Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

„Egy fi­a­tal hall­ga­tó, ku­ta­tó szá­má­ra na­gyon fon­tos, hogy a ne­ki meg­fe­le­lő kö­zeg­ben dol­goz­zon” – vall­ja Da­ni. „Olyan­ban, ahol meg­kap­ja az ins­pi­rá­ci­ót, amely a jó irány­ba te­re­li, és amely ösz­tön­zi a mun­ká­ban. Ne­kem sze­ren­csém volt – egy ilyen kö­zeg­be csöp­pen­tem ré­szint Bo­ros Im­re ta­nár úr la­bor­já­ban, ré­szint az Eötvös-kol­légium­ban, és ha ősz­inte aka­rok len­ni, nem tu­dom, hogy mind­ezek nél­kül va­jon el­ju­tot­tam vol­na-e oda, ahol most va­gyok. Ez nem azt je­len­ti, hogy kü­lön­le­ges va­gyok, ha­nem azt, hogy egy meg­fe­le­lő utód­ne­ve­lé­si rend­szer­be ke­rül­tem be.”

	La­ka­tos Dá­ni­el Za­la­eger­sze­gen szü­le­tett 1983-ban. Ál­ta­lá­nos is­ko­lai ta­nul­má­nya­it a zalai megyeszékhelyen, míg a gim­ná­zi­u­mot Szent­end­rén vé­gez­te, 2004-2009 kö­zött az SZTE TTIK bi­o­ló­gus sza­kán ta­nult. Har­ma­dik lett az idei OTDK Mo­le­ku­lá­ris Bi­o­ló­gia szek­ci­ó­já­ban. Fo­tó: Gémes Sándor

A „dió­szü­ret” re­mé­nyé­ben

„Ha azt sze­ret­nénk, hogy maj­dan le­gyen dió­szü­ret és eny­het adó lomb, ah­hoz elő­ször va­la­ki­nek el kell ül­tet­ni egy dió­fát, va­la­ki­nek pe­dig fo­lya­ma­to­san gon­doz­ni kell azt.” La­ka­tos Dá­ni­el tel­jes egé­szé­ben ma­gá­é­nak ér­zi a fen­ti idé­ze­tet, és úgy gon­dol­ja, tük­rö­zi azt a szel­le­mi­sé­get, amit a kol­lé­gi­um kép­vi­sel.

„Van egy na­gyon fon­tos do­log, ami je­len van az ok­ta­tás­ban épp­úgy, mint a szak­kol­lé­gi­u­mi te­vé­keny­ség­ben: amit mi lét­re­ho­zunk, ala­pí­tunk, to­vább­adunk, ami­vel fog­lal­ko­zunk, az ne­künk is hoz hasz­not, de iga­zán gyümöl-csöző majd az utó­kor szá­má­ra lesz. Sőt, ak­kor éri el az egész a cél­ját, ha a későb­bi ge­ne­rá­ci­ók tud­nak él­ni azok­kal a le­he­tő­sé­gek­kel, ami a mi mun­kánk ered­mé­nye lesz, és ka­ma­toz­tat­ni is tud­ják azt” – mond­ja.

A friss dip­lo­más bi­o­ló­gus ma­ga is sok min­dent meg­tett an­nak ér­de­ké­ben, hogy ezek ne csak szé­pen hang­zó sza­vak ma­rad­ja­nak: Varga-Orvos Zol­tán ve­ze­tői se­gít­sé­gé­vel és né­hány tu­dás­ra éhes tár­suk tag­sá­gá­val 2008 őszén lét­re­hoz­ták az Eöt­vös-kol­lé­gi­um­ban a Bi­o­ló­gi­ai Mű­helyt, amely­nek cél­ja, hogy azo­kat a té­má­kat, ame­lyek­re a bi­o­ló­gus- és or­vos­tan­hall­ga­tók kép­zé­sé­ben kis hang­súlyt fek­tet­nek, de a ku­ta­tói élet­ben fon­tos sze­re­pet töl­te­nek be, meg­vi­tas­sák. Ezek kö­zött olyan gya­kor­la­ti prob­lé­mák is sze­re­pel­nek, mint az, hogy ho­gyan kell pub­li­kál­ni vagy épp ered­mé­nye­sen pá­lyá­za­ti pén­ze­ket sze­rez­ni. Gyak­ran a ma­gyar tu­do­má­nyos élet je­les kép­vi­se­lői tart­ják a ke­rek­asz­tal-be­szél­ge­té­se­ket, elő­re el­kül­dött anya­go­kat vi­tat­nak meg a di­á­kok­kal, ez­ál­tal is ösz­tö­nöz­ve őket ab­ban, hogy egy-­e­gy té­má­ban el­mé­lyed­je­nek. Azt azon­ban, hogy va­la­ki eze­ken a fog­lal­ko­zá­so­kon részt ve­gyen, ki kell ér­de­mel­ni: fel­vé­te­li vizs­ga van, amely so­rán a mű­hely­ta­gok el­dön­tik, a jelen­tkező ren­del­ke­zik-e egy­részt azok­kal a szak­mai is­me­re­tek­kel és ké­pes­sé­gek­kel, ame­lyek egy ilyen mun­ká­hoz el­en­ged­he­tet­le­nek, más­részt ko­mo­lyan gon­dol­ja-e a mű­hely­ben va­ló rész­vé­telt, mert eh­hez bi­zony in­dít­ta­tás­ra és nem utol­só­sor­ban idő­re és mun­ká­ra is szük­ség van.

La­ka­tos Dá­ni­el úgy vé­li, ő ma­ga épp­hogy meg­fe­lelt a fel­té­te­lek­nek, ami­kor be­ke­rült eb­be a kö­zös­ség­be, az­óta vi­szont – a le­he­tő­sé­gek­nek köszön­hetően – na­gyon so­kat fejlődöt­t. Ez nem­csak szak­mai szem­pont­ból jelen­tős, ha­nem a min­den­na­pi élet dol­ga­i­ban is: „Meg­ta­nul­tam pél­dá­ul, hogy ho­gyan kell meg­szer­vez­ni egy ke­rek­asz­tal-be­szél­ge­tést, vagy hogy mi­lyen fe­le­lős­ség­gel jár a kö­zös­sé­gi sze­rep­vál­la­lás.”

A mér­leg két ol­da­la

A ter­mé­szet­tu­do­má­nyos szak­mák­ban töb­bek kö­zött az a szép, hogy – leg­alább­is a ma­gyar egye­te­mi élet­ben – az ok­ta­tás és a ku­ta­tás egy­szer­re van je­len. „Ezt sok­szor hi­ba­ként szok­ták fel­tün­tet­ni” – is­me­ri el az if­jú ku­ta­tó. „Nem cso­da, hi­szen na­gyon ne­héz meg­ta­lál­ni az egyen­súlyt a két te­vé­keny­ség kö­zött. Az ok­ta­tást rend­kí­vül ne­mes do­log­nak tar­tom, sőt, hasz­nos­nak is, hi­szen se­hol más­hol nem kap ilyen gyor­san vis­­sza­jel­zést az em­ber a mun­ká­já­ról, mint ott. Két évig vol­tam de­monst­rá­tor” – em­lé­ke­zik vis­­sza. „Az ele­jén ne­he­zen ment, de utóbb be­le­jöt­tem, és úgy gon­do­lom, ez na­gyon jó al­ka­lom ar­ra, hogy aki ta­nít, el­mé­lyít­se a tu­dá­sát, hi­szen fel kell ké­szül­nie az eset­le­ges kér­dé­sek­re a hall­ga­tó­ság ré­szé­ről.”

Mind­ezek el­le­né­re úgy ér­zi, csak úgy len­ne szí­ve­sen ok­ta­tó, ha köz­ben ku­tat­hat­na is. Ez per­sze még a jö­vő ze­né­je, de Da­ni fon­tos­nak ér­zi meg­em­lí­te­ni azo­kat a kez­de­mé­nye­zé­se­ket, ame­lyek kap­csán ő ezt meg­va­ló­sít­hat­ná. El­kez­dő­dött egy együtt­mű­kö­dés a Sófi Jó­zsef Ala­pít­ván­­nyal, amely cél­ja, hogy egy­részt az Eöt­vös-kol­lé­gi­um, más­részt az SZTE te­het­sé­ges hall­ga­tó­i­nak után­pót­lá­sát biz­to­sít­sa. Lét­re­hoz­ták a „Sze­ge­di Tehetség-HÍD Prog­ra­mot”, amely ke­re­te­in be­lül az or­szág ki­emel­ke­dő kö­zép­is­ko­lá­sa­it pró­bál­ják meg ide­csá­bí­ta­ni. Az ar­ra kész­te­tést ér­ző hall­ga­tók­nak pe­dig le­he­tő­sé­gük vol­na szak­kö­rö­ket, be­mu­ta­tó­kat tar­ta­ni az érdek­lődő fi­a­ta­lok­nak.

Aki­nek ilyen fon­tos az el­kö­vet­ke­ző ge­ne­rá­ci­ók ok­ta­tá­sa, ta­lán nem is gon­dol­ko­dik ab­ban, hogy kül­föld­ön ke­res­se a bol­do­gu­lást – gon­dol­hat­nánk. „Épp el­len­ke­ző­leg, fon­to­ló­ra vet­tem, hogy eset­leg más­hol pró­bál­jak sze­ren­csét. Sem­mi sem biz­tos, de az va­ló­szí­nű, hogy még ha el is men­nék in­nen egy idő­re, utá­na vis­­sza sze­ret­nék jön­ni, mert a te­het­ség­gon­do­zást na­gyon fon­tos­nak tar­tom.” Itt­hon job­ban „ben­ne van” a tu­do­má­nyos élet­ben, ezt el­is­me­ri, de hang­sú­lyoz­za azt is, hogy két­ség­kí­vül van­nak elő­nyei a kül­föl­di ta­pasz­ta­lat­szer­zés­nek is. „A ma­gyar tu­do­má­nyos élet ne­héz hely­zet­ben van, pél­dá­ul saj­nos a mód­sze­rek és az esz­kö­zök te­kin­te­té­ben is kis­sé le va­gyunk ma­rad­va” – ma­gya­ráz­za. Mint mond­ja, az itt­ho­ni kö­rül­mé­nyek kö­zött sok­szor „a szür­ke­ál­lo­mány­ra kell ala­poz­ni”.

Ez bi­zony nem egy­sze­rű fel­adat, sok­szor az is hos­­szú évek mun­ká­ja, hogy egy el­is­mert szak­lap­ban je­len­hes­sen meg egy-­e­gy cikk. Büsz­kén mond­ja, hogy Zsin­dely Nó­rá­nak a NAR-ban (Nucleic Acids Research) meg­je­lent cik­ké­hez ő ma­ga is hoz­zá­já­rul­ha­tott. Zsin­dely Nó­ra PhD-hallgató volt Da­ni köz­vet­len témavezető­je, az „ös­­sze­kö­tő ka­pocs” köz­te és Bo­ros Im­re pro­fes­­szor kö­zött. ő is se­gí­tett a szak­dol­go­za­tá­ban, il­let­ve az OTDK-dolgozatában is. A kül­föl­di sze­ren­cse­pró­bá­lás szem­pont­já­ból egyéb­ként Da­ni té­ma­vá­lasz­tá­sa – az eukar­ió­ta transz­krip­ció­sza­bá­lyo­zás – sze­ren­csés­nek mond­ha­tó: a rá­kos meg­be­te­ge­dé­sek­kel ös­­sze­füg­gés­ben is in­ten­zí­ven ku­tat­ják ezt a te­rü­le­tet.

Régészkedés és kis­csiz­ma

Da­nit azon­ban nem min­dig csak a la­bo­ra­tó­ri­u­mok és DNS-ku­ta­tá­sok vi­lá­ga von­zot­ta: 2000 és 2006 kö­zött nya­ran­ta nagy­báty­ja mel­lett dol­go­zott az MTA Ré­gé­sze­ti In­té­zet Magyar-Szlovén Vas­út­fej­lesz­tés elő­ze­tes lelet­men­tő ása­tá­sán. „Szlo­vé­nia fe­lé egy jó mi­nő­sé­gű vas­út­vo­na­lat ter­vez­tek. Ilyen ese­tek­ben fel kell mér­ni a te­re­pet, hogy az ré­gé­sze­ti szem­pont­ból ér­de­kes-e, hi­szen az épí­té­si mun­ká­la­tok után va­ló­szí­nű­leg hos­­szú év­ti­ze­dek­re nem lesz le­he­tő­ség fel­tár­ni az eset­le­ges le­le­te­ket.”

Az elő­ze­tes fel­mé­rés nem hi­á­ba tör­tént: meg­ta­lál­tak Zalalövő ró­mai ko­ri előd­jének, „Salla” te­le­pü­lé­sé­nek dé­li pe­re­mét. En­nek fel­tá­rá­sát ve­zet­te Da­ni nagy­báty­ja, s ő – bár első­sor­ban a fo­tó­do­ku­men­tá­ció volt a fel­ada­ta – időn­ként fel­szín- és met­szet­raj­zo­lást is vé­gez­he­tett. „Iga­zán nagy él­mény volt szá­mom­ra, és na­gyon hasz­nos ta­pasz­ta­lat” – em­lék­szik vis­­sza. „Azt ad­dig is tud­tam, hogy az iro­dai mun­ka nem ne­kem va­ló, de az, hogy a dol­gok fel­fe­de­zé­se, a ku­ta­tás ek­ko­ra örö­met sze­rez ne­kem, ott vált vi­lá­gos­sá szá­mom­ra.” Még ak­kor is így van ez, ha későb­bi ta­nul­má­nyai nem a rég­múlt, ha­nem a jö­vő fel­tá­rá­sá­ra vo­nat­koz­tak.

Nem csak a ku­ta­tást sze­ret­te meg ezek a nya­rak alatt a Za­la me­gyei fiú. ”Saj­nos nincs an­­nyi időm a fény­ké­pe­zés­re, amen­­nyit sze­ret­ném” – saj­nál­ko­zik. „A szak­dol­go­zat írá­sa mel­lett vég­képp ha­nya­gol­nom kel­lett, pe­dig na­gyon sze­re­tek pél­dá­ul a csa­lá­di ös­­sze­jö­ve­te­lek al­kal­má­val a ro­ko­nok­ról port­ré­kat ké­szí­te­ni. Ha si­ke­rül va­la­ki­nek a jel­leg­ze­tes moz­du­la­tát, test­tar­tá­sát el­kap­ni, ak­kor ta­lá­ló ké­pek szü­let­het­nek, és azo­kat ké­sőbb is jó ér­zés előven­ni.”

A szí­vé­hez kö­zel azon­ban en­nél is kö­ze­lebb áll a ter­mé­szet­fo­tó­zás – hi­á­ba, egy bi­o­ló­gus nem ta­gad­hat­ja meg ön­ma­gát. „Eh­hez per­sze az kell, hogy időn­ként ki­jus­sak te­rep­re. A ba­rá­ta­im­mal ré­geb­ben so­kat tú­ráz­tunk, azok meg­fe­le­lő al­kal­mak vol­tak. Mos­ta­ná­ban az ismerő­seim meg is szok­tak ke­res­ni az­zal, hogy ké­szít­sek ké­pe­ket” – árul­ja el Da­ni. Min­den új­don­ság­ra nyi­tott egyéb­ként. „Az egyik ba­rá­tom anyu­ká­ja pél­dá­ul mé­zes­ka­lács-ké­szí­tés­sel is fog­lal­ko­zik, és én ké­szí­tet­tem el a hon­lap­ra a be­mu­ta­tó fo­tó­kat. Iga­zán cso­dá­la­tos sze­rin­tem, ahogy a mézeskalác­s-készítő ke­ze alatt szé­pen las­san ki­ala­kul és felis­mer­hetővé vá­lik egy kis­csiz­ma” – mond­ja mo­so­lyog­va.