2024. március 29., péntek English version
Archívum  --  2009  --  8. szám - 2009. szeptember 13.  --  Irodalom
Láz­ár Ben­ce And­rás
Címkék: Irodalom

Ami­nek így kell


Majd el­mú­lik ez is, ez a szűk­sza­vú
haj­nal. És le­fo­tóz­lak, ahogy a kony­ha­pul­ton
fek­szel, el­né­zek raj­tad las­san, nyu­god­tan.
Kés­sel ke­nem rád, ami hi­ány­zik:
egy pin­ce csont hi­de­gét.
Por­zik majd a mel­led, mint
egy meg­fúrt ko­po­nya.
Emi­att el­hi­szed, hogy min­dig
együtt zár­juk a lá­bunk. Hogy min­dig
együtt hall­gat­juk ezt a fog­va­co­gást.
Hogy min­dig együtt érez­zük szánk­ban
csé­szék mély me­le­gét és el­hi­szed:
itt sem­mi kü­lö­nös.
Csak a szűk­sza­vú haj­na­lok
ma­rad­nak meg a föld, meg az ég is,
meg a zász­lók szí­nei, meg ugyan­az
az ócs­ka mon­dat: jó itt.
És csak le­fo­tóz­ni tud­lak,
ahogy a kony­ha­pul­ton fek­szel.
Kés­sel ke­nem rád, ami hi­ány­zik:
év­ti­ze­dek csont hi­de­gét.

És por­zik majd a ke­zünk, ahogy
ugyan­az az utó­íz a szánk­ban,
mint egy meg­fúrt ko­po­nya,
ami­nek így kell ma­rad­nia.


Fe­ke­te-fe­hér


Ha ha­zud­ni ké­ne a táj­ról, gond
nél­kül ten­ném, úgy­is megy ne­kem,
meg­ta­nul­tam. Per­sze, csak ha­son­lí­ta­ni sza­bad.
Ki­áll­ni a te­rasz­ra, on­nan néz­ni vé­gig,
a be­tont, a kes­keny föl­det ko­pasz fá­i­val.
Meg­szá­mol­ni, há­nyan bi­cik­liz­nek, fi­gyel­ni
a fo­gas­ke­re­kek, az ola­jo­zott lánc csat­to­gá­sát.

Er­ről is ha­zud­nék in­kább,
azt mon­da­nám: ezek csak ré­szek,
je­len­ték­te­len dol­gok.
Így va­gyok ve­led is.
Tör­tén­jen min­den, ahogy il­lik.
Ját­szód­jon üres ut­cán, eső­ben,
kes­keny föld, ko­pasz fák,
ola­jo­zott lánc­csat­to­gás kö­zött,
né­mán. És ne kér­dezd meg, ho­gyan
ta­nul­tam meg el­rej­te­ni,
nem ki­mon­da­ni a lé­nye­get.

Fe­küdj az ágy­ra, vet­kőzz le.
Ve­gyél elő egy ki­fes­tő­köny­vet,
hi­szen itt min­den fe­ke­te és
csak rész­le­te­i­ben iga­zán fe­hér.
Bezár