Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

– Ma­xi­ma­lis­ta ma­gá­val szem­ben?
– Én sem­mi­hez nem kez­dek hoz­zá, ha csak ki­lenc­ven­öt szá­za­lé­kot tu­dok nyúj­ta­ni, mert az a bel­ső ér­ték­ren­dem­mel tel­jes mér­ték­ben el­lent­mon­da­na. Nap mint nap lá­tom az elő­nyét en­nek, de per­sze akad hát­rá­nya is. Pél­dá­ul az – bár ez sok­szor hasz­nos is le­het –, hogy a kör­nye­ze­tem­től is el­vá­rom ezt a hoz­zá­ál­lást. Na­gyon tu­dom ér­té­kel­ni azt, ha va­la­ki „oda­te­szi ma­gát”, azt vi­szont, ha va­la­ki nem dol­go­zik, vagy meg­pró­bál át­ver­ni, nem sze­re­tem. A hall­ga­tó­im­nak is meg szok­tam mon­da­ni, hogy egy do­log­gal tud­nak csak na­gyon meg­bán­ta­ni: a pus­ká­zás­sal.
– Ön so­se pus­ká­zott?
– Meg­pró­bál­tam, de úgy érez­tem, hogy nem éri meg. Egyéb­ként is, én min­dig meg akar­tam ta­lál­ni min­den tárgy­ban azt, hogy mi­ért fon­tos ne­kem, mi­ért ér­de­mes meg­ta­nul­nom. Hi­szen amit meg­ta­nu­lunk, azt nem ve­he­tik el tő­lünk.

Lukovics Mik­lós 1978-ban szü­le­tett Bé­kés­csa­bán. 1998-ban vég­zett kül­ke­res­ke­del­mi ügy­in­té­ző sza­kon a bé­kés­csa­bai Szé­che­nyi Ist­ván Köz­gaz­da­sá­gi és Kül­ke­res­ke­del­mi Szak­kö­zép­is­ko­lá­ban, majd 2003-ban az SZTE GTK köz­gaz­dász-gaz­dál­ko­dá­si sza­kán. Ugyan­eb­ben az év­ben az OTDK köz­gaz­da­ság-tu­do­má­nyi szek­ci­ó­já­ban el­ső he­lye­zett lett. Dok­to­ri dip­lo­má­ját 2007-ben sze­rez­te meg. Ugyan­eb­ben az év­ben a Kö­zép-Eu­ró­pai Re­gi­o­ná­lis Tu­do­má­nyos Tár­sa­ság Young Sci­en­tist Award 2. he­lye­zett­je lett. Je­len­leg a Gaz­da­ság­tu­do­má­nyi Kar Köz­gaz­da­ság­ta­ni és Gaz­da­ság­fej­lesz­té­si In­té­ze­té­nek ok­ta­tó­ja, a ka­ri TDK Bi­zott­ság tit­ká­ra. Fo­tó: Gé­mes Sán­dor

 

A kulcs­fo­ga­lom: idő­be­osz­tás

 

– Már ál­ta­lá­nos is­ko­la után el­dön­töt­te, hogy gaz­da­sá­gi irány­ban fog ta­nul­ni?
– Ér­de­kes mó­don nem ezt dön­töt­tem el, ha­nem hogy ab­ba az is­ko­lá­ba sze­ret­nék jár­ni. Ez a bé­kés­csa­bai is­ko­la – a gim­ná­zi­u­mo­kat is be­le­szá­mít­va – az or­szág­ban az el­ső öt kö­zép­fo­kú ok­ta­tá­si in­téz­mény kö­zött volt. Ott in­dult egy olyan osz­tály­tí­pus nem sok­kal az­előtt, hogy én fel­vé­te­liz­tem, ame­lyik egy öt­éves kép­zé­si rend­szer­ben mű­kö­dött. A nul­la­dik évé­ben he­ti ti­zen­öt órá­ban né­met nyelv ok­ta­tá­sa folyt, más szin­te nem is. Úgy dön­töt­tem, hogy ide sze­ret­nék jár­ni, és ezt a dön­tést az­óta sem bán­tam meg. Na­gyon sti­mu­lá­ló volt a kö­zeg, már ak­kor meg­ta­nul­tam, hogy egy tel­je­sen egész­sé­ges ver­seny­ben ho­gyan le­het elő­re­lép­ni, va­la­mint azt, hogy a pro­fi mun­ka­vég­zés és a szó­ra­ko­zás kö­zöt­ti egyen­súlyt meg le­het ta­lál­ni, és fenn is le­het tar­ta­ni. A kulcs­fo­ga­lom az idő­be­osz­tás. Ha va­la­ki jól be tud­ja osz­ta­ni az ide­jét, ak­kor a ha­tár a csil­la­gos ég.
– Ön jól be tud­ja osz­ta­ni az ide­jét?
– Sze­rin­tem ez az egyik erős­sé­gem, hogy pon­to­san tu­dom, hogy me­lyik mun­ká­ra men­­nyi időt kell szán­nom. Má­sok sze­rint ugyan a tem­póm gyil­kos és utá­noz­ha­tat­lan, én vi­szont csak mos­ta­ná­ban is­mer­tem fel, hogy ez mek­ko­ra előny. Ha­tár­időt még so­ha nem kés­tem le.

HIVATÁS

A ta­nár­ság­ban sok min­dent le­het sze­ret­ni a fi­a­tal ok­ta­tó sze­rint, fő­leg azt, hogy ha a di­á­kok fon­tos­nak és hasz­nos­nak íté­lik meg, amit át akar ad­ni ne­kik. „Az a leg­szebb az egész­ben, ha lá­tom, hogy táp­ta­laj­ba hul­lik a mag” – vall­ja Lukovics Mik­lós. Ami még fon­tos szá­má­ra, az a hall­ga­tók­kal va­ló jó kap­cso­lat. En­nek ki­ala­kí­tá­sá­ra a ka­ron meg­van­nak a le­he­tő­sé­gek: ta­ná­rok és di­á­kok kö­zös far­san­gi bu­lit, ki­rán­du­lá­so­kat, ös­­sze­is­mer­te­tő es­te­ket szer­vez­nek. „Igyek­szünk a hall­ga­tók­nak az in­for­má­lis kap­cso­la­tok fon­tos­sá­gát hang­sú­lyoz­ni – mind a mun­ká­ban, mind a min­den­na­pi élet­ben.”

 

A si­ker tit­ka

 

– Az idei OTDK-n ti­zen­egy dí­ja­zott, ezen be­lül hat el­ső dol­go­zat is lett a GTK-n, s ev­vel a kar a gaz­da­sá­gi fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek rang­so­rá­nak élén vég­zett. Ez ön sze­rint mi­nek tud­ha­tó be?
– Ez egy több éve tar­tó, kö­vet­ke­ze­tes mun­ka ered­mé­nye. 2003-ban, ami­kor vé­gez­tem, en­gem kér­tek fel ar­ra, hogy le­gyek a ka­ri TDK Bi­zott­ság tit­ká­ra, ami elég sok te­en­dő­vel lá­tott el. Az, hogy ma­ga a TDK-mozgalom ho­gyan mű­köd­jön egy in­téz­mény­ben, iga­zá­ból a tit­kár­nak a fel­ada­ta. Ezt el le­het­ne in­téz­ni egy pla­kát­tal is, mi eh­hez ké­pest már a sze­mesz­ter el­ső he­té­ben meg­kezd­jük az in­for­má­lást. A má­so­dik hé­ten TDK-tájékoztatót tar­tunk, ame­lyen meg­is­mer­tet­jük a hall­ga­tó­kat a kö­ve­tel­mé­nyek­kel, és min­den olyan in­for­má­ci­ót meg­adunk ne­kik, ame­lyek szük­sé­ge­sek ah­hoz, hogy egy­ál­ta­lán hoz­zá tud­ja­nak kez­de­ni a mun­ká­hoz. Tit­kár­ként az én fel­ada­tom még a he­lyi dön­tő le­bo­nyo­lí­tá­sa. Mind­eköz­ben a „té­ma­ve­ze­tői sü­ve­get” is fel­ve­szem, ahogy azt tet­tem idén Ud­va­ri Bea és Hoc­zopán Or­so­lya ese­té­ben is.
Ál­ta­lá­nos­ság­ban sze­rin­tem el­mond­ha­tó, hogy itt a GTK-n az OTDK ki­emelt pri­o­ri­tás – ha lát­juk, hogy egy hall­ga­tó nyi­tott er­re, ak­kor igyek­szünk se­gí­te­ni ne­ki. Ez a kö­zös mun­ka és per­sze az adott hall­ga­tó tu­dá­sa, szor­gal­ma és kre­a­ti­vi­tá­sa na­gyon jó dol­go­kat tud ered­mé­nyez­ni. Azt is fon­tos tud­ni, hogy ki­nek mi­re van szük­sé­ge a si­ker­hez, ezt ál­ta­lá­ban jól meg szok­tam érez­ni.
– Ezek sze­rint jó a pszi­chi­kai had­vi­se­lés­ben?
– Igen. Vozár At­ti­la hos­­szú­táv­fu­tó ba­rá­tom mel­lett – aki igen si­ke­res, hi­szen két­szer nyert Bécs-Bu­da­pest szu­per­mara­ton­t, és Eu­ró­pai-baj­no­ki 2. he­lye­zett – ki­to­ló­dott a to­le­ran­cia­kü­szö­böm, ugyan­is ott szok­tam ke­rék­pá­roz­ni mel­let­te a ver­se­nyek alat­t, ame­lyek hat és fél órá­sak. Si­ke­rült ki­fej­lesz­te­nem, hogy meg­érez­zem, hogy egy-­e­gy em­ber­nek mi­re van szük­sé­ge ah­hoz, hogy egy-­e­gy holt­pon­ton át tud­jon lép­ni. Ami­kor a di­ák­ja­im­mal fog­lal­ko­zom, ak­kor sem szok­tam se fe­gyel­mez­ni, se szi­go­rú nem va­gyok a vizs­gá­kon, mert tö­ret­le­nül hi­szek ab­ban, hogy a hall­ga­tók sze­ret­né­nek gon­dol­kod­ni. Azt is val­lom, hogy ha olyan men­­nyi­sé­gű anya­got adunk ne­kik, amit még meg­ta­nul­ha­tó­nak ta­lál­nak, és rá­adá­sul ezt olyan tárgy­ból tes­­szük és olyan mód­sze­rek­kel, amik ér­dek­lik is őket, ak­kor azt be­fo­gad­ják.
Ti­pi­ku­san csak olyan tár­gya­kat sze­re­tek ta­ní­ta­ni, ame­lyek­ben a hall­ga­tók ma­guk ve­szik ész­re, hogy va­ló­ban úgy mű­köd­nek a dol­gok, ahogy azt ta­nít­juk. Ilyen a Te­rü­le­ti ter­ve­zés cí­mű tárgy is, ahol olyan fo­gal­mak­kal is­mer­ked­het­nek meg, ame­lyek a csap­ból is foly­nak, pél­dá­ul hogy „ez a pro­jekt az Eu­ró­pai Unió tá­mo­ga­tá­sá­val va­ló­sul meg”. És amint lát­ják, hogy mi­lyen köz­gaz­da­sá­gi tar­ta­lom van e mö­gött, mi­lyen lo­gi­ka men­tén le­het az EU-s pá­lyá­za­to­kat át­gon­dol­ni, és eb­ből ho­va­to­vább pénzt is le­het majd ke­res­ni, ak­kor az ér­dek­lő­dés ma­xi­má­li­san meg­van. Úgy gon­do­lom, hogy nem olyan em­be­re­ket kell ké­pez­ni, akik a be­ma­golt anya­got vis­­sza­ad­ják – ez a köz­gaz­da­ság te­rü­le­tén egyéb­ként sem mű­kö­dik.
– Hogy ér­zi, men­­nyi­re tud­ja meg­va­ló­sí­ta­ni, hogy gon­dol­ko­dó em­be­rek ke­rül­je­nek ki a „szár­nyai alól”?
– Úgy ér­zem, tel­je­sen. Ezért is van az, hogy ál­ta­lá­ban szó­ban vizs­gáz­ta­tok. Per­sze ez elég sok ener­gia, de pont azt aka­rom, hogy a hall­ga­tó­im ér­zé­kel­jék, hogy men­­nyi­re fon­tos a jó szó­be­li kom­mu­ni­ká­ció, hi­szen anél­kül ma­nap­ság nem le­het ér­vé­nye­sül­ni. Igyek­szem azt is tu­da­to­sí­ta­ni ben­nük, hogy fel­ső­fo­kú vég­zett­sé­ge na­gyon sok em­ber­nek van, köz­gaz­da­sá­gi dip­lo­má­ja szin­tén, ezért min­dig va­la­mi­lyen plusz­ra van szük­ség. Ezt a pluszt mi igyek­szünk ne­kik meg is ad­ni. Pél­dá­ul a már em­lí­tett te­rü­le­ti ter­ve­zés cí­mű tárgy­ból no­vem­ber ele­jén zár­juk a fél­évet zh-­val. Utá­na min­den­ki­nek fel­kí­nál­juk a rész­vé­te­li le­he­tő­sé­get egy work­sho­pon. Ezen a work­sho­pon há­rom hé­ten ke­resz­tül egy tér­ség­nek a tel­jes fej­lesz­té­si kon­cep­ci­ó­ját dol­goz­zuk ki, úgy, hogy ab­ban min­den­ki részt vesz.
– Mi volt a té­má­ja en­nek a work­shop­nak?
– A tár­gya­im min­dig re­gi­o­ná­lis tí­pu­sú­ak. Nap­pa­li ta­go­za­ton a kö­vet­ke­ző fél­év­ben fog­juk elő­ször el­in­dí­ta­ni a re­gi­o­ná­lis és kör­nye­ze­ti gaz­da­ság­tan mes­ter­sza­kot. Ez a mes­ter­szak a je­len­leg is mű­kö­dő rop­pant nép­sze­rű vál­lal­ko­zás-fej­lesz­té­si szak­irány­nak lesz a mél­tó utód­ja. A je­len­le­gi alap­sza­kos tár­gyak kö­zül nyolc sze­mi­ná­ri­um­nak – köz­tük a fent em­lí­tett­nek is – a cél­ja az, hogy a mes­ter­szak­ra fel­ké­szít­se a hall­ga­tó­kat. Az a ta­pasz­ta­la­tom mind a gya­kor­la­ti mun­ká­ban, amit az egye­te­men kí­vül vég­zek, mind pe­dig a vis­­sza­jel­zé­sek alap­ján, hogy a mun­ka­erő­pi­ac egy­re in­kább azt vár­ja el, hogy az in­nen ki­ke­rü­lő hall­ga­tók va­ló­ban tud­ják hasz­nál­ni és al­kal­maz­ni azt a tu­dást, amit az egye­te­men meg­sze­rez­nek. Ezt a work­shopot azért ta­lál­tuk ki Tóth Ró­bert kol­lé­gám­mal, aki a Dél-al­föl­di Re­gi­o­ná­lis Fej­lesz­té­si Ügy­nök­sé­gen dol­go­zik, hogy azo­kat az is­me­re­te­ket, ami­ket ezen a bi­zo­nyos nyolc sze­mi­ná­ri­u­mon el­sa­já­tí­tot­tak a di­á­kok, va­ló­ban tud­ják hasz­nál­ni. Mert ugye meg­is­mer­nek olyan fo­gal­ma­kat, mint az Új Ma­gyar­or­szág Fej­lesz­té­si Terv, ope­ra­tív prog­ram, lát­ják, hogy egy-­e­gy te­rü­le­ti do­ku­men­tum ho­gyan néz ki, stb. De sze­ret­nénk, ha ab­ba is be­pil­lan­tást nyer­né­nek, hogy ezek ho­gyan ké­szül­nek.
A work­sho­pon elő­ször a kö­vet­ke­ző ér­dek­cso­por­tok­ra bont­juk őket: ön­kor­mány­zat, egész­ség­ügyi és ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek, gaz­da­sá­gi és ci­vil szer­ve­ze­tek. Min­den­ki be­azo­no­sul a sze­re­pé­be, va­la­mint kap­nak egy öt ol­da­las hely­zet­elem­zést is az adott tér­ség­ről. Az egyes ér­dek­cso­por­tok kép­vi­se­lő­i­nek fel kell tud­ni vá­zol­ni, hogy mi­ket tar­ta­nak a sa­ját erős­sé­ge­ik­nek, gyen­ge­sé­ge­ik­nek, fe­nye­ge­tett­sé­ge­ik­nek, le­he­tő­sé­ge­ik­nek. In­nen­től kezd­ve há­rom hé­ten ke­resz­tül nem sza­bad, hogy ki­es­se­nek a sze­re­pük­ből, és ter­mé­sze­te­sen a sa­ját ér­de­ke­i­ket kell, hogy véd­jék. A meg­fo­gal­ma­zott erős­sé­gek­ből, gyen­ge­sé­gek­ből lét­re­ho­zunk stra­té­gi­á­kat, ezek­ből cél­pi­ra­mist, majd pri­o­ri­tá­so­kat, és el­ju­tunk egé­szen a pá­lyá­za­ti ki­írá­so­kig. Minden­nek hi­he­tet­len nagy gya­kor­la­ti hasz­na van szá­muk­ra.
– Hall­ga­tói vis­­sza­jel­zé­se­ket kap­nak?
– Per­sze, hi­szen min­dig meg­kér­dez­zük őket, de már ön­ma­gá­ban vis­­sza­jel­zés az is, hogy min­dig telt­ há­za­sak ezek a work­shopok. Pe­dig cse­ré­be „csak­” a tu­dást kap­ják. Ha a fi­a­ta­lok va­la­mi­ről tény­leg azt lát­ják, hogy ezt nem azért kell csi­nál­ni, mert kö­te­le­ző, ak­kor biz­tos, hogy so­kan ott lesz­nek. Egy­sze­rű­en fel kell kel­te­ni az ér­dek­lő­dést, a hasz­nos­sá­gát meg kell mu­tat­ni a dol­gok­nak, és ak­kor gőz­erő­vel fog­nak men­ni a dol­gok. Ez egy­részt a sa­ját ok­ta­tói ta­pasz­ta­la­tom, de per­sze ab­ból is épít­ke­zem, hogy hét éve még én is az is­ko­la­pad­ban ül­tem, ezért pon­to­san em­lék­szem ar­ra, hogy mi az az ok­ta­tói vi­sel­ke­dés és stí­lus, amely szá­mom­ra szim­pa­ti­kus volt, és mi az, ami nem. Igyek­szem a szá­mom­ra kö­ve­ten­dő­e­ket be­épí­te­ni a gon­dol­ko­dás­mó­dom­ba. Nem mel­les­leg a tár­gya­im vé­gén min­dig meg­kér­de­zek né­hány hall­ga­tót, hogy mi a vé­le­mé­nye az adott kur­zus­ról.

 

A sze­ren­cse fia

 

– Az ok­ta­tói mun­ká­ban mi az, ami mo­ti­vál­ja?
– Nem is tu­dom. Én azt sze­re­tem, ha azért jön­nek az órám­ra, mert ér­dek­li őket, mert sze­ret­nek itt len­ni. Ek­kor van csend, ek­kor lá­tom a sze­mek­ben azt a csil­lo­gást, ami ne­kem fon­tos ah­hoz, hogy úgy tud­jam a sze­re­pe­met vé­gez­ni, hogy ab­ból az­tán ki is jöj­jön va­la­mi hasz­nos. Nem sze­re­tek úgy ta­ní­ta­ni, ha lá­tom, hogy nincs iga­zá­ból ér­tel­me, mert min­den­ki már azt vár­ja, hogy vé­ge le­gyen. Az elég nagy mo­ti­vá­ci­ós erő, hogy lá­tom, hogy van ér­tel­me an­nak, amit csi­ná­lok.
– Egy­szer azt nyi­lat­koz­ta, hogy azért tud­ta vi­szony­lag ha­mar be­fe­jez­ni a PhD-t, mert volt ön­ben ki­tar­tás, sze­ren­csé­je volt, és ins­pi­rá­ló­an ha­tott a kör­nye­zet.
– Ne­kem tény­leg szo­kott sze­ren­csém len­ni. A vé­let­len ko­moly sze­re­pet ját­szott ab­ban, hogy most EU-s pro­jek­tek­kel fog­lal­ko­zom, ab­ban a vé­let­len­nek is sze­re­pe volt. 2005 de­cem­be­ré­ben fel­hí­vott Buzás Nor­bert, aki ak­kor az SZTE in­no­vá­ci­ós igaz­ga­tó­ja volt, hogy az egye­te­men van egy egész­ség­ügyi fej­lesz­tés­sel kap­cso­la­tos pro­jekt, és a mun­ka­cso­port­ban szük­ség van egy olyan köz­gaz­dász­ra, aki a pro­jekt re­gi­o­ná­lis ha­tá­sa­it meg fog­ja tud­ni mon­da­ni. Így ke­rül­tem be­le Mikó Ti­va­dar pro­fes­­szor mun­ka­cso­port­já­ba – ne­ki az­óta is há­lás va­gyok, hogy ak­kor bi­zal­mat he­lye­zett be­lém. Ak­kor Ma­gyar­or­szá­gon a pro­jekt­ter­ve­zés még olyan stá­di­um­ban volt, hogy még a ha­tó­sá­gok se tud­ták pon­to­san, mi­lyen terv­do­ku­men­tu­mo­kat vár­nak a pá­lyá­zók­tól.
En­nek az volt az elő­nye, hogy szin­te együtt ta­nul­tunk be­le eb­be az egész­be ma­guk­kal a ki­írók­kal. Ak­ko­ri­ban for­má­lód­tak a kö­ve­tel­mé­nyek, és a kö­ve­tel­mé­nyek for­má­ló­dá­sá­val én is min­dig egy ma­ga­sabb lép­cső­fok­ra tud­tam lép­ni en­nek a gon­dol­ko­dás­mód­nak az el­sa­já­tí­tá­sá­ban. Így ami­kor azok a pro­jek­tek be­fe­je­ződ­tek, ak­kor azok a si­ke­rek ge­ne­rál­ták azt, hogy utá­na má­sok is meg­ke­res­tek. Ez tény­leg sze­ren­cse volt. Az ins­pi­rá­ló kö­zeg is va­ló­ban so­kat szá­mít: ta­nít­juk is és érez­zük is, hogy az úgy­ne­ve­zett „knowl­edge-spillover”-nek (tu­dás-túl­csor­du­lás) mi­lyen fon­tos.
Pél­dá­ul ami­kor én 2003-ban OTDK-t nyer­tem, egé­szen biz­tos va­gyok ab­ban, hogy eb­ben nagy sze­re­pe volt an­nak, hogy má­sik két de­monst­rá­tor tár­sam­mal egy iro­dá­ban ül­tünk az órák után, együtt ír­tuk a dol­go­za­to­kat, de úgy, hogy min­den­ki ír­ta a sa­ját­ját, és ha volt egy kér­dés, ami va­la­ki­ben fel­me­rült, ak­kor meg­áll­tunk, el­kezd­tünk be­szél­get­ni, min­den­ki hoz­zá­tett egy ki­csit a má­si­ké­hoz, olyan ér­te­lem­ben per­sze, hogy ser­ken­tet­tük egy­más mun­ká­ját. Ezen a ka­ron ez a tu­dás-túl­csor­du­lás tel­jes mér­ték­ben je­len van. Itt szak­cso­port­ok­ban fo­lyik a mun­ka – jó­ma­gam a Köz­gaz­da­ság­ta­ni és Gaz­da­ság­fej­lesz­té­si In­té­zet­ben va­gyok a re­gi­o­ná­lis gaz­da­ság­fej­lesz­té­si szak­cso­port­ban. Len­gyel Im­re pro­fes­­szor úr egy ku­ta­tó­mű­helyt ho­zott lét­re, és eb­ben a ku­ta­tó­mű­hely­ben min­den­fé­le re­gi­o­ná­lis ku­ta­tás­sal, és an­nak min­den­fé­le as­pek­tu­sá­val – pél­dá­ul ver­seny­ké­pes­sé­gé­vel, kör­nye­ze­ti ha­tá­sa­i­val, in­no­vá­ci­ó­val – tu­dunk fog­lal­koz­ni.
– Mik a táv­la­ti ter­vei?
– Ok­ta­tó­ként sze­ret­ném, ha az ös­­szes tár­gyam hasz­nos len­ne, nap­ra­kész és ér­de­kel­né a hall­ga­tó­kat. Ami a ku­ta­tást il­le­ti, ké­sőbb sze­ret­nék a nem­zet­kö­zi tu­do­má­nyos köz­tu­dat­ba be­ke­rül­ni, de hos­­szabb ide­ig nem tud­nék tá­vol len­ni at­tól a kör­nye­zet­től, amit sze­re­tek.