Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

Két fiatal kutató, akiket talán az tesz különlegessé, hogy a termékeny kutatói munka mellett számos olyan tevékenységben is részt vesznek, amelyek az elméletet és a gyakorlatot, a tudományt és a hétköznapi embert igyekeznek közelíteni egymáshoz. Tanszéki feladataik mellett mindketten tanítanak, illetve tudományt népszerűsítő előadásokat tartanak, hogy hozzájuk hasonlóan egyre több fiatal fedezhesse fel a kockás füzetek, képletek és számhalmazok mögött megbújó érdekes összefüggéseket.

 

Kopasz Katalin 1997-ben érettségizett a kecskeméti Katona József Gimnáziumban. 2003-ban matematika-, majd 2007-ben fizikatanári diplomát szerzett az SZTE TTIK-n. 2007-ben a XXVIII. OTDK két külön tagozatán második és harmadik díjat szerzett.   Szalai Tamás 2003-ban érettségizett a soproni Berzsenyi Dániel Gimnáziumban. 2008-ban végzett okleveles csillagászként az SZTE TTIK-n. 2007-ben a XXVIII. OTDK-n második helyezéssel jutalmazták. Háromszor kapta meg a Köztársasági Ösztöndíjat és Szeged Város Ösztöndíját, az utóbbi két évben elnyerte a Sófi Alapítvány Ösztöndíját is. 2007-ben a „Sopron Város Ifjú Tehetsége”, 2008-ban az „SZTE TTIK Kiváló Hallgatója” díjjal tüntették ki. Fotó: Segesvári Csaba

 

 

„Tulajdonképpen mondhatjuk, hogy a fizika hozott össze minket, hiszen csillagászként és fizikatanárként ugyanazok voltak az alapozó tantárgyaink” – kezd bele a mesélésbe Kata, aki eredetileg matematika szakon kezdett, és csak később fordult az érdeklődése a fizika felé.

„Az általános iskolai tanárom olyan órákat tartott, ahol színesen, kísérleteken keresztül foglalkoztunk a fizikával. Jó régen jártam általános iskolába, mégis, már akkor előfordult, hogy padokat összetolva kis csoportokban dolgoztunk, ami manapság kezd csak divatba jönni” – emlékszik vissza. Később – bár fizika szakos osztályban érettségizett – úgy gondolta, „soha többet fizika”. Aztán az egyetemen mégis történt valami: „belebotlott” Papp Katalin általánosan művelő előadásaiba. Játékok fizikája, természettudományos nevelés: ezek az órák indították arra, hogy a matematika után elvégezze a fizika szakot is. „Papp Katalin tanárnő mutatta meg, hogy érdemes a fizikával foglalkozni, érdemes más oldalról megközelíteni a tanítást” – dicséri az oktatót, aki ma már egyben témavezetője is.

Tamás is egy előadásnak köszönheti, hogy rátalált a neki megfelelő hivatásra. „Középiskolás voltam, amikor a soproni amatőrcsillagász-egyesület egyik tagja eljött az iskolánkba előadást tartani. A legjobb barátom észrevette a plakátot, és ő javasolta, hogy menjünk el. Ebből az egy előadásból nőttek ki aztán később a táborok és szakkörök, egészen addig, mígnem én is beléptem az amatőrcsillagász-egyesületbe” – indokolja a választást. „Az ragadott meg, hogy mennyire vibráló, mennyire összetett ez a tudományág, ami – ugyan első ránézésre távoli dolgokat vizsgál – valahol mindennek az alapját jelenti. Mindennek a kezdete és valószínűleg a vége is a csillagok világába vezet“ – világít rá Tamás, aki számára a területet még vonzóbbá tette az, hogy egy csillagásznak nem kell a tudomány egy szűk szeletére specializálódnia, hanem széles alaptudás megszerzésével változatos témákhoz kerülhet közel. „Az ember úgysem tudhat meg annyi mindent a világról, amennyivel az élete végén elégedett lehet, éppen ezért én személy szerint elégnek érzem az is, ha lecsippenthetek egy morzsát ebből a hatalmas tudássziklából”.

 

 

Mi is az a morzsa pontosan, amit Tamás „lecsippent” a tudássziklából? A diplomamunkája a szoros, illetve érintkező kettőscsillagok vizsgálatára épült, ám azóta teljesen új témába vágott bele. Jelenleg – az idén Texasban kutató Vinkó József irányítása mellett – szupernóva típusú csillagokkal foglalkozik: ezek olyan csillagok, amelyek a Napnál legalább öt-hatszor nagyobb tömegűek, és gyakran egészen addig észrevétlenek maradnak a megfigyelő számára, amíg az életük végén fel nem robbannak. Ilyenkor egy-egy robbanás során akkora energia keletkezik, hogy egy távoli galaxisban hirtelen megjelenik egy fénylő pont, ami alkalmas lehet például a galaxis távolságának becslésére vagy egyéb adatok kiszámítására. A szegedi kutatókat már régóta foglalkoztatja ez a téma, de ami újdonságot jelent ezekben a kutatásokban, az az, hogy mára több nagy távcső adatbázisa is megnyílt a világ kutatói előtt. Ez tíz évvel ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna. Tamás most ilyen archivált adatok vizsgálatából próbál minél többet megtudni a szupernóvák tulajdonságairól.

Kata kutatócsoportja ezalatt nemzetközi felmérések elemzésére fókuszál: a külföldi és itthoni eredmények összehasonlítása alapján igyekeznek a természettudományos oktatás, azon belül is a fizika tantárgy helyzetét reálisan felmérni. „Sajnos nagyon alacsony óraszámban tanítják nálunk a fizikát, emiatt sok tanár hajlamos teljesen leépíteni a kísérletezést. Mi abban próbálunk tanácsot adni a leendő és a már dolgozó tanároknak, hogy e kevés idő alatt hogyan lehet mégis bemutatni valamit az órákon” – magyarázza a fiatal kutató. Mit jelent ez a gyakorlatban? Részt vesznek a tanár szakos hallgatók képzésében, s emellett rendszeresen járnak továbbképzésekre és konferenciákra is, ahol ötleteket adnak arra, hogyan frissíthetik eszköztárukat a fizikatanárok.

 

 

A fizika megszerettetésére irányuló erőfeszítések azonban nem merülnek ki ennyiben. Kata ugyanis tanszéki munkája mellett a Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziumban óraadó tanáraként is dolgozik. „Nem tartottam soha még úgy fizikaórát, hogy csak egyetlen szál krétát fogtam volna a kezemben, és ennek meg is volt az eredménye. Sokatmondó tapasztalat, hogy amikor az addig tanultakból rákérdezek például arra, mi az, hogy Joule-hő, akkor nem biztos, hogy tudnak válaszolni a gyerekek. De ha azt kérdezem, hogy mit is szemléltettünk azzal a fémsúrolóval meg a 9 voltos elemmel, akkor mindjárt beugrik nekik, hogy ja, igen tanárnő, felgyújtottuk vele a súrolót! És már magyarázzák is, hogy mi miért volt” – meséli nevetve.

Tamás ugyanilyen fontosnak érzi a tudomány gyakorlatba való átültetését. A soproni csillagászati szabadegyetem, amelynek ő a főszervezője, immár a nyolcadik félévét kezdte el. Mi több, olyan jól működik, hogy más városokban is elindultak hasonló kezdeményezések. Mostanában pedig különösen sűrű előkészületek folynak nemcsak Magyarországon, hanem az egész világon, mert 2009 a csillagászat éve lesz. A szegedi csillagászközösség az eddig is rendszeres ismeretterjesztő előadásokon és távcsöves bemutatókon túl ez alkalomból megrendez egy több fordulós, országos csillagászati versenyt is, amely jövő tavasszal nagyszabású, személyes jelenlétű döntővel zárul. Kata hathatós segítséget tud adni a szervezésben, mert a módszertani csoportban végzett munkája révén van tapasztalata abban, hogyan lehet megszólítani a középiskolásokat. „Szakmailag most különösen jól tudunk együttműködni, hiszen a csillagászok szervezik a programokat, mi pedig a közönséget” – fogalmazza meg.

Hasonló érdeklődés, közös célok, ugyanolyan életforma: mindez megkönnyít egy kapcsolatot is. Kata így vall erről: „Nem is annyira a hasonló tudományterület, mint inkább – mondhatjuk úgy – a hasonló munkamánia miatt értjük meg nagyon egymást. Mindketten tudjuk a másikról, hogy mennyire fontos neki az, amit csinál, így könynyebb átlátni, hogy miért ül mondjuk még mindig a számítógép előtt vagy miért babrálja késő estig a kísérleteit. A rokonszakmaság annyiban fontos, hogy ha én örülök egy kísérleteredményemnek, akkor Tamás azt értékelni tudja. Ha teljesen mással foglalkozna, nem biztos, hogy értené, miért volt olyan szenzációs élmény nekem a Joule-hő bemutatására a súrolós kísérlet. Ugyanez természetesen fordítva is megvan. Nem lenne jó, ha teljesen ugyanazt csinálnánk, mert úgy könnyebben belefásulhatnánk, így viszont mindig tudunk a másiktól friss impulzust kapni.”