Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

Sze­re­tők

Meg­csó­kol­lak és fé­nyünk­ből az ár­nyak

a sa­rok­ba fut­nak.

Kar­ja­id­dal át­öle­led de­re­ka­mat,
Én kar­ja­im­mal át­fo­nom nya­ka­dat:
A szenvedé­lytől vi­asz­tes­tünk las­san meg­ol­vad. –
Fény-ízű bűn va­gyunk, egy pa­ráz­na gon­do­lat,
Mely­ben öle­lé­sünk egy szó; egy pont nél­kü­li mon­dat.

Ré­sze­ink csep­pen­ként egy­más­ba foly­nak,
S el­fú­ló láng­ja­ink egy­sé­günk­ben fel­lob­ban­nak:
Akar­lak! –
Fe­ke­te víz ka­va­rog kö­rü­löt­tünk,
El­nye­li ra­gyo­gá­sun­kat.

Haj­nal­ra em­lé­künk ki­aludt ka­nóc­vég,
Gyer­tya­csonk, mely ös­­sze­forrt. –
De a hol­nap ol­vasz­tó­té­gely­ében
Új­ra­önt­jük ma­gun­kat.

Tél

Mez­te­len
Ki­csa­vart
Tes­tek
Áll­tak
A hi­deg
Nyir­kos
Köd­ben. –
Vár­tak.