Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

– Az egyetemek és az egyház ezer éves kapcsolata mára jelentősen megkopott. Az egyházak tudás letéteményeseiből az egyetemi kultúra egy szegmensévé szűkültek. A vallás szerepének erősítésében minden bizonnyal kulcsszerepe van az egyetemi lelkészeknek.
– A magyar és a világ egyházmegyéinél is vannak bizonyos feladatkörre felszabadított papok. Ilyen a börtön- vagy a kórházi lelkész, és ilyen az egyetemi lelkész is. Feladatom a hallgatók hitéletének segítése. Ez az én személyemben össze van kötve a Szent Imre Kollégium vezetésével is, mivel ez a kollégium az egyházmegye fenntartásában működik. Emellett én látom el az egyházmegye ifjúsági felelős teendőit is, ami nem csak az egyetemistákat érinti. Az egyház tisztában van vele, hogy az egyetemisták a jövő építői. Frissességük, lelkesedésük hegyeket mozgathat meg. Ezt a szelet szeretnénk befogni a vitorlába.
Persze a hallgatókkal való szoros kapcsolat egyáltalán nem új keletű, hiszen az egyetemi kultúrában mindig is jelen voltak az egyházak. Bár jelenleg Magyarországon az egyetemek között nem meghatározó a szerepük, hiszen csak a Pázmány Péter Tudományegyetemet tartja fenn a katolikus egyház, mindazonáltal fontosnak tartja, hogy szélesebb körben is jelen legyen a fiatalok kultúrájában. Az egyetemeken koncentrálódik ez a korosztály, itt a legkönnyebb őket megragadni. És ha ez sikerül, akkor a saját egyházközségükbe hazakerülők a saját otthonukban tudják kamatoztatni, amit tőlünk kaptak.
Erre nagyon jó példa az az általánosan művelő tárgy is, amit a két testvéregyház, a református és a katolikus lelkésze tart. Juhász András barátommal nagy örömmel hirdettük meg a Biblia az európai kultúrkörben című tárgyat, mert úgy gondoljuk, helye van az egyetemi kultúrában. Szerencsére bőven akadnak jelentkezők, a szemeszterek kezdetén nem győzzük az ostromot. Tavaly száz, az idén már százhúsz fő hallgat minket.

 

 

– Aki kiáll a kereslet-kínálat piacára, annak tudatos marketingre van szüksége, ha azt szeretné, hogy észrevegyék. Milyen lehetőségei vannak az egyetemi vallási közösségeknek?
– Az egyetemi lelkészség arra törekszik, hogy az egyetemistákat közösségbe hívja. Körülbelül tizennégy kisebb csoportból épülünk fel, egy-egy társaság pedig tíz-tizenöt főt foglal magába. Minden tanév elején, amikor meghirdetjük a csoportjainkat, arra buzdítjuk a tanévnyitó misén lévőket, hogy csatlakozzanak hozzánk. Ezek a kis közösségek rengeteg előnynyel bírnak, és jelentős megtartóerőt képviselnek mind emberileg, mind a hit terén. Akik nem kapcsolódnak be a munkánkba, könnyen elvesznek az egyház számára, mert nem tartoznak sehová.
Az elsődleges, amit az egyetemi lelkészség tehet, hogy olyan lehetőségeket kínál, melyek oldják a hallgatókban gyülemlő feszültségeket. A csoportjainknak van óriási szerepük ebben, akár a játékokkal, vagy a közösség segítő erejével. Az én teendőm pedig az, hogy őszintén érdeklődjek irántuk, és ne egyszerűen felajánljam a segítségemet, hanem észrevegyem, mikor van rám szükség.
A kérdés másik oldala az, hogy magam is és a lelkészség közösségvezetői is arra törekszünk, hogy személyesen is megtalálhatók, megszólíthatóak legyünk, sőt mi magunk is megkeressük és megszólítjuk az embereket. Ebben a mai világban ez az egyik (csúnya szóval élve) leghathatósabb eszköz a kezünkben. Hiába vannak tele a folyosók a plakátjainkkal, én úgy szoktam mondani, hogy az a szükséges rossz. Ha nincs mellette a személyes kapcsolat, a megszólítás, az, hogy minél több embernek ismerjem a nevét, akkor nem sokat ér.
– Fogékonyak a diákok a mondanivalójukra?
– Most azon szülők gyerekei járnak egyetemre, akiket az elmúlt néhány évtized politikája elfordított a vallástól. Ezért is nehezebb megszólítani ezt a generációt. De aki tényleg józanul gondolkodik, megpróbálja végiggondolni, hogy honnan jövünk, és hová megyünk, megtalál minket. Mióta az egyetemi lelkészség létrejött, többen eljutottak a keresztségig, átgondolták, rendezték az életüket, miután velünk találkoztak. Azt hiszem, hogy fiatalokat foglalkoztató egyik legfontosabb kérdés az, hogy hogyan tudnak jó döntéseket hozni. Vagy keresztény szempontból megfogalmazva: hogyan találhatják meg Isten akaratát az életükben? Ezekre a kérdésekre nagyon nehéz feleletet adni. Inkább a vívódást, a keresést tapasztalom.
– És a keresgélők közül sokan találják meg az útjukat önöknél?
– Nagyon nehéz ilyen statisztikát vonni a diákok között, én csak arról tudok beszélni, ami a lelkészséget érinti. A tizennégy kisközösségünk úgy százötven főt foglal magába. Velük rendszeresen tartjuk a kapcsolatot, ők is hetente találkoznak. Ezen a körön kívül majdnem ugyanennyien vannak azok, akik csak a szentmisékre járnak, nem érzik szükségét, hogy a közösséghez is tartozzanak, vagy valamilyen programunkra eljönnek. És van még egy tágabb kör, azok a fiatalok, akik a lelkészség valamely tagjával tartják a kapcsolatot, tudnak rólunk, de még nem jutottak el addig a döntésig, hogy csatlakozzanak hozzánk.

 

 

Az élteti bennünk a reményt, hogy rengeteg visszajelzést kapunk, ebből néhányat említenék. Az egyik a hajléktalanokat látogató csoportunkhoz kötődik. Ezt a csoportot évről évre meghirdettük a tanévnyitó miséken, ám tavaly arra gondoltunk, hogy egy kicsit nagyobb hírverést is csapunk, és kiplakátoltuk az egyetemen, hogy bárki az egyetemisták közül, aki szeretne valamiféle karitatív programban részt venni, segíteni, az jöjjön el a fórumunkra, és ott mi közvetítünk közöttük és a szervezetek között. Nagyjából százan-százhúszan jelentek meg, és sokan közülük be is kapcsolódtak valamelyik szervezet munkájába. Ez azt mutatja, hogy van érdeklődés. A lényegi kérdés inkább az, hogy az értékrendbe mennyire tudnak gyökeret verni. Az a fontos, hogy a döntésük mennyire sarkalatos.

 

Az egyetemi lelkészség arra törekszik, hogy az egyetemistákat közösségbe hívja. Fotó: Segesvári Csaba

Pálfai Zoltán egyetemi lelkész   1975. december 5-én született Orosházán. Általános iskolai tanulmányai után a kecskeméti Piarista Gimnáziumba járt. 1994-ben érettségizett, majd felvételt nyert a Szeged-Csanádi Egyházmegye papnövendékei közé. A Szegedi Hittudományi Főiskolán 2002-ben szerzett egyetemi szintű hittanári diplomát. Ugyanebben az évben szentelték pappá a szegedi Dómban. 2002-2003-ban segédlelkész a Dóm plébániáján. 2003-tól egyetemi lelkész, a Szent Imre Szakkollégium igazgatója, valamint a Szeged-Csanádi Egyházmegye ifjúsági referense. Jelenleg a Semmelweis Egyetem Mentálihigiéné Intézetének lelkigondozó szakos hallgatója.

 

 

– A karitatív programok sikere azt mutatja, hogy a diákokban él a segítő szándék. Hogyan született meg a hajléktalanok segítésének ötlete?
– A hajléktalanokat látogató csoportunk 2000 februárjában indult.  Azelőtt a lelkészség életéből hiányzott a szociális vonulat, mi úgy mondjuk, a szolgálat. Néhány egyetemista elhatározta, hogy kedden, az esti szentmise után elmennek, és meg fognak látogatni néhány hajléktalant. Ez a szokás öt év alatt odáig fejlődött, hogy a tanévben keddenként délután kenyeret vásárolnak, zsíros kenyeret kennek, teát főznek, és a város néhány forgalmasabb pontján meglátogatják az ott már összegyűlt hajléktalanokat. Odaadják nekik az ételt, de ami még fontosabb, beszélgetnek velük, emberként bánnak velük.
Ennek a programnak egy újabb állomása volt a novemberben megrendezett Szolidaritás Éjszakája, amikor a Klauzál téren és a Kárász utcán egész éjszaka tartó virrasztással hívtuk fel a figyelmet a hontalanok problémáira.
– A honlapjukat olvasgatva sok más programmal is találkozhat az érdeklődő: kirándulások, sportversenyek, koncertek. Nem is győzöm felsorolni.
– Igyekszünk minél színesebb programokkal kedveskedni a hallgatóknak. A sportot például az egyik legfontosabb területnek tartom. Talán még ehhez kapcsolnám a kirándulásokat, túrákat is. Ezek azért is elhagyhatatlanok, mert a sportban rendkívül erős a közösségépítő erő. Nem véletlen, hogy az angolszász kultúrában az egyetemeken kiemelt szerepet szánnak annak, hogy a csapatsportok által neveljék a diákokat. Én is rendszeresen focizok, kirándulok a kollégistákkal, így láthatják, hogy egy pap nem csak misézik. Nyaranta túrákat is szervezünk. A természet által egy sajátos érzékenységet fejleszthetünk ki a természetfölöttire, Istenre. Úgy gondolom, az egyetemisták jobban átélhetik ezt az élményt fiatal korukban, mint később, amikor már sem idejük, sem energiájuk nem lesz rá.

 

 

– II. János Pál eszméi nélkül ma már elképzelhetetlen a vallási közösségek élete. Mielőtt megfogalmazódott volna benne az egyházi karrier lehetősége, ő a foci és a színészet között hezitált. És ön?
– Én tanár akartam lenni. Hosszú lenne elmesélni, hogyan döntöttem a papi hivatás mellett. A gyökerek természetesen a családomhoz nyúlnak vissza. Vallásos családból származom. Egész kis koromtól ministráltam odahaza Orosházán, és nagyon tetszettek a templomi teendők, de akkor még nem fordult meg a fejemben, hogy pap leszek. Sőt egészen a gimnáziumba kerülésemig nem is merült fel bennem. Nem azért jelentkeztem Kecskemétre a piaristákhoz, mert pap szerettem volna lenni. Az az igazság, hogy a pap kifejezést nem is igen szeretem, inkább a lelkészt vagy a lelkipásztort használom, mert a lélek szót foglalják magukba. Az egyházjogi elnevezések nem fejezik ki ilyen pontosan a hivatás mivoltát.
Harmadikos koromban merült fel bennem először a kérdés, hogy mi lenne, ha egyházi pályára lépnék. Ennek egyik oka az volt, hogy akkoriban az életem értelmét, a hivatásomat kerestem. Először a tanárságra gondoltam, mert úgy éreztem, hogy tudnék mit átadni az embereknek, de amikor láttam az otthoni egyházi életet, elkezdett foglalkozni a gondolat: mi lenne, ha pap lennék. Szorgalmasan dolgoztam érte, jártam lelki vezetőhöz, rendszeresen imádkoztam érte, és így szépen lassan forrott ki bennem a döntés.
Az élményeim, az ifjúsági találkozók, a szentmisék is megerősítettek a hitemben, így aztán az érettségi után kispapnak jelentkeztem. Érdekes módon ekkor még nem volt teljesen letisztázva bennem ez a kérdés. Megvolt bennem a vágy, tudtam, hogy ezt szeretném, de az igazi segítséget az az egy év jelentette, amit nulladik éves kispapként Veszprémben töltöttem, ahol hatvanan társammal együtt készültem a hivatásra.
– Aztán újra Szeged következett, majd az egyetem elvégzése után az egyetemi lelkészség.
– Gyulay püspök úr nagy bizalmat mutatott irántam amikor kinevezett, hiszen egy év papi tapasztalattal kerültem ebbe a tisztségbe. Ez egyébként a katolikus egyház kereteiben úgy működik, hogy az ember megkapja az elhelyezését, és a püspök leírja neki az előtte álló célokat. Gyulay püspök úr valami miatt úgy gondolta, hogy rám ruházza ezt a valóban felelősségteljes feladatot. Talán úgy érezte, hogy mint fiatal ember könnyen ráhangolódhatok az egyetemisták lelkivilágára.