Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

Először komolyan elgondolkodtam a plakátok mély, filozófiai üzenetéről – „örök élet, ingyen sör, adócsökkentés”. És arra jutottam, hogy ez a program sem tökéletes, és ha akaratlanul is, de az értékesítési szempontból legfontosabb közönséget, a fizetőképes felnőtt férfit célozza meg. Aki már vásárolhat sört, tudja, mi az, és fizet adót. És megéreztem a különböző jelentési rétegeket – hiszen, bár impliciten, de egyértelműen magába foglalja a szerveződés eszmeisége a munka megbecsülését, a tiszta, legális, bejelentett munka fontosságát. Tehát azt, hogy „munka teszi az embert”. Természetesen a gazdaság vitális mozgatórugóit ők sem dobhatják hátuk mögé, ezért ígérnek nekünk örök életet – ami egyrészt jól hangzik, másrészt az adócsökkentés miatt az államháztartás hiányának pótlásához erre van szükség. S mint Cézár, a Kétfarkú Kutya is jól tudja, a nép akkor boldog, ha mulattatják, a sör pedig – állítólag -  vidám dolog. A fentebb említett tények azt is bizonyítják, hogy ennek a szerveződésnek a célközönsége az egyszeri férfi, hiszen nem Baileys-t, Bock-féle Villányi Cabernet Sauvignon Barique-ot vagy mézes pálinkát ajánl, hanem egyszerűen sört. Amit a pálinka után az árokásó kubikusok is nagy szeretettel termeltek be, aminek nevét mindenki ki tudja mondani, ami olcsó és hozzáférhető. A költségvetést így kevésbé terheli meg, mint a Napoleon cognanc, tehát könnyebben kivitelezhető. Viszont könnyen sértheti egyesek nemzeti érzékenységét, hiszen a labancos történetet, bár már illene, de nem felejtettük el, így stratégiai szempontból veszélyes vállalkozás volt eme nedűt választani. De tipográfiai szempontból jól mutat.
A Kétfarkú Kutya Párt alapítóinak merészségét mutatja az örök élet ígérete is. Mert az egészségügyi rendszer változatásáról mindeddig egy szó nem hagyta el ajkukat, így ez az örök élet távolról sem tűnik oly vonzónak. Bizonyos életminőség alatt az határozottan büntetésnek tűnik – viszont, ha a jó emberek egészségesek maradnak, csak a rosszaknak hullanának ki a fogai, mennének tönkre az izületei, és szenvednének szív- és érrendszeri panaszoktól, akkor mindjárt más. Akkor ez már vallás.

 

 

De a Kétfarkú kutyásoknak nem az volt a céljuk, hogy plakátjaikat mély értelmezési procedúráknak vessék alá, hanem épp ellenkezőleg – arra próbálják felhívni a figyelmet, hogy gondolkozzunk, és vegyük észre, mennyire megalázóan egyszerűek a választási plakátok. Gergő, a Kétfarkú Kutya Párt kitalálója, megalapítója és tagja szerint a pártok a demagógia és a felelőtlen ígérgetés között lavíroznak, ezzel szemben a KKP nyílt demagógiát vállal – és tartja is.

 

 

Valahol a mrozeki abszurd is itt kezdődik. A Mulatságban két ember betör egy üres szobába, és keresi, hol a móka, amibe őket nem hívták meg. Gyermekien egyszerűnek tűnő mondatokban próbálják megfogalmazni azokat a problémákat, amelyekkel a nem létező mulatság okán szembesülnek. A néző vagy olvasó kiröhögi a szerencsétleneket, és nem veszi észre, hogy az olyan egyszerű kérdésekre, mint hogy arra kell várnunk, hogy történjen valami, vagy nekünk kell tenni valamit, hogy mi a különbség az eltökéltség és az erőszakosság között, hol a határ a beletörődés és a megalkuvás között ő maga sem ismeri a választ, mert az már az istenek prioritása. A Kétfarkú Kutya Párt plakátjain is jókat lehet röhögni, de akkor miért nem vicces Kovács Pistike, vagy a „Rosszabbul élünk” szlogen. Vagy az is vicces, csak nem elég fejlett a humorérzékünk?
És a két fentebb említett plakát mennyivel bonyolultabb összefüggéseket kíván feltárni, mint az örök élet – ingyen sör?
„Jellegzetes politikai pszichológiai kérdés, hogy mi teszi az embereket érdekeltté a politikában, s miért tartják magukat távol. Sok helyütt a világon, még a fejlett demokráciákban is, érdektelenek, nem elég aktívak a tömegek, nem rendelkeznek kellő áttekintéssel. Van egy olyan feltételezés, hogy a negatív kampány elrettenti az embereket, ugyanakkor vannak olyan megfigyelések is, hogy ez nem ennyire egyértelmű. A kiélezett helyzet fölhívja a figyelmet magára a jelenségre, fölhívja a figyelmet arra, hogy itt bárkinek a szava hozzá tud járulni a végső döntéshez, lehet súlya. És felhívja a figyelmet a morális és állampolgári felelősségre is” – írta Hunyadi György akadémikus.
Gergő azt mondja, már sajnálja, hogy a média-hajcihőben bevallotta, hogy egész csak vicc. Mert az eredmény lett volna, ha a választásokon sokan szavaztak volna a KKP-re. „Így legfeljebb ráírhatják a lapokra a KKP-t vagy jelöltjét, Nagy Istvánt, és a rengeteg érvénytelen szavazat megmutatná, hogy az embereknek elegük van a demagógiából”. Már amennyiben. Ugyanis a FIDESZ „Rosszabbul élünk” szlogenjéről a nagyközönség igen széles rétege nem tudja, hogy mit jelent. A buszon beszélgettek mögöttem az egyik ilyen plakátról:
– Tényleg rosszabbul élünk.
– De miért írják ezt ki a falra?
– Hogy el ne felejtsük.
– Te mióta élsz rosszabbul?
– Amióta vagyok.
Szó sem esett választásokról, jobb- vagy baloldalról, szavazatról. A beszélgetők észre sem vették, hogy kampány van. Az üzenet nem volt elég egyértelmű.
Ebben az esetben naivitás azt feltételezni, hogy az idézőjelbe tett iróniának esélye van a létre.

 

 

Egy pszichológussal beszélgettem a választásokról, ő mondta, hogy veszélyes játék az idézőjelezés. Egyrészt az iróniánk az egyik legfontosabb összetartó és kapcsolaterősítő ereje az a közös háttértudás, ami a megértéséhez szükséges. Az összekacsintás érzése az egymáshoz tartozás illúzióját, és a felsőbbrendűség érzetét kelti az emberekben, hiszen az irónia arról szól, hogy mi tudunk valami többet is, amit mindenki, és mi tudunk valamit, amit mások nem, és ami a visszájára fordítja az eredeti állítást. Istenek vagyunk. Kisistenek, de istenem!
Ez a tulajdonság öszszeköt és kirekeszt. Azok, akik értik, miről van szó, hasonlónak érzik magukat, akik nem tudják, min röhög az a két öltönyös a plakát előtt, kitaszítottnak. De minden kampányt jellemez ez a kettősség, csak a nagy játékban ez akaratlagos. A KKP csak ott követett el hibát, ha ez az, hogy túlbecsülték a közönséget.
A választási kampányok célja a közösség teremtés, ami ugyanúgy, ahogy az irónia, kétélű – vannak, akik beletartoznak, vannak, akik nem. Hogy minél többen akarjanak az egyik szervezetbe tartozni, minél jobban ki kell szélesíteni az adott párt jellemzőit, hogy mindenki érezzen valamit, ami neki szól. A nagy tágításban aztán egyszer csak elveszik minden jellegzetesség, és egyik megapárt olyan lesz, mint a másik.

 

Szegeden új műfaj jelent meg az utcákon: a kampányparódia. Fotók: Segesvári Csaba

 

„Nem egyedül vagyunk a térképen. A híradásokból az szűrhető le, hogy hasonló a helyzet a többi fejlett ország választásain, szavazásain is. A választók mindenütt békében, jólétben, biztonságban szeretnének élni, ehhez keresnek kormányzó erőket az egyes országokban - de mind kevésbé találnak. Béke még van, de jólét nem mindenkinek, biztonság pedig végképp keveseknek jut. Nincs kormány, amely a választói igényeket maradéktalanul teljesíteni tudná, és nincs kampányoló párt, amely ne kényszerülne olyat is megígérni, amelyről tudja, hogy képtelen teljesíteni. Emiatt pedig egy-egy állam belső demokráciája is sokat veszít hiteléből, erejéből" – írta Tanács István a Népszabadságban.
A rendszerváltás után lehetett reménykedni abban, hogy majd mi magunk megoldjuk a problémákat, de az eltelt évek bebizonyították, ahogy mindig is volt, most és mi sem tudunk mindenek felett hatalmat gyakorolni. Jelenleg éppen globalizációnak nevezzük a leküzdhetetlen gondokat. És talán ez a tizenhat év kellett ahhoz, hogy egy kicsit kiábránduljunk, lehet, hogy minden mégsem lehetséges.

 

 

De szükség van-e egyáltalán vezérekre, kell-e egy-egy embert kiállítani a dobógóra, amikor pontosan tudjuk, hogy a progresszívebb marketingpolitika győz, azok a szakemberek, akik többet tanultak, vagy jobban figyeltek, amikor az USA-ban jártak.
Csányi Vilmos azt állítja, hogy az evolúció nem feltétlenül a legkiválóbb egyedek megjelenése, de mindenképpen a csoport fennmaradásának irányába hat. Azonban a humán evolúció kitermelte az „egytagú csoportot”: az önálló véleményalakításra, cselekvésre képes egyént, aki az általa kialakított mikrokozmosszal mások számára is példával szolgál, anélkül, hogy uralma alá hajtaná őket.
Gondolom, ilyennek kellene lennie egy jó politikusnak is – példával szolgálónak. Az egyik parlamenti párt politikus-képző tanulmánya sem mond ennek ellentéteset:
„A bizalomkeltő politikus magatartása hiteles, beszédének hangvétele higgadt, szándékai és cselekedetei őszinték. Tudja, amit a politikában tudni érdemes. Ismeri a „varázsgömb-jelenség" kulcsát. Nem ködösít, nem beszél mellé. A baráti-és intimkapcsolatai példamutatóak, múltja támadhatatlan, olyan a viselkedése, amilyennek mutatja magát.
A varázsgömb-jelenség lényege, hogy például az emberekkel való személyes találkozásnál szeretetreméltó, meggyőző, minden irányba simogató-sugarakat szétszóró, kissé visszafogott, jó humorú, de legfőképpen természetes. A politikus a választóival is sokat találkozik, a helyi ügyekkel aktívan és eredményesen foglalkozik.
A jó humorú, a szeretetet, bizalmat sugárzó politikusnak kevesebb az ellensége, s a hibáit is jobban elnézik, tévedéseit is megbocsátják."
Ismerek egy ilyen jelöltet: Nagy Istvánnak hívják, szeretet sugároz, hiszen az ember legjobb barátja, jó a humora is, és foglalkozik is velem.
Ha már a demagógiáról van szó.