Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

Az európai uniós csatlakozási tárgyalások környékén a Newsweek közölt egy riportot a volt szocialista országokról. Arról szólt, hogy mi változott a rendszerváltások óta eltelt tíz-tizenöt évben ezekben az államokban, hogyan látjuk újszülött demokráciánkat, az új, „szabad" rendszerek mivel örvendeztettek meg bennünket, mennyivel érezzük magunkat boldogabbnak, mit várunk az Uniótól. A megkérdezettek elmondták, amit a riporter és az amerikai életszemlélet elvárt tőlük: hogy bizony göröngyös és kátyús még az út, de már látjuk, mint fog tükörsimává varázsolódni, és siklunk bele a schengeni Kánaánba. De közben szóba került egy generáció, amelyikkel bajok vannak ebben a csodaszép világban: a mienk. Azok a fiatalok, akik a rendszerváltás környékén már javában iskolások voltak, és az azt követő években értek felnőttekké. Akik úgy nevelődtek, hogy semmi nem volt biztos – egyszer még az úttörőnyakkendőért kellett lelkesedni, máskor a Levi’s-ért, akik teljes eszmei, ideológiai és anyagi káoszba születtek. Az értékek összekavarodtak, a gyerekkori mondókák értelmüket vesztették, és semmi nem volt biztos. És elértünk abba a korba, amikor nekünk kellene családot alapítani. De mi félünk mindentől, mert nem szoktunk hozzá ahhoz, hogy valami biztos legyen körülöttünk. Nincs garanciánk arra, hogy lesz munkánk, bármilyen okosak is vagyunk, senki nem tudja biztosítani, hogy a nagy nehezen kiharcolt munkahelyünkről nem rúgnak ki holnap, hiába dolgozunk tizenkét órát, nem tudjuk, miből lehet majd hitelt felvenni, hogy lakásunk legyen, és azt sem ígéri meg senki, hogy azt a hitelt majd fizetni tudjuk, és nem árverezik el a fejünk fölül a másfél szoba, konyhát.
Családot kellene alapítani.
A rendszerváltás óta eltelt időszak alatt nemigen tudunk felmutatni olyan programot, ami túlélt volna négy évet, amit befejeztek volna, a-tól z-ig. Most változik az érettségi, a felvételi, az egyetem és a főiskola, az ötödik albérletben lakom, a sokadik munkát próbálom ki, és a végzett barátaim Londonba mennek kávéscsészét mosogatni.
Gyereket kellene szülni?
Mennyit eszik egy kisbaba? Mekkora helyet foglal el egy bölcső? És mennyibe kerül?
Biztos lehetek valaha abban, hogy minden rendben lesz?
Mikor vagyok felelőtlenebb – ha vállalok gyereket vagy ha nem?
Mikor lehet végre közlekedni azon a kánaáni autópályán?