2024. március 28., csütörtök English version
Archívum  --  2005  --  17. szám - 2005 október 17.  --  Katedra
Mindennek mértéke a tehetség
Nem múlik el úgy nap, hogy valamennyit ne zongorázzak. A szervezet testi-lelki-szellemi karbantartása elengedhetetlen: a napi hangszeres tevékenység kiegyensúlyozottabb idegállapotot jelent – mondta Kerek Ferenc főigazgató.
Zeneművészeti Főiskolán lenni élmény. Derű, tisztaság és nyugalom sugárzik – annak a biztonsága, hogy aki itt van, tudja, miért van itt, mik azok az értékek, amiket követnie kell – egyszerűen tudja a dolgát. Ennek egyik oka az, hogy akik ide jönnek, nem egy diplomát akarnak a zsebükbe mélyeszteni, hanem tanulni akarnak. A másik oka, hogy ez a fontos annak is, aki vezeti a kart.
Kerek Ferenc, a ZFK főigazgatója is ebben az intézményben tanult, és így különleges kapcsolat fűzi az iskolához, mint ahogyan a zenéhez és Szegedhez is.
 
Zene, munka, tehetség
 
Igen meghatározó lehetett ez a szegedi konzervatórium az Ön számára, hiszen most is itt dolgozik.
– Igen, akkor is szerettem idejárni, amikor a hatvanas évek közepén diák voltam. Nagyszerű tanáraink voltak – zongora főtárgyban Delley Józsefhez jártam, aki most kollégám a Zeneművészeti Főiskolai Karon. Utánozhatatlan tehetségű zongoratanárnőnk volt Höchtl Margit, akinek a zenei tehetségét csak a Dohnányihoz hasonlították – jóformán mindent tudott, amit egy zongoraművésznek tudni lehet. Az ő hangversenyeinek csak a kezdetét tudtuk biztosra, a vége bizonytalan volt, mert minimum fél tucat ráadás követte a hangversenyeket. A ma legnépszerűbb rock koncertekhez tudnám hasonlítani az ő hangversenyeit: döbbenetes ováció fogadta, a csillár majdnem leszakadt, annyian voltak, szinte bármit eljátszott, amit a közönség soraiból felkiabáltak a pódiumra. A legnagyszabásúbb műveket, mint például Schumann Karneválját, Chopin szonátáit, a H-moll szonátát, a d-moll szonátáját, Liszt H-moll szonátáját, tucatnyi etűdöt játszott, bravúros technikai tudása mindenkit elkápráztatott, bármelyik Beethoven-szonátát tudta minden különösebb felkészülés nélkül. Tanított itt a rendkívüli pedagógiai érzékkel megáldott Szatmári Géza tanár úr is, később a pályáját itt kezdő Vántus István, Nagy István rendkívül jó előadókészségű irodalom- és zenetörténet tanárunk volt, a vonósok közül Várnagy Lajos hegedűművész, aki sokáig volt a Szegedi Szimfonikus Zenekar koncertmestere. Olyan társakkal jártam az akkori zenegimnáziumba, akikkel kölcsönösen inspiráltuk egymást abban, hogy minél többször lépjünk pódiumra, vagy minél több versenyt nyerjünk. Az említett tanárkollegáktól pedig igazi indíttatást kaptunk a zenei pálya tanári vonzata felé is.
 
Tanítva tanulni
 
Szegedről Budapestre került, a Zeneakadémiára. Mennyire volt más a pesti légkör, mint a szegedi?
– A két város kulturális élete régóta fontos – a szegedi zenei élet sorsa legalább száz évre visszatekintve is nyomon követhető, és szinte napi pontossággal meg lehet mondani, hogy milyen események történtek, de a két város nagyságrendjében lényegi különbség van. Olyan világnagyságokat volt módomban hallani Budapesten, mint Yehudi Menuhin vagy David Oistrakh. Az egyik legismertebb magyar zeneművész, Fischer Annie is szinte havonta pódiumra lépett – ez teljesen meghatározta a zenei látásmódunkat. Zempléni Kornél, kedves mesterem a Zeneakadémián, szintén koncertező művész volt, és a huszadik század egyik legnagyobb zenei lángelméjének, Dohnányi Ernőnek volt tanítványa. A pesti zenei műhely egészen sajátságos volt. Közvetlen tapasztalhattuk azt, hogy a zenetörténelem halhatatlan óriásinak vagyunk a zenei leszármazottai. Naponta hallottuk, hogy Dohnányi-unokák vagyunk, ami jó értelemben véve rangot ad ugyan, de önmagában semmit sem jelent. Arra emlékszem nagyon világosan – a pesti tanulmányi évek, a vizsgák és a koncertek nekem ezt is jelentették –, hogy hallatlanul minőségorientált volt a képzés. Például egy-egy zongoraórára úgy mentem el, hogy lényegében koncertképes volt az anyag, amit vittem. Ez vonatkozott a zeneileg alapos elemzésre, a zenéhez kötődő társművészetekben minél mélyebb jártasságra, állandó olvasottságot és olvasást igényelt, tárlatlátogatást, a fantázia szakadatlan tágítását. A művészi pálya igényli a hallatlanul gazdag képzelőerőt, a hangok világán keresztül nagyon sok mindent magunkba szívunk, de mégis kötődünk a látott valósághoz és a vizuális művészethez – és mi lubickoltunk egy örökös művészeti világban. Rendkívül nyílt szellemben folyt a képzés – életem legszebb évei oda kötődnek, és a mai napig is úgy érzem, hogy ez a szegedi munkálkodásom jelentős mértékben a budapesti diákévekhez és jelenlegi budapesti kapcsolataimhoz is kötődik. A kettő kölcsönösen segíti egymást.
 
Hatékony együttműködés szükséges a szegedi kulturális
intézmények között
. Fotó: Segesvári Csaba
Kerek Ferenc
Zongoraművész, 1948-ban született Makón, 1974-ben végzett a Zeneakadémián, 1976 óta tanít a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Főiskolai Karán – illetve annak jogelődjén –, ahol 1995-től a Zongora Tanszék, majd 2000-től a kar vezetője. A Vántus István Társaság elnökségi tagja, a Magyar Barokk Trió tagja, a Pro Bartók Társaság zenei igazgatója.
Fontosabb  díjai: háromszor kapott Artisjus-díjat, megkapta Szeged nívódíját, 2000: Weiner Leó Zongorapedagógiai Díj, 2001: Magyar Felsőoktatásért emlékplakett, 2002: Liszt Ferenc-díj, 2005: Bartók-emlékplakett.
Lemezei: a Barokk Trióval három lemeze jelent meg, valamint egy önálló Liszt-lemez, illetve Matuz István, Hamari Júlia, Csetényi Gyula partnereként is készültek felvételek.
 
A Zeneakadémia elvégzése után az előtt a kérdés előtt állt, hogy koncertező művész vagy tanár legyen?
– Igen, ez nagy dilemma volt. Zempléni tanár úr feltehetően látott bennem fantáziát, hogy többet kellene koncerteznem , mint ami a tanítás mellett elvállalható. De nem volt rossz döntés a tanári pályát választani, mert aki itt aktívan jelen van, azt megérinti az „adni öröm” rendkívül fontos érzése, és a felelősség, hogy amit megtanultunk, másoktól kaptunk, vagy amire magunk rájöttünk, azt egy önmagát értelmiséginek valló egyéniségnek kötelező átadni. Nagyon sokat kaptam az eltelt évtizedek alatt a diákjaimtól, a legjobb képességű tanítványok a Zeneakadémiára kerültek, de már nálunk is tizenhét szakon van egyetemi képzés. A hegedű és a cselló szak után a zongorán a legelsők között indult Szegeden egyetemi képzés, ami gyakorlatilag a Zeneakadémiának a székhelyen kívüli képzése, ezzel a Zeneakadémiai Egyetemi Tanács nekem is megadta azt a jogot, hogy úgy egyetemi szinten képezhetem a tanítványaimat, mintha Budapesten a Zeneakadémián a Liszt Ferenc téren tanítanék. Így a közelmúltban már több tucat tanítvány végzett nálam Szegeden egyetemi szinten. Az egykori tanítványokkal tartom a kapcsolatot, hozzák az ő tanítványaikat – ez az élet normál rendje.
 
Budapest – Szeged
 
Mennyire látja veszélyesnek Budapest kulturális hatalmát?
– Diákéveim miatt baráti és szakmai kapcsolataim még most is Pesthez kötnek, ennek révén nem egyszer előfordult, hogy a kurzusaink egy részére olyan kiválóságokat hívtunk meg, mint például Polgár László, Csengery Adrienne, a Magyar Zenei Tanács elnöke, kiváló operaénekes, Marton Éva világhírű operaénekes, a napokban jön Sass Szilvia, de koncertezett Szegeden Schiff András is. Azok a rendezvények, amelyeket magunk csinálunk Szegeden – a 2005-ös nyári művészeti akadémiánk is –, azt a célt szolgálják, hogy kicsit aktívabban vonjuk be az itteni művészeti éltet az országos vérkeringésbe. Ezzel együtt a hangversenytermünk, a Fricsay-terem vonzáskörzetéből is szeretnénk kilépni, és a város legpatinásabb helyein lépünk fel – lehetőséget kaptunk a városháza díszudvarán játszani, a minorita kertben, a felsővárosi templom rendkívül szép környezetében, és a szabadtéri színpadon is felléptünk a városi szimfonikusokkal együtt. Egy akkora város, mint Szeged, akkor jár el helyesen, ha a művészeti életét és az oktatást úgy szervezi, hogy a különböző intézmények hatékonyan együttműködnek. De csak akkor valósulhat ez meg, ha a közigazgatási határt odébb toljuk, és a kulturális holdudvarnak sokkal nagyobb teret hagyunk valósulhat ez meg. Így, nagyon jó reklámmal együtt, növelni lehet azoknak az eseményeknek a fontosságát, amelyek amúgy csak helyiek lennének. Illuzórikus dolog lenne azt gondolni, hogy a fővárossal versenyezni kellene. Nagyon hatékony, átgondolt, professzionalitásra épülő, minőségi együttműködés szükséges a szegedi kulturális intézmények között.
 
Tehetséges munka
 
Mennyire lehet művészeket képezni, a művészség miben múlik az intézményen, és mennyiben független attól?
– Mindennek mértéke a tehetség. Egyfelől igaz, hogy adott művészeti ághoz kötődő képesség és tehetség nélkül nem lehet valakit művésszé nevelni, mint ahogy akarata ellenére sem. Egy-egy intézmény akkor funkcionál jól, ha az egy műhely – amikor a diákéveimről beszéltem, Szegedhez is nagyon sok szép emlék köt, de amit a Zeneakadémián kaptam, az az intézmény liszti öröksége volt. Ebben nemcsak a koncertéletet, hanem az egyéb órákat is beleértem. Közvetve rengeteg mindent meg lehet tanulni egy intézményben. Ha valaki tehetségesnek gondolja magát, talál egy jó felkészültségű tanárt, mestert – attól függ, ki milyen fokon van –, akkor rengeteg dolgot meg lehet tanítani neki, de attól nem lesz tehetségesebb. És tehetségtelenebb sem. Viszont az adott területről sokkal nagyobb ismeretanyaggal fog rendelkezni. A mi területünkön nagyon fontos az, hogy jó irányítást kapjon egy tehetséges fiatal muzsikus. A minél professzionálisabb hangszerkezelést a legtehetségesebb, a zenetörténelem máig halhatatlan óriásai is tanulták. Nagyon sok dolog megtanítható – ha valaki biztos tudással felvértezve hagy el egy művészeti intézményt, akkor sokkal több inspirációja lesz. Az egyik kedvenc mottóm Ravel mondása annak kapcsán, hogy melyik muzsikus ne szeretne ihletett állapotban játszani. Szerinte az ihlet nem más, mint a muzsikus mindennapi munkájának a bére. A rendszeres munka óhatatlanul minőségi előrelépést eredményez – a tehetség kibontakoztatásának ez a záloga. Ezért tud az önkifejezéskor sokkal magasabb szintre eljutni, mintha a tehetsége, mint csiszolatlan gyémánt a tenyerében maradna. Ahhoz folytonosan csiszolni kell, hogy minden oldalról csillogjon, és hogy gyengébb napjainkon is olyat nyújtsunk, hogy a közönség mindig a lehető legtöbbet kapja. De a tehetség mellett nagyon erős belső motiváltság is kell bármelyik művészethez. A tanítás, a kommunikáció révén nemcsak mesterségbeli tudást lehet átadni, hanem nagyon sok olyan példaértékű dolgot, ami a személyiségfejlesztésben minőségi változást hozhat.
Művészemberként mennyire megterhelő egy ilyen intézmény vezetőjének lenni?
– Nagyon jó időbeosztásra van szükség, mindennek ez az alapja. Rengeteg időmet és energiámat viszi el a kari vezetői tevékenység. Már amikor a Zongora Tanszék vezetője voltam, akkor is éreztem, hogy nagy felelősség egy tanszéken dolgozó valamennyi kollégának és hallgatónak a dolgait figyelemmel kísérni, és segíteni őket abban, hogy minél jobb körülmények között tudjanak dolgozni, tanulni, gyakorolni, koncertezni. Ez hatványozódik, amikor az ember egy héttanszékes egységet vezet, főként, hogy ezen a pályán mindannyian „csudabogarak” vagyunk, szinte mindenki érzékenyebb a normálisnál – és ez így van rendjén. Egy ilyen egység vezetésénél nem lehet foggal-körömmel ragaszkodni a szabályozásokhoz, rendkívül rugalmasnak kell lenni. De az irányításhoz megfelelő felkészültség kell, amire sokszor az éjszakáimat is fel kell áldozni. Megpróbálom a tüzet a vízzel összebékíteni, ami ugyan lehetetlen, de nem szabad feladni. És mindent elkövetek, hogy ha hamarabb nem is, de legalább a késő esti órákban vagy kora reggel le tudjak ülni a hangszerhez. Lehet, hogy a gyakorlás rövidebb időtartamú, mint korábban volt – már csak hétvégenként jut napi három-négy óra gyakorlásra, vagy amikor szorít a cipő, és közeleg a fellépés, akkor még jobban át kell tudni csoportosítani az időmet. Ilyenkor nagyon sokat segítenek feleségem tanácsai, kritikai észrevételei is. De nem múlik el úgy nap, hogy valamennyit ne zongorázzak. A szervezet testi-lelki-szellemi karbantartása elengedhetetlen: a napi hangszeres tevékenység kiegyensúlyozottabb idegállapotot jelent. Sok esetben este érzem ezt, amikor már rendkívül fáradt vagyok, és leülök valamelyik hangszeremhez, eltelik tíz perc, és mintha valami kisebb csoda történt volna, érzem, hogy élettani értelemben is megváltozom. Jó értelemben véve stimulál, másrészt pedig relaxál a zene.
Pölös Zsófia

tik_045_230x154.png

Címkék

Hírek, aktualitások *

Rendezvénynaptár *

  • Szorgalmi időszak 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Education period 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak a 2023-2024/2. félévben
    február 12. - május 18.
  • 2023/2024-II. félév Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.

Gyorslinkek

Bezár