2024. március 29., péntek English version
Archívum  --  2005  --  1. szám - 2005. január. 24.  --  Riport
Az egyetem szíve
Hosszú évek törekvésének és munkájának eredményeként 2004. december 9-én adták át a Szegedi Tudományegyetem Tanulmányi és Információs Központját (TIK). Az Egyetemi Könyvtárnak, kongresszusi központnak és a hallgatói szolgáltatásoknak otthont adó épület a városban Klebersberg Kunó óta a legnagyobb felsőoktatási beruházás és országos méreteket tekintve is az egyik legnagyobb építőipari projekt volt.
Az első világháborút lezáró békekötések után a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem 1921-ben Szegedre költözött, könyvtára - miként az egyetem valamennyi ingósága - Kolozsvárott maradt. A szegedi egyetemi könyvtár az 1921-22-es tanévben a Dugonics téri épület két helyiségét kapta meg. Néhány év eltelte után, az 1930-as években az egyetem vezetői már önálló könyvtár építését tervezik, a megvalósulás azonban csak hosszú évtizedek múltával, a kilencvenes évek közepén egy világbanki fejlesztési program során került elérhető közelségbe. Néhány esztendő előkészítő munka után 2001. április 3-án aláírják a tervezési szerződést a meghívásos építészeti tervpályázat győztesével, a Középülettervező Iroda Rt. és a Szántó & Mi-kó Építészek Kft. konzorciumával. A végleges tervek még el sem készültek, amikor az önkormányzat felajánlja, hogy a város által konferencia központ építésére elnyert összeget, 900 millió forintot az új könyvtár építésénél az egyetemmel közösen használja fel.
Az SZTE 2001. augusztusban nyílt előminősítéses közbeszerzési eljárást ír ki a 22 ezer négyzetméteres Ady téri tanulmányi és információs központ, valamint a mélygarázs felépítésére. 2002. január 11-én kihirdetik, hogy a Magyar Építő Rt. és a Baucont Építőipari Rt. konzorciuma építi fel az SZTE új könyvtárát és informatikai centrumát, s a teljes beruházás állami forrásból valósul meg. 2002. március 23-án megtörténik az alapkőletétel, s bár az építés kétszer is megszakad, 2004. december 13-ától a 25 ezer négyzetméteres épületben az ország leghosszabb ideig nyitva tartó könyvtára várja az egyetem polgárait. A csaknem 8 milliárd forintból elkészült, 4 focipálya méretű komplexum építése, más szempontból is egyedülálló volt a hazai állami beruházások között: a kezdeti világbanki tervezésnek köszönhetően a tervezés időszakában elhatározott költségkereten belül valósult meg.
 
A négy focipálya nagyságú komplexum csaknem 8 milliárd forintból készült el.
 
 Az új könyvtárban alapvető változást jelent, hogy az angolszász gyakorlatnak megfelelően, lényegesen több kötet kerül szabadpolcra, mint korábban. Míg a Dugonics téren az egymilliós anyagból körülbelül ötezerhez lehetett közvetlenül hozzáférni, itt közel négyszázezer példány kerül ki a polcokra, miközben a bibliotéka állománya a beköltöző ötvennyolc tanszéki, intézeti és kari könyvtáraknak köszönhetően 1,5 millió „könyvtári egységre" bővült. Magyarországon a kommunizmus alatt a poroszos rendszer uralkodott, magyarázta el lapunknak Máder Béla főigazgató. Ennek az volt a lényege, hogy az állam, mint finanszírozó fenntartotta magának a jogot, hogy megmondja az olvasóknak, mihez nyúlhatnak hozzá, hol álljanak sorba, mit töltsenek ki. Volt ugyan egy kevés szabadpolcos anyag, de a többségéhez csak bonyolult módon lehetett hozzáférni. Az angolszász elmélet abban más, hogy úgy gondolják, mivel a könyveket az adófizetők pénzéből vásárolták, mindenkinek a lehető legkisebb procedúrával kell hozzájutnia az anyaghoz. Az egyetemi könyvtár már a 90-es évek elején megpróbált átállni az angolszász módszerre, ám ez egy elég helyigényes rendszer, és a falak gátat szabtak a terjeszkedésnek.
A TIK két épülettömbjét összekötő átrium közepén van a beléptető rendszer, melyen csak azoknak kell átjönniük, akik a könyvtárba akarnak eljutni, aki a konferenciaterembe igyekszik, megteheti kívülről is. A földszinten helyezkedik el a kölcsönző, amelynek egyik előnye, hogy aki csak visszahozott könyvet, nem kell használnia a ruhatárat, mivel külön erre a célra van kijelölve két asztal, ahol visszaadhatja a könyveket. A beléptető kapukon áthaladva az épület jobb szárnyában találjuk az általános folyóirat-olvasót és az Általános Tájékoztatót, a könyvtári kölcsönzés terét, de van itt keleti gyűjtemény és audiovizuális dokumentumok gyűjteménye is. A balszárnyba költöztek a hallgatói szervezetek irodái.
A tervezők célja az volt, hogy a méreteihez képest könnyen használható legyen az épület. A kerekesszékben ülők számára liftet építettek be, amely felviszi őket a szintekre, s az emeleteken belül már nincsenek lépcsők. Olyan környezetet alakítottak ki, ahol a hallgatók az egész napjukat el tudják tölteni. Könyvtárazhatnak, internetezhetnek, ebédelhetnek, részt vehetnek a kulturális programokon. A régi könyvtárban 200-250 hallgató tudott leülni, de napi 1000-1200 fős forgalmat bonyolítottak le, a TIK-ben 1200 hely van, és 3-4 ezer látogatóra számítanak. Körülbelül háromszáz számítógép áll a látogatók rendelkezésére, szélessávú internet-eléréssel. A tervek között szerepel egy rádiós internetrendszer kiépítése is, ha ez elkészül, a hallgatók behozhatják a laptopjukat, kapnak egy hálókártyát, és bárhol az épületben szabadon szörfözhetnek.
A több mint 300 számítógép gyors internettel hamar a cyber-cafék konkorenciájává vált. Fotók: Segesvári Csaba
 
Az egyes szakterületek közötti eligazodást megkönnyíti, hogy az épület minden szintjén más szakterületek könyvtári dokumentumai helyezkednek el, ezeket a hidakon lehet megközelíteni. Mind az öt nagy területet, a társadalomtudományt, a magyar és idegen nyelvű irodalmat, az élettelen természettudományokat, az élő természettudományokat és a történettudományt más szín jelöl. Ha valaki a társadalomtudományi könyvtárból elvisz egy könyvet, melyen sárga csík van, nyugodtan használhatja a történeti szinten is, majd később visszakerül a többi sárga közé.
A TIK része a régió legnagyobb konferenciaközpontja, mely hazai és nemzetközi kongresszusoknak, kiállításoknak, egyetemi rendezvényeknek ad helyet. Több mint 1300 férőhely hat teremben, melyek közül a legnagyobb a 680 férőhelyes színházterem. Itt található az egyetemi videokonferencia terem is és egy több mint 200 négyzetméteres kiállítási tér.
A Tanulmányi és Információs Központ, ahogy a neve is mutatja, nem csupán az egyetemi könyvtár funkcióját látja el. Ide költözött a Hallgatói Szolgáltató Iroda, ahol kiállítják és érvényesítik a diákigazolványokat, itt intézhetők az ösztöndíjak kifizetésével és a költségtérítések befizetésével kapcsolatos ügyek, valamint a különféle pályázatokkal összefüggő tennivalók. A TIK-be költözött az Universitas Szeged Kht., amely évekkel ezelőtt azzal a céllal alakult meg, hogy az SZTE diákjainak magas színvonalú, ugyanakkor kedvező árú szolgáltatást nyújtson a hallgatói élet minden területén. Ez a szervezet működteti többek között a Karrier Irodát, az Alma Mater Irodát, szervezi minden tavasszal az állásbörzét. Itt található az albérlet-közvetítés, az egyetemi ajándékbolt és a nemzetközi diákigazolvány ügyfélszolgálat.
Az Ady téren kapott helyet az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat, amely az érdekképviseleti tevékenységen túl tanulmányi tanácsadással és jogsegélyszolgálattal várja a diákokat. Az Életvezetési Tanácsadó Központban pedig személyiségfejlesztő tréningeket szerveznek, segítenek a tanulási problémák kezelésében és a fogyatékkal élő hallgatók ügyeinek intézésében. Ezen túlmenően ruhatár, zárható csomagmegőrző és kávézó is van az épületben.
A nyitás óta eltelt bő egy hónapban nagyon megkedvelte az épületet – mondta el a lapunknak Tölgyi Orsolya, a jogi kar negyedéves munkaügyi kapcsolatok szakos hallgatója. A legnagyobb pozitívuma az új könyvtárnak, hogy minden egy helyen van, míg a kölcsönözni akart könyvre vár, tud olvasni, vagy internetezni. A végzős diák szerint, persze az első időszak gyerekbetegségein át kell esni, volt olyan könyv, amely a régi könyvtárban megvolt, de most az új helyen még nem találják.
Sági Elvira másodéves közgazdászhallgató a szabad polcos rendszert tartja az új könyvtár előnyének, így a kölcsönzés egyszerűbbé, rugalmasabbá válik. Az olvasótermek elég tágasak, így vizsgaidőszakban is tud helyet találni. A távoktatás tagozaton tanuló lány úgy véli, a TIK hamarosan az egyetemi élet központjává válik, már most is sokszor itt beszél meg találkozót ismerőseivel.
F. J.

DVETT_20060504004_230x154.png

Címkék

Hírek, aktualitások *

Rendezvénynaptár *

  • Szorgalmi időszak 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Education period 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak a 2023-2024/2. félévben
    február 12. - május 18.
  • 2023/2024-II. félév Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.

Gyorslinkek

Bezár