2018. február 22., csütörtök English version
Archívum  --  2005  --  9. szám - 2005. április 25.  --  Lapjárás
Jancsó Miklós emlékére
Áprlis 21-én avatták fel a Dóm téren Jancsó Miklós, a világhírű farmakológus emléktábláját. Lapunk Issekutz Béla akadémikus 1966-ban írott soraival tiszteleg a zseniális tudós emléke előtt.
1966. április 16-án rövid, tragikus lefolyású betegség után elhunyt Jancsó Miklós, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Szegedi Orvostudományi Egyetem Gyógyszertani Intézetének igazgatója, a Munka- érdemrend aranyfokozatával kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas egyetemi tanár, az MTA Élettani bizottságának elnöke és számos hazai és külföldi tudományos bizottság tagja, a Hőgyes Endre és a Purkinje emlékérmék tulajdonosa. Korunk egyik legzseniálisabb tudósa volt, ki egy nagyszerű és jórészt befejezett életművét - céltudatosan megtervezett és lankadatlan szorgalommal, vaskövetkezetességgel végrehajtott kutatómunka nagyszerű példaképét - hagyta ránk.
Jancsó Miklós 1903. április 27-én Kolozsvárott született; apja kiváló belgyógyász professzor volt, ki céltudatos gondossággal nevelte tudományos pályára egyetlen fiát, mert már iskolás éveiben kitűnt kiváló tehetségével. önálló gondolkozásával, és a kísérleti vegyi és biológiai kutatásokhoz való vonzódásával.
Orvosi tanulmányait Szegeden végezte és már szigorló orvos korában tette az első nagy felfedezését, midőn módszert dolgozott ki a szifilisz akkor legfontosabb gyógyszerének, a salvarsannak tanulmányozására, a szövettani metszetekben fekete csapadék alakjában való láthatóvá tételére és ilyen módon a szervezetben való sorsának, viselkedésének kiderítésére. Ez annyira ismertté tette nevét, hogy már 1920-ben a berlini Koch Robert Intézetben Igen kedvezően fogadták és bevezették a kemoterápiai kutatás módszereibe. Így indult el azon az úton, amelyen csaknem három évtizeden át dolgozva, ma már joggal klaszszikusnak nevezhető kísérleti eredményeit elérte, amelyekkel tisztázta a kemoterápiás hatások mechanizmusát.
A felszabadulás új életet, friss munkakedvet és jó egészséget hozott Jancsónak, ki a megelőző években sokat betegeskedett. Az MTA már 1946-ban levelező, majd rendes tagjává választotta; mindnyájan örömmel láttuk, jó kedélyének, kedves humorának visszatérését és élvezettel hallgattuk előadásait nagyszerű új felfedezéseiről. Először a hisztamin általa felfedezett új élettani hatását tanulmányozta és kimutatta, hogy a bőrnek izgatásakor pl. bőrvörösítőkkel (paprika, mustár stb.) és a szövetek roncsolásakor hisztamin keletkezik, amely a hajszálerek endothel sejtjeit falósejtekké aktiválja; ezért az intravénásan befecskendezett kolloid tussoldat fekete szemcséi azokon a helyeken halmozódnak fel, ahol hisztamin keletkezett, Az antihisztamin hatású gyógyszerek gátolják a falósejtek működését; úgyszintén a hisztaminhoz hozzászokott állatok falósejtjei sem veszik többé fel a tus-szemcséket. Így azt is bizonyítani lehetett, hogy a nyelv ízlelőbimbóiban a paprika. Hatóanyagának, a kapszaicinnek csípős ízét a hisztamin okozza, mert a tus-szemcséktől ezek az ízlelőbimbók feketére festődnek; de a hisztaminhoz hozzászoktatott állatok sem a csípős ízt nem érzik és az ízlelőbimbó sejtjei sem aktiválódnak falósejtekké. A kapszaicin többszöri bőr alá fecskendezésével hozzászoktatott tengerimalacokon pedig Jancsó azt a teljesen új és meglepő megfigyelést tette, hogy ezeknek a fájdalmat érző idegvégződései, a bőrben és nyálkahártyákon, testszerte mindenütt teljesen érzéketlenné válnak, mert az ilyen állatokon a maró, csípős stb. anyagok nem okoznak fájdalmat, viszketést, könnyezést, tüszszentést vagy köhögést. Hatástalanok maradnak ezért mindazok az anyagok, amelyek idegi úton okoznak gyulladást, de a szövetmérgek, melyek közvetlenül hatnak, továbbra is kiváltanak vizenyővel és gennyesedéssel járó gyulladást. Ez volt Jancsó első módszere a kétféle eredetű gyulladás megkülönböztetésére.
Kemoterápiai kutatásaiért Jancsó már 1948-ban, a Kossuth-díj alapításakor részesült ebben a kitüntetésben ; másodízben pedig akkor kapott Kossuth-díjat, amikor 1955-ben megjelent a „Speicherung, Stoffanlagerung im Retikuloendothel und in die Niere” című könyve. Ebben foglalta össze a kolloidok tárolására vonatkozó csaknem három évtized óta folyó kutatásait.
Az utolsó problémakör, melybe a korábbi vizsgálatok több irányból is beletorkolódtak, a gyulladás gyógyszer- és kórélettana volt.
Jancsó az 1966. évi nemzetközi farmakológiai kongresszusra készítette elő az utolsó nagy referátumát a gyulladásról, amelyet már csak munkatársai tudtak befejezni. Ebben az idegrendszer gyulladásban való szerepének tisztázására vonatkozó kísérleteit foglalják össze. Ez az utolsó postumus referátum jelenti a nagy tudós és zseniális kutató 40 éven át végtelen szorgalommal és kitartással folytatott munkájának betetőzését. A nagy mű a kemoterápia, a tárolás és gyulladás alapvető jelenségeinek kutatása, amely olyan csodálatosan egybefonódó logikus egységet képez, lényegileg már be volt fejezve akkor, amikor egy váratlanul végzetesre forduló betegség megfosztott bennünket korunk egyik legkiválóbb elméjétől. Bizonyára maradtak még részletkérdések, amelyeket munkatársai az elkészített tervek szerint jól meg fognak oldani. Rájuk vár az a szép feladat is, hogy a nagy mű folytatásaképpen utat nyissanak az eredmények gyakorlati felhasználásához és új gyógyszerek feltalálásához.
Jancsó Miklós példaképe volt a nagytehetségű klasszikus tudósnak, kire jellemző, hogy kutatásaihoz nem igényelt különösen drága műszereket, hanem egyszerű, de mindig eredeti új módszerekkel folytatta vizsgálatait; egyszerű eszközökkel ért el alapvetően új eredményeket. Mindenkinek szívesen adott tanácsokat és nyújtott segítséget. Előadásai, amelyekre mindig alaposan készült, frissek, élénkek voltak és felölelték a legújabb eredményeket. Közvetlenül, egyszerűen, könnyen érthetően adott elő; sokszor humoros megjegyzésekkel, tanulságos példákkal fűszerezte mondanivalóját. Kissé zárkózott, szerény, nyilvános szereplést kerülő, a kutató- és tanári munkának élő melegszívű ember volt, ki bizalmas társaságban fanyar, de sziporkázó humorával mindenkit le tudott bilincselni.
Alkotó munkájának folytatása jó kezekbe van letéve; a tanítványok továbbra is abban a szellemben fognak dolgozni, amelyre a nagy mester személyes példája tanította őket: a gondolkodás és alkotás szabadsága az éltető- eleme minden haladásnak, a munka önfeláldozó szeretete nélkül komoly tudományos eredményt elérni nem lehet, de minden fáradtságot meghálál az alkotás öröme és szépsége.
Példát mutatott saját munkáinak kritikus szemléletében és a tudomány alázatos szolgálatában is; azért joggal remélhetjük, hogy a Jancsó-iskola továbbra is méltó helyet fog elfoglalni tudományos életünkben.
id. ISSEKUTZ BÉLA
akadémikus
Bezár