2024. április 19., péntek English version
Archívum  --  2006  --  5. szám - 2006. március 6.  --  Kapcsolatok
Sokszínűség és szakmai sikerek
A Széchenyinek van olyan képzése, amelyre tízszeres a túljelentkezés minden évben. Ez és az országos szakmai versenyeken elért sikerek is bizonyítják, hogy rangot jelent a Tisza-parti iskola diákjának lenni.
A szegedi Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskola falai között 1964. szeptember elsején indult meg a tanítás. Az iskola fekvéséből is adódóan az alapításkor még Tisza-parti Gimnázium és Vízügyi Szakközépiskola volt a neve, ami egyben utal egyik profiljára is, hiszen ez az ország negyedikként alapított olyan oktatási intézménye, melyben vízügyi szakembereket képeznek. A legnagyobb magyar nevét 1983-ban vették fel.
 
Pick Szeged-bázis
 
Jelenleg 19 osztály tanul az iskolában, ezek közül 3 szakképző, 8 szakközépiskolai, a fennmaradó 8 pedig gimnáziumi. Itt érkezünk el a Széchenyi másik jellegzetességéhez, hiszen az egyik gimnáziumi képzés az emelt szintű testnevelés. „Ez az osztálytípus az élsport közvetlen utánpótlására is képez itt Szegeden, főleg azokban a sportágakban, melyeknek komoly hagyományai vannak a városban” – mondta el Eitler József igazgató. Kézilabdában, a vízhez kötődő sportágakban, atlétikában, női tornában és labdarúgásban jeleskednek a széchenyis tanulók. Számos Európa- és világbajnoki helyezett van az öregdiákok között. A hírességek közül az intézményvezető megemlítette a Barcelona jelenlegi kézilabdását, Nagy Lászlót, valamint a leóni Laluska Balázst és pickes Vadkerti Attilát. Az egyik oktatójuk, Szabó Erzsébet pedig sokszoros országos bajnok, válogatott atléta volt.
Az évente induló két szakközépiskolai osztály közül az egyik pedagógiai, míg a másik a vízügyhöz kapcsolódik. 1993-tól ez utóbbi képzést a környezetvédelemmel bővítették, igazodva a felmerült igényekhez. Így az ezt a szakot elvégző diákok piacképes képesítést szereznek, főleg, ha az érettségi után egy év alatt megszerzik a technikusi oklevelet is.
A fogyó gyereklétszámot a Széchenyi is megérzi. Korábban is a régió minden részéből érkeztek ide a speciális képzések miatt, de ma már a közel 600 diák 40 százaléka nem szegedi. Az elmúlt években kevesebben jelentkeznek a pedagógiai osztályukba, ami a szakma presztízsének csökkenésével, illetve a pedagóguspálya telítettségével függ össze. A 90-es évek elején pedig az volt megfigyelhető, hogy a vízügyi szakirány iránt érdeklődtek kevesebben. Ez a képzés viszont az uniós csatlakozás és a környezetvédelem kiemelt szerepe miatt immár újra népszerű.
 
A Széchenyi tartósan az első tíz között szerepel hazánk legjobb sportiskolái között. Fotó: Segesvári Csaba
 
 
Mást és másképpen
 
Érettségit követően a széchenyisek közel fele egyből továbbtanul, negyedük csak a három technikusi képzés valamelyikének elvégzése után jelentkezik felsőoktatási intézménybe. Szegedi középiskola lévén a diákok többsége az SZTE-t választja – tudtuk meg az igazgatótól. A pedagógiai asszisztensi technikum után a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Karra megy a legtöbb tanuló, a sportszervező menedzserek pedig előszeretettel választják a testnevelés vagy rekreáció szakot. A környezet- és vízgazdálkodást tanulók Szegeden kívül szívesen jelentkeznek Veszprémbe, Budapestre a Műszaki Egyetemre, illetve a bajai vízügyi főiskolára.
A Szegedi Tudományegyetemmel hagyományosan jó kapcsolatot ápol az iskola, a pedagógiai szakközépiskolai osztályuk több mint tíz éve együttműködik a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Karral, amelynek jelenlegi főigazgatója, Galambos Gábor is a Széchenyibe járt. Az intézmények közti együttműködés megnyilvánul abban is, hogy a Széchenyiből a főiskolai kar pedagógia szakjára jelentkezők előnyöket élveznek, hiszen mentesülnek az alkalmassági vizsga alól is. A szakmai vizsgáikon pedig rendszeresen elnöki szerepet látnak el a JGYTFK munkatársai. Mindezeken kívül számtalan széchenyis diák jár rendszeresen a TIK-be, hogy igénybe vegyék például a könyvtár szolgáltatásait.
Az iskola és az egyetem közti kapcsolatot Eitler József szerint még szorosabbra lehetne fűzni, ami mindkét félnek érdekében áll. Az igazgató példaként a középiskolai tanárok számára szervezendő intenzív továbbképzéseket említette, ahol az adott szakma újdonságait, kutatási eredményeit ismerhetnék meg az oktatók. Eitler József szerint a közép- és a felsőoktatási intézmény munkatársainak jobban kellene ismerniük egymás napi munkáját is, hiszen a közoktatásban is sok minden megváltozott, például a tantervek. Mást és másképpen tanulnak ma a középiskolások, mint tizenöt éve. Tendencia, hogy a lexikális tudásanyag mennyisége csökkent, és ehhez a felsőoktatásnak is igazodnia kell. A Tisza-parti iskolának is figyelnie kell az általános iskolai képzést, hogy az ott leadott tananyaghoz igazítsák a Széchenyibe érkező gyerekekkel szemben támasztott elvárásaikat – hangsúlyozta az igazgató. Ebben szívesen együttműködnének az egyetemmel, hiszen a bolognai folyamathoz való igazodást egy középiskola nem napi feladatként éli meg, számukra csak a kétszintű érettségi kézzelfogható.
 
Egy emberként
 
Sokan kérdezik az igazgatót, hogy miként és mennyire tekinthető egységesnek a Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskola, hiszen a pedagógiai, a vízügyi, a sportos és az általános gimnáziumi szakirány a külső szemlélő számára túlságosan is szétszabdalttá teszi az intézményt. Eitler József azt mondta, ők örülnek a sokszínűségüknek, mert sok előnnyel jár. A nemek aránya például nem lenne kiegyenlített, ha a műszaki képzés mellett nem volna a pedagógia. Megfigyelhető, hogy érdeklődnek egymás szakterülete iránt a diákok, és el tudják ismerni a másik sikereit is. Ha a Széchenyi bármelyik csapata tétmérkőzést játszik, akkor az egész iskola egy emberként drukkol. Ráadásul az iskola által képviselt szakirányokban országos szinten is az élen áll a Széchenyi. Tartósan az első tíz között szerepelnek hazánk legjobb sportiskolái között. A fiú kézilabdacsapatuk egy hónapja lett országos bajnok. A szakmai tanulmányi versenyeken elért helyezések alapján a pedagógiai szakközépiskola a 2-3. helyen áll régóta, éppen úgy, mint a vízügyisek.
Amit tehát felvállal ez az iskola, abban remekül tud teljesíteni.
Varga Anna

DSC_00661_230x154.png

Címkék

Hírek, aktualitások *

Rendezvénynaptár *

  • Szorgalmi időszak 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Education period 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak a 2023-2024/2. félévben
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.
  • 2023/2024-II. félév Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.

Gyorslinkek

Bezár