2024. március 29., péntek English version
Archívum  --  2009  --  7. szám - 2009. április 27.  --  Fókusz
Haj­da­nán a Ságvári Gim­ná­zi­um di­ák­lap­já­nál kezd­tem el szer­kesz­tői pá­lya­fu­tá­so­mat, így nyu­god­tan ki­je­lent­he­tem, bár kis­sé fáj a szám nagy­sá­ga, hogy im­már há­rom és fél év­ti­ze­de fog­lal­ko­zom kü­lön­fé­le szö­ve­gek hely­re­té­te­lé­vel. Ezt a szo­mo­rú, bár élet­raj­zi szem­pont­ból re­le­váns be­ve­ze­tést azért tet­tem meg, mert ez idő alatt volt ele­gen­dő ta­pasz­ta­la­tom ar­ra, hogy a kéz­ira­tot ol­vas­ván kö­zel helyt­ál­ló meg­ál­la­pí­tá­so­kat te­gyek a szer­ző ál­ta­lá­nos is­ko­lai ta­ní­tó né­ni­jé­nek föl­ké­szült­sé­gé­re, va­la­mint az adott ál­ta­lá­nos is­ko­lá­ban, sok­szor az is­ko­la­fenn­tar­tó ál­tal al­kal­maz­ta­tott ol­va­sá­si mód­szer­re.
Ne­kem sze­ren­csém volt, mert Bödő Er­zsi né­ni sze­mé­lyé­ben olyan ta­ní­tó­nőt kap­tam az ég­től, ami­lyen­ről csak azért nem szok­tunk ál­mod­ni, mert nem tud­juk, hogy van ilyen jó. Mi az el­ső perc­től kezd­ve él­vez­tük az ol­va­sást, mert min­den be­tű­nek volt szí­ne, dal­la­ma, han­gu­la­ta, így sza­bá­lyo­san meg­örül­tünk, ami­kor meg­ta­nul­tunk egy be­tűt vagy egy be­tű­kap­cso­la­tot, szó sze­rint meg­tap­sol­tuk egy­mást, dal­ra fa­kad­tunk, sőt oly­kor tán­col­tunk is. Ami­kor ha­za­ér­tem, az ol­va­só­köny­ve­met az el­ső ol­dal­tól min­dig új­ra­ol­vas­tam, és an­­nyi­ra sze­ret­tem az ol­va­sást, hogy hét­éve­sen rend­sze­res na­pi­lap-fo­gyasz­tó let­tem. Nép­sza­bad­ság, Nép­sport, Dél­mag­yarország. Azu­tán Au­tó-Mo­tor.
Har­ma­di­kos vol­tam, ami­kor be­hív­ta az osz­tály­fő­nök az anyu­ká­mat, mert ha­zud­tam. A ké­rés­re, írás­ban le­adott na­pi­ren­dem­ben ugyan­is ott sze­re­pelt egy és egy­ne­gyed óra új­ság­ol­va­sás, köz­vet­le­nül az ebéd és a fo­ci kö­zött. Anyu­kám meg­erő­sí­tet­te, ez így van, a gye­rek nem ha­zu­dik, csak épp, lás­suk be, ki­csit fu­rán von­zó­dik a le­írt sza­vak­hoz.
Kéz­ira­to­kat né­zek, és lá­tom, hogy a szer­zőt nem ta­ní­tot­ták meg ta­gol­tan ol­vas­ni, így nem fe­de­zi föl az alá- és mel­lé­ren­de­lé­se­ket, úgy szór­ja a be­tűk kö­zé a ves­­sző­ket, mint ba­ráz­dá­ba a ma­got – vé­let­len­sze­rű­en. Nem te­het ró­la, bár ké­rem, hogy min­den kéz­ira­tot ol­vas­son el le­adás előtt han­go­san, és a meg­je­le­nés után is – úgy tű­nik, nem te­szi meg. Az egyik, amit gon­do­lok, az az, hogy nem hisz ne­kem, nem fo­gad­ja el a mód­szer he­lyes­sé­gét. A má­sik, hogy ta­lán nem is tart­ja fon­tos­nak a hi­bát­lan kéz­ira­tot.
Pe­dig az az al­fa és az ómega. A hi­bát­lan, a má­sik fel­ada­tát meg­kön­­nyí­tő mun­ka. A fut­ball­ban a kön­­nyű passz, az asz­tal­nál a bor­hoz il­lő po­hár, no meg a meg­fe­le­lő hő­mér­sék­let, a sze­re­lem­ben a be­lül­ről jö­vő, ára­dó öle­lés – a je­len­lé­ten tú­li lé­nyeg.
Azt hi­szem, Thomas Mann egyik no­vel­lá­já­ból va­ló a je­le­net. Az író be­je­lent­ke­zik egy szál­lo­dá­ba, a re­cep­ci­ós azon­nal föl­is­me­ri, és mű­vek­ről lesz szó. Az író, aki ter­mé­sze­te­sen hiú em­ber, elő­vesz egy kéz­ira­tot, mert ez épp most ké­szült el, és oda­ad­ja. A szer­ző a re­cep­ci­ós vál­la fö­lött ma­ga is ol­vas­sa a mű­vet, a no­vel­la jól meg­for­mált, a hős­sel tör­tént for­du­lat len­dü­le­tes, a be­fe­je­zés is rend­ben. Az író bó­lint.
Hát én va­la­hogy így kép­ze­lem el. An­nak ide­jén azt ta­nul­tam a dél­ma­gya­ros öre­gek­től, hogy a cik­ke­in­ket a meg­je­le­nés után is el kell ol­vas­ni. Aki nem te­szi, nem is új­ság­író. A nyom­ta­tott szö­veg job­ban meg­mu­tat­ja a rész­le­te­ket, mint lo­cso­lás után, ha va­ló­ban szép, élénk a vi­rág vagy sat­nya egy fű­cso­mó.
Ol­va­som, hogy a kö­zép­is­ko­lai be­is­ko­lá­zá­sok ét­lap­ja­in egy­re több a mé­dia szak, szak­irány, ta­go­zat. El-eltűnödök, hogy va­jon mi­lyen ke­nye­ret szel­nek föl eze­ken az órá­kon. És mi­lyen le­het a le­hul­ló mor­zsa, amit épp úgy kell tisz­tel­ni, mint a vas­tag ka­réjt.
Azon is el­gon­dol­ko­dom, hogy mi­lyen vi­szonyt ala­kít­tat­nak ki a be­tű­vel a ros­­szul ol­vas­ni meg­ta­nult, ma már pe­da­gó­gus­ként dol­go­zó szel­le­mi mun­ká­sok. Nem aka­rok ál­ta­lá­no­sí­ta­ni, csak épp fé­lek at­tól, hogy a dü­bör­gő, tö­me­ges és rend­kí­vül nép­sze­rű mé­dia­ok­ta­tás­ból épp a be­tű tisz­te­le­te és sze­re­te­te ma­rad majd ki. A túl­kép­zés nyil­ván­va­ló, nincs is ve­le gon­dom. Bi­zo­nyos szög­ből néz­ve min­den túl­kép­zés: én nem fog­lal­ko­zom plank­to­nok­kal, nem de­ri­vá­lok, nem lét­kér­dés szá­mom­ra a gá­zok sú­lya, s bár tu­dom még az arany vegy­jel­ét, nem dob föl egyet­len anyag atom­szer­ke­ze­te sem. Szó­val nem lesz szük­ség en­­nyi új­ság­író­ra, szer­ve­ze­ti kom­mu­ni­ká­tor­ra, saj­tó­fő­nök­re és médi­atanác­sadóra, de a je­len­le­gi­nél sok­kal na­gyobb szük­ség lesz olyan em­be­rek­re, akik nemcsak ér­tik, ha­nem tisz­tes­sé­ge­sen is hasz­nál­ják a le­íran­dó szót.
El­ju­tunk hát odá­ig, hogy az ol­va­sás és az írás min­de­nek előtt mo­rá­lis ügy. Sőt, ki me­rem je­len­te­ni, hogy nem­ze­ti kér­dés. Épp olyan alap­ve­tő, mint az, hogy sza­bad-e kis­pub­li­cisz­ti­ka köz­ben, va­sár­nap dél­előtt, fű­nyí­rás és csa­lá­di ebéd kö­zött Somod­i-féle, hűs, az al­föl­di kék­fran­kos cso­dá­it zen­gő rozét in­ni.
Igen, sza­bad.
Dlusz­tus Im­re

DSC_2793_230x154.png

Címkék

Hírek, aktualitások *

Rendezvénynaptár *

  • Szorgalmi időszak 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Education period 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak a 2023-2024/2. félévben
    február 12. - május 18.
  • 2023/2024-II. félév Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.

Gyorslinkek

Bezár