez egy kikényszerített helyzet volt! Talán ha külföldön erősebb magyar lobbi segített volna nekünk, olyan, mint a lengyelek lobbija Amerikában, akkor másképp is alakulhatott volna.

 

A tudós macskája

 

– Minden gazdaságtan politikai gazdaságtan, idézte Gunnar Myrdal mondását. Ennek analógiájára azt is állíthatnánk, hogy minden oktatásügy politikai oktatásügy?
– Ebben az értelemben igen, hiszen a legfontosabb termelőtőke kialakításán, az emberi erőforráson tartja a kezét az oktatásügy. Aki az ifjúságot megragadja, az a jövőt ragadja meg. Már csak a kérdés súlya miatt is elkerülhetetlen a politikai befolyás. Bár itt nem a direkt pártpolitizálásra gondolok, hanem a társadalom iránti felelősségre.
Talán a politikánál még fontosabb az etikai megközelítés. Hiába mondják azt, hogy a politikában nem szabad etikát keresni, csak érdekeket, a hoszszú távú érdekek mindig kikényszeríttették, és ezentúl is ki fogják kényszeríteni az etikus politikai magatartást.
– A napi politika lassan már unalmassá váló, vissza-visszatérő problémája az új felsőoktatási törvény. Ebben aztán vastagon benne van a pártpolitika is. Mit szól hozzá?
– Lehet, hogy a kollégáim meg fognak lepődni, de én teljesen egyetértek azzal, hogy az egyetemeken nagyobb gazdasági racionalitásnak kellene működnie. A lényeg valóban a kutatás és a szellemi érték, de jó menedzselés nélkül ez manapság mit sem ér. Az az elképzelés, hogy a tulajdonosok úgymond alkalmazzák a tudósokat, alapjaiban mond ellent annak az ezeréves egyetemi hagyománynak, melynek köszönhetjük, hogy idáig jutottunk. A mai fejlett európai világ két tényezőnek a gyümölcse: az egyik az egyetemek autonómiája, a másik a reformáció. Semmi jóra nem vezet, ha az egyetemeket a disznófejű nagyúr szolgájává tesszük. Ugyanakkor a másik véleményben is van igazság: egy rosszul menedzselt egyetem nem tudja úgy alakítani a munkáját, hogy betölthesse a céljait. Arany János szavaival élve: „Nagy lett volna a tudósnak az ő tudománya, de mi haszna, ha kevés volt a vágott dohánya.”
– Biztosan látott már egyetemet vastagabb dohányzacskóval is, hiszen a világ minden táján tanított már. Hogy tetszik a szegedi táj?
– Számomra egyáltalán nem idegen Szeged, a férjem csongrádi illetőségű, és ott van a mi kis hobbiföldbirtokunk. Nem hobbinak szántuk ugyan, de az lett belőle köszönhetően a mai magyar mezőgazdasági viszonyoknak. Én otthon érzem magam ezen a táján az országnak, bármilyen erős is az erdélyi kötődésem, nem lettem se kisalföldi, sem dunántúli, maradtam egy kicsit az erdélyi és a dél-alföldi keveréke. Egész más emberek élnek az Alföldön, mint másfelé, és nagyon közel állnak hozzám.
Tíz éve, amikor idekerültem, Szeged nagyon nagy kihívást jelentett a számomra. Most, amikor a rektor úr felfigyelt a díjamra, és nagyon jóleső módon gratulált, akkor azt írtam viszsza neki, hogy az életem hátralévő részét az egyetem sikeres működésére tettem föl. Ennek a kicsi karnak stabilan kell állnia. Ha ezt el akarjuk érni, akkor nem ülhetünk tétlenül. Először is gyümölcsöző együttműködést kell kialakítanunk a térség gazdasági szereplőivel.