Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

A Ter­mé­szet­tu­do­má­nyi és In­for­ma­ti­kai Ka­ron jel­lem­ző, hogy aki ke­re­si, an­nak meg­ada­tik ez a le­he­tő­ség. Jól mu­tat­ja ezt a tény, mi­sze­rint a ta­va­szi OTDK-n a TTIK hall­ga­tói ér­ték el a leg­több do­bo­gós he­lye­zést és el­ső dí­jat. Eh­hez a si­ker­hez hoz­zá­já­rult Bo­ros Im­re, a Bio­ké­mi­ai és Mo­le­ku­lá­ris Bi­o­ló­gi­ai tan­szék ve­ze­tő­je is, aki töb­bek kö­zött La­ka­tos Dá­ni­el­nek, Is­ko­la­pad ro­va­tunk ehe­ti fő­sze­rep­lő­jé­nek mun­ká­ját is se­gí­tet­te.

– Már gim­na­zis­ta ko­rom­ban is bi­o­ló­gus akar­tam len­ni. Egy kis vi­dé­ki gim­ná­zi­um­ból jöt­tem Sze­ged­re. Meg­nyer­tem egy ta­nul­má­nyi ver­senyt, és en­nek kö­szön­he­tő­en fel­vé­te­li nél­kül ke­rül­tem be az egye­tem­re. Ak­ko­ri­ban még jó­val ke­ve­sebb bi­o­ló­gust ké­pez­tek, mint ma­nap­ság. Ha jól em­lék­szem, hu­szon­va­la­há­nyan vol­tunk egy év­fo­lya­mon. En­nek a ver­seny­ered­mény­nek kö­szön­he­tő­en mer­tem ar­ra ve­te­med­ni, hogy ide jöj­jek. Egy ide­ig gon­dol­kod­tam, hogy az or­vo­si vagy a bi­o­ló­gu­si pá­lyát vá­lasz­­szam-e. De az­tán el­dőlt ez a di­lem­ma, mert rá­jöt­tem, hogy in­kább ku­tat­ni sze­ret­nék, ezért áll­tam bi­o­ló­gus­nak.

– A DNS és az örö­kí­tő anyag ös­­sze­füg­gé­se­it ku­tat­tam ed­di­gi pá­lya­fu­tá­som so­rán tu­laj­don­kép­pen há­rom­fé­le te­rü­le­ten. A pá­lyám kez­de­tén elő­ször bak­té­ri­u­mok­ban vizs­gál­tam, ho­gyan le­het eze­ket ar­ra hasz­nál­ni, hogy szá­munk­ra hasz­nos fe­hér­jé­ket ter­mel­je­nek. Az­tán az Egye­sült Ál­la­mok­ban el­töl­tött évek alatt az­zal fog­lal­koz­tam, hogy rá­kos meg­be­te­ge­dé­se­ket, il­let­ve az AIDS-et oko­zó ví­ru­sok­ban ho­gyan mű­köd­nek a gé­nek. Ez szo­ro­san kap­cso­ló­dott a ko­ráb­bi te­rü­le­tem­hez, mert az egyik fe­hér­jét, ami eze­ket okoz­za, bak­té­ri­u­mok­ban vizs­gál­tuk. Az ame­ri­kai út­ja­im után új­ra vál­tot­tam, az­óta azt ku­ta­tom, hogy ma­ga­sabb ren­dű sej­tek­ben ho­gyan cso­ma­go­ló­dik be a sejt mé­re­té­hez ké­pest sok­kal na­gyobb DNS. En­nek fel kell te­ke­red­nie a sejt­ben, és na­gyon ér­de­kes, hogy ez a cso­ma­go­ló­dás mi­ként biz­to­sít­ja a sejt nor­má­lis mű­kö­dé­sét, vagy ho­gyan ve­zet nem nor­má­lis mű­kö­dés­hez.

– Ál­ta­lá­ban az a jel­lem­ző, hogy egy bi­o­ló­gus egy adott te­rü­le­ten ku­tat. De per­sze van le­he­tő­ség a vál­tás­ra a ku­ta­tá­si te­rü­let te­kin­te­té­ben. An­nak pél­dá­ul, hogy én ma­gam há­rom kü­lön­bö­ző te­rü­le­ten ku­tat­tam az ed­di­gi pá­lya­fu­tá­som so­rán, több oka is volt. Rész­ben, hogy ami­kor ha­za­jöt­tem az USA-ból, szem­be­sül­tem ve­le, hogy itt­hon csak sok­kal ne­he­zebb kö­rül­mé­nyek kö­zött le­het az­zal fog­lal­koz­ni, amit kint csi­nál­tam. Ezen­kí­vül pe­dig a tu­do­mány is ha­lad elő­re, ami szin­tén más kér­dé­sek fe­lé for­dít­hat­ja az em­ber fi­gyel­mét. Az utób­bi idő­ben pél­dá­ul ko­mo­lyan fog­lal­koz­tat az ős-sejtku­tatás, egy­elő­re vizs­gá­lom, hogy mit le­het­ne majd kez­de­ni eset­leg ezen a te­rü­le­ten.

– A ku­ta­tás és a ta­ní­tás ösz­­sze­függ sze­rin­tem. Egy ide­ig dol­goz­tam úgy a Sze­ge­di Bi­o­ló­gi­ai Köz­pont­ban, hogy nem ta­ní­tot­tam, és azt kell mond­jam, hi­ány­zott. A ku­ta­tást is meg­könnyí­ti bi­zo­nyos szin­ten a ta­ní­tás. Pél­dá­ul elő­for­dul az em­ber­rel, hogy el­akad, fel­te­szi ma­gá­nak a kér­dést, hogy mi ér­tel­me is van en­nek tu­laj­don­kép­pen. Ilyen­kor az ok­ta­tás tud ér­tel­met ad­ni a do­log­nak. A tu­dás át­adá­sa, a fi­a­ta­lok­kal va­ló pár­be­széd mind ins­pi­rál­ja az em­bert a ku­ta­tás­ban is. Ezért én min­dig ra­gasz­ko­dom a ta­ní­tás­hoz is, még ak­kor is, ha ren­ge­teg időt el­vesz a ku­ta­tás­tól. Fő­leg az a bos­­szan­tó, hogy együtt jár a do­log olyan idő­igé­nyes kö­te­le­zett­sé­gek­kel, mint pél­dá­ul a vizs­gáz­ta­tás és az ez­zel já­ró ad­mi­niszt­rá­ció.

Bo­ros Im­re Mik­lós 1953-ban szü­le­tett Tak­ta­harkány­ban. Bi­o­ló­gus dip­lo­má­ját 1978-ban sze­rez­te a JATE Ter­mé­szet­tu­do­má­nyi Ka­rán. Egye­te­mi dok­to­ri fo­ko­za­ta meg­szer­zé­se után Aka­dé­mia dok­to­ra fo­ko­za­tot is szer­zett 2000-ben, ha­bi­li­tált 2001-ben. 1978 óta az MTA Sze­ge­di Bi­o­ló­gi­ai Köz­pont Bio­ké­mi­ai In­té­ze­té­nek mun­ka­tár­sa, 2000 óta tu­do­má­nyos ta­nács­adó­ként rész­mun­ka­idő­ben dol­go­zik az in­téz­mény­nél. Emel­lett 1998 óta az SZTE TTIK Ge­ne­ti­kai és Mo­le­ku­lá­ris Bi­o­ló­gi­ai Tan­szék­ének ve­ze­tő­je. Pá­lya­fu­tá­sa so­rán szá­mos ösz­tön­díj­ban és szak­mai el­is­me­rés­ben is ré­sze­sült, leg­utóbb 2002-ban, ami­kor meg­kap­ta a Straub-­plaket­tet. Fo­tó: Gémes Sándor

Mint egy re­ne­szánsz fes­tő­mű­hely

– Ho­gyan tud­ja az elő­adá­sa­in kí­vül se­gí­te­ni hall­ga­tó­it ab­ban, hogy ők is tu­do­má­nyos pá­lyá­ra lép­hes­se­nek?
– Ha egy bi­o­ló­gus­hall­ga­tó ér­dek­lő­dő és el­hi­va­tott, má­sod- vagy har­mad­éves ko­rá­ban vá­laszt­hat egy te­rü­le­tet, ame­lyen szak­dol­go­zik. Ilyen­kor be­kap­cso­ló­dik va­la­me­lyik tan­szék mun­ká­já­ba, és ku­tat­hat­ja az adott te­rü­le­tet, va­la­me­lyik ok­ta­tónk irá­nyí­tá­sa alatt ás­hat­ja egy­re mé­lyebb­re ma­gát ben­ne. Azok­kal a hall­ga­tók­kal, akik ná­lunk szak­dol­goz­nak, én ma­gam is na­pi kap­cso­lat­ban va­gyok. A tu­do­má­nyos fej­lő­dé­sü­ket jól tu­dom egyen­get­ni. Ez nem azt je­len­ti, hogy a kap­cso­la­ta­i­mat fel­hasz­nál­va pél­dá­ul te­le­fo­nál­ga­tok ide-o­da az ér­de­kük­ben. Az ilyen­faj­ta se­gít­ség­nek nem is na­gyon va­gyok a hí­ve. De bár­mi­kor írok ne­kik aján­ló­le­ve­let pél­dá­ul. Tu­laj­don­kép­pen két­fé­le mó­don tud­juk mi itt hoz­zá­se­gí­te­ni a hall­ga­tó­kat ah­hoz, hogy ko­mo­lyabb szin­ten ku­tat­has­sa­nak. Az egyik, hogy úgy­mond lát­szat­ku­ta­tá­so­kat in­dí­tunk szá­muk­ra, a má­sik, hogy a tan­szé­ken már fo­lyó ko­mo­lyabb mun­kák­ba be­von­juk őket. Én en­nek va­gyok a hí­ve, a lát­szat­mun­ká­nak ke­vés ér­tel­mét lá­tom. Úgy mű­kö­dik ez a do­log, mint egy re­ne­szánsz fes­tő­mű­hely. Min­den­ki kap egy részt, ami­vel ő fog­lal­ko­zik, és ez­zel já­rul hoz­zá az egész mun­ká­hoz. A szak­dol­go­zók­nak le­he­tő­sé­gük nyí­lik a ku­ta­tá­sa­i­kat pub­li­kál­ni, so­kan ré­sze­sül­nek kü­lön­bö­ző el­is­me­ré­sek­ben, ösz­tön­dí­jak­ban kö­zü­lük, úgy­hogy igen si­ke­res­nek mond­ha­tók ezek a hall­ga­tók. Ezért is van, hogy so­kan kö­zü­lük kül­föld­ön is köt­nek ki saj­nos.

– A sze­ge­di bi­o­ló­gus­kép­zés igen szín­vo­na­las­nak szá­mít Ma­gyar­or­szá­gon, és nem­zet­kö­zi szin­ten is el­is­mert. Ez rész­ben an­nak kö­szön­he­tő, hogy együtt tu­dunk mű­köd­ni az MTA Sze­ge­di Bi­o­ló­gi­ai Köz­pont­já­val, ami na­gyon jó le­he­tő­sé­ge­ket ad ar­ra, hogy ko­moly ku­ta­tá­so­kat tud­junk vé­gez­ni. A kép­zés szín­vo­na­lát és nép­sze­rű­ség­ét jól mu­tat­ja pél­dá­ul az, hogy sok olyan hall­ga­tónk van en­nek kö­szön­he­tő­en, aki ide jön Sze­ged­re ta­nul­ni, ho­lott a la­kó­hely­éhez jó­val kö­ze­lebb is len­ne le­he­tő­sé­ge bi­o­ló­gus­nak ta­nul­ni. Aki itt vé­gez és meg­fe­le­lő a hoz­zá­ál­lá­sa, szor­gal­ma, an­nak na­gyon jók az esé­lyei a pá­lyán.

Kül­föl­di kar­ri­er vagy bab­gu­lyás

– Több­ször is volt az Egye­sült Ál­la­mok­ban és Ja­pán­ban ta­nul­mány­úton. Nem gon­dolt rá, hogy vég­leg kül­föld­ön ma­rad­jon?

– Igen, sok­szor vol­tam kint kül­föl­di ta­nul­mány­uta­kon. Leg­több­ször egy-két hó­na­pig, de volt két hos­­szabb ide­ig tar­tó utam is, ami­kor két és fél, il­let­ve há­rom évet töl­töt­tem az Egye­sült Ál­la­mok­ban. És igen, ter­mé­sze­te­sen akadt olyan pont mind­két al­ka­lom­mal, ami­kor el kel­lett gon­dol­koz­ni ar­ról, ho­gyan to­vább, ma­rad­junk kint, vagy jöj­jünk ha­za. Ez per­sze nem csak szak­mai dön­tés, hi­szen van egy má­sik, csa­lá­di ol­da­la is a kér­dés­nek. Ezen­kí­vül – ha­bár nem sze­re­tek olyan nagy sza­va­kat hasz­nál­ni, mint pél­dá­ul a ha­za­sze­re­tet – azért az ér­zel­mek is ha­za­húz­zák az em­bert. Én vé­gül a csa­lá­dom­mal egyet­ér­tés­ben, min­dent mér­le­gel­ve a ha­za­jö­ve­tel mel­lett dön­töt­tem. Bo­nyo­lult len­ne meg­mon­da­ni, hogy jól tet­tem-e. Per­sze kül­föld­ön sok­kal job­bak a le­he­tő­sé­gei egy ku­ta­tó­nak. Ös­­sze­ha­son­lít­ha­tat­la­nul job­bak az anya­gi kö­rül­mé­nyek, mint itt­hon, ez pe­dig ter­mé­sze­te­sen alap­ja­i­ban ha­tá­roz­za meg a ku­ta­tói mun­ka szín­vo­na­lát. De az is so­kat­mon­dó, hogy ami­kor be­szél­ge­tek a kint ma­ra­dás mel­lett dön­tött kol­lé­gák­kal, azért előbb vagy utóbb min­dig fel­me­rül a pör­költ vagy a bab­gu­lyás.

– Igaz, hogy kül­föld­ön sok­kal job­bak egy ku­ta­tó le­he­tő­sé­gei, ugyan­ak­kor fő­leg az USA-ban na­gyon ver­seny­ké­pes­nek is kell len­ni. A ku­ta­tók el­is­mert­sé­gét ott is, aho­gyan itt­hon is, a pub­li­ká­lá­sok szá­ma mel­lett ab­ban mé­rik, hogy há­nyan hi­vat­koz­nak rá­juk más cik­kek­ben. Ezért a több ezer nem­zet­kö­zi tu­do­má­nyos szak­lap kö­zül olyan­ban kell pub­li­kál­ni, amely ol­va­sot­tabb. Ez­zel ren­ge­teg fel­adat van. Egy pub­li­ká­ci­ót nem elég csak be­kül­de­ni, a szak­lap szá­má­ra ös­­sze­ál­lí­tott anya­gok ál­ta­lá­ban egy igen vas­kos dos­­szi­ét töl­te­nek ki. Az egész do­log át­fu­tá­si ide­je pe­dig kö­rül­be­lül egy év szo­kott len­ni. Mind­eh­hez per­sze ku­ta­tá­si ered­mé­nyek kel­le­nek, ah­hoz pe­dig pénz, amit pá­lyá­za­tok út­ján le­het meg­sze­rez­ni. Na­gyon ke­mé­nyen kell dol­goz­ni te­hát kint ah­hoz, hogy az em­ber va­ló­di ered­mé­nye­ket ér­jen el. Ugyan­ak­kor Ame­ri­ká­ban sok­kal át­lát­ha­tóbb, tisz­tább, pro­fibb mó­don mű­köd­nek a dol­gok. Sok­kal in­kább a tu­do­má­nyos ér­ték szá­mít, és ke­vés­bé ke­rül­nek elő­tér­be a szak­mai kap­cso­la­tok egy pá­lyá­zat el­bí­rá­lá­sá­nál pél­dá­ul. Mi­vel nagy az or­szág, kön­­nyeb­ben meg­old­ha­tó, hogy is­me­ret­len em­be­rek bí­rál­ják el a pá­lyá­za­to­kat, míg egy ilyen kis or­szág­ban, mint a mi­énk, ez ne­he­zen ki­vi­te­lez­he­tő. Hi­szen ke­ve­sebb a szak­em­ber, és bel­ter­je­sebb is a pá­lya, min­den­ki is­mer min­den­kit.

– Vé­le­mé­nyem sze­rint min­den­kép­pen szük­ség van ar­ra, hogy egy bi­o­ló­gus ku­ta­tó va­la­men­­nyi idő­re ki­jus­son kül­föld­re, az ott szer­zett ta­pasz­ta­la­tok szin­te nél­kü­löz­he­tet­le­nek az itt­ho­ni szín­vo­na­las mun­ká­hoz. Azt vi­szont már nem ál­lí­ta­nám, hogy min­den­kép­pen kint is kell ma­rad­ni, ah­hoz, hogy va­la­ki szép kar­ri­ert fut­has­son be. Ezért én azt az utat tar­tom jó­nak, azt szok­tam ta­ná­csol­ni, hogy itt­hon PhD-zzanak, dol­goz­za­nak itt­hon egy ide­ig az egye­tem el­vég­zé­se után. Ez­alatt ki­épít­het­nek egy bá­zist, ahon­nan az­tán ki­me­het­nek kül­föld­re ta­nul­mány­utak­ra. Az­tán azok vé­gez­té­vel rá­ér­nek el­dön­te­ni, hogy ha­za­jön­nek-e. Ha pe­dig ha­za­húz­za őket a szí­vük, lesz ho­va vis­­sza­jön­ni­ük. Eu­ró­pá­ban fő­leg Hol­lan­di­á­ban, Fran­cia­or­szág­ban, Né­met­or­szág­ban és Ang­li­á­ban foly­nak na­gyon ma­gas szín­vo­na­lú ku­ta­tá­sok. Így ezek­be az or­szá­gok­ba szok­tak ki­men­ni ma­gyar bi­o­ló­gu­sok is. Eu­ró­pán kí­vül Ja­pán­ban és ter­mé­sze­te­sen az Egye­sült Ál­la­mok­ban. Ne­kem er­ről a két or­szág­ról van­nak sze­mé­lyes ta­pasz­ta­la­ta­im. Mi­u­tán min­den­hol nem­zet­kö­zi ku­ta­tá­sok foly­nak, a la­bor­ban az an­gol nyelv tö­ké­le­tes is­me­re­té­re van szük­ség a szak­mai bol­do­gu­lás­hoz. Per­sze a min­den­na­pi élet­ben azért nem árt az adott or­szág nyel­vét is is­mer­ni.

CSALÁD

„A fe­le­sé­gem ta­ní­tó­nő, az egye­tem gya­kor­ló is­ko­lá­já­ban ta­nít. Ere­de­ti­leg bi­o­ló­gia sza­kos ő is, de mi­u­tán vis­­sza­tér­tünk kül­föld­ről, an­golt kez­dett ta­ní­ta­ni, il­let­ve nap­kö­zis ta­ní­tó. A lá­nyom or­vos, itt ta­nult Sze­ge­den. Az egye­tem el­vég­zé­se után rög­tön ki­ment Ang­li­á­ba. Szó­val ő nem az ál­ta­lam pre­fe­rált vál­to­za­tot kö­vet­te, nem épí­tett ki ma­gá­nak bá­zist, ha­nem rög­tön ki­ment kül­föld­re. A nagyobb fi­am szin­tén Sze­ge­den vég­zett, in­for­ma­ti­kus, és Pes­ten dol­go­zik. A leg­ki­sebb fi­am pe­dig most vég­zős a Ságvárib­an, és úgy tű­nik, le­het, hogy 'nem tud­juk meg­men­te­ni' at­tól, hogy ő is a bi­o­ló­gu­si pá­lyá­ra lép­jen. So­ha nem eről­tet­tem ezt a dol­got a csa­lá­don be­lül, hogy ők is er­re a pá­lyá­ra lép­je­nek, de úgy lát­szik, még­is így ala­kul” – mond­ja Bo­ros Im­re.

Üveg­fes­té­szet és csa­lád

– Igen, ami­kor hos­­szabb ide­ig kint vol­tam kül­föld­ön, ve­lem volt a csa­lá­dom is. Az egy-két hó­na­pig tar­tó út­ja­im­ra nem vit­tem őket ma­gam­mal. És azt kell mon­da­nom, nem jó a csa­lád nél­kül kint len­ni, az a ta­pasz­ta­la­tom. Eb­ből ne­kik is lett ren­ge­teg hasz­nuk, hi­szen a gyer­me­ke­im tö­ké­le­te­sen meg­ta­nul­tak an­go­lul. Mond­juk ez fő­leg a két na­gyobb­ra igaz, akik az ál­ta­lá­nos is­ko­lá­ból ös­­sze­sen hat évet töl­töt­tek Ame­ri­ká­ban. Ami­kor ar­ra ke­rült a sor, hogy el kel­lett gon­dol­koz­ni, hogy ha­za­jöj­jünk-e vagy ma­rad­junk, ők azt mond­ták, nem szól­nak be­le, szí­ve­sen ma­rad­nak kint is, de ha­za is jön­né­nek már. Per­sze a lé­nyeg az volt, hogy nyil­ván egy ti­né­dzser­nek, aki ép­pen kez­di épí­te­ni az önál­ló em­be­ri kap­cso­la­ta­it, nem an­­nyi­ra jó, ha ide-o­da kell köl­töz­nie.

– Nincs ki­mon­dot­tan hob­bim. Azt kell mon­da­nom, sem­mi ér­de­kes­ség­ről nem tu­dok be­szá­mol­ni ilyen té­ren. Per­sze nincs túl sok sza­bad­időm sem, ez is le­het az oka a do­log­nak. De na­gyon sze­re­tek pél­dá­ul ház kö­rü­li mun­ká­kat vé­gez­ni. Az ilyes­mi min­dig na­gyon jól ki­kap­csol. Úgy ál­ta­lá­nos­ság­ban sze­re­tek kéz­ügyes­sé­get igény­lő mun­kák­kal bí­be­lőd­ni. Ami­kor az Egye­sült Ál­la­mok­ban él­tünk, jár­tam üveg­fes­té­sze­ti tan­fo­lyam­ra is, de itt­hon az­tán en­nek saj­nos nem lett foly­ta­tá­sa. Egyéb­ként tu­laj­don­kép­pen nem is bá­nom an­­nyi­ra, hogy ke­vés a sza­bad­idő, mert sze­ren­csé­re el­mond­ha­tom ma­gam­ról, hogy na­gyon él­ve­zem a mun­ká­mat. Pe­dig ter­mé­sze­te­sen nem min­den rész­le­té­ben szó­ra­koz­ta­tó, hi­szen a ku­ta­tá­sok ered­mé­nye­it el kell fo­gad­tat­ni, bi­zo­nyí­ta­ni kell, hogy ered­mé­nyes, hasz­nos mun­kát vé­gez­tünk. De én még az ilyen fá­rasz­tóbb ré­sze­it is na­gyon sze­re­tem.