Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

A dé­di

A dé­di for­dít­va vet­te fel a pa­pu­csát. Azt
a ké­ket, ame­lyik min­dig azt hit­te ma­gá­ról, hogy
szür­ke, köz­ben meg kék. A bot mond­juk szól­ni akart –

ő is kék

volt - de a dé­di nem fi­gyelt. Ha­ra­gu­dott a dé­di,

hogy min­dig

kí­sér­ge­ti, azért. Min­den­ki meg­fe­szült. A ho­ked­li,
a lu­gas, a szú­nyog­há­ló. Még a mű­anyag­asz­tal is. Be-
csú­szott a láb. Fel­or­dí­tott a hü­lye pa­pucs. Hir­te­len.
Per­sze a dé­di nem hal­lot­ta, de ész­re­vet­te, hogy a pa­pucs
hü­lye. Vis­­sza­for­dult a láb. Min­den­ki fel­lé­leg­zett.

A dé­di ott­hagy­ta őket.