Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

A kép­re­gény egy­mást kö­ve­tő ké­pek so­ro­za­ta, ame­lyek tör­té­ne­tet me­sél­nek el. A raj­zo­kat rend­sze­rint el­be­szé­lő vagy pár­be­szé­des szö­veg egé­szí­ti ki, me­lyek szó­bu­bo­ré­kok­ban he­lyez­ked­nek el. A tör­té­ne­tek ér­tel­me­zé­sé­ben nagy sze­re­pük van a ki­ha­gyá­sok­nak, át­me­ne­tek­nek.
A fő­vá­ros­hoz ha­son­ló sze­ge­di ren­dez­vény nem tit­kol­tan ha­gyo­mányt kí­ván in­dí­ta­ni, hogy vi­dé­ken el­ső­ként éven­te meg­ren­dez­hes­sék a fesz­ti­vált. A prog­ra­mok ös­­sze­ál­lí­tá­sa so­rán ar­ra tö­re­ked­tek, hogy gye­re­kek­től az idő­seb­be­kig min­den­ki meg­ta­lál­ja az ér­dek­lő­dé­sé­re szá­mot tar­tót. Így, akit ez von­zott, meg­te­kint­het­te a könyv­tár képregényál­lományát, má­sok raj­zol­hat­tak, ve­tél­ke­dő­kön ve­het­tek részt; a ki­ál­lí­tá­son pe­dig ne­he­zen meg­vá­sá­rol­ha­tó da­ra­bo­kat ér­té­ke­sí­tet­tek.

Képregényfesztivált rendeztek a Somogyi-könyvtárban. Fo­tó: szegy

A kez­de­tek

A kép­re­gény Eu­ró­pá­ban he­ti vagy ha­vi ma­ga­zi­nok­ban je­lent meg a 19-20. szá­zad for­du­ló­ján, ál­ta­lá­ban több fi­gu­ra tör­té­ne­te­it is be­mu­tat­ták, több ol­da­lon ke­resz­tül. A pop­kul­tú­ra ti­pi­kus mű­fa­já­nak is ne­vez­he­tő kép­re­gény az Egye­sült Ál­la­mok­ból ter­jedt el szer­te a vi­lá­gon. Az USA-ban két faj­tá­ja ala­kult ki, a comic strip (kép­sor) há­rom-öt kép­ből ál­ló csat­ta­nó tör­té­net na­pi­lap­ok ro­va­ta­i­ban (ilye­nek ta­lál­ha­tó­ak a Metropol új­ságban). A comic book (képregénykönyv) önál­ló tör­té­net, húsz-har­minc ol­da­lon, könyv­for­má­tum­ban je­le­nik meg; az öt­ve­nes évek­től kezd­ve Eu­ró­pá­ban is egy­re na­gyobb nép­sze­rű­ség­nek ör­ven­dett ez a for­ma. A har­ma­dik tí­pus a manga (ja­pán, sze­szé­lyes ké­pek), mely a kö­zép­ko­ri ja­pán fes­té­szet és a nyu­ga­ti ka­ri­ka­tú­rák ke­resz­te­ző­dé­sé­ből ala­kult ki.
Ma­gyar­or­szá­gon az el­sők kö­zött je­lent meg 1895-ben a né­met Fliegende Blät­ter­ben ta­lál­ha­tó Max és Mó­ric ma­gya­rí­tott vál­to­za­ta Mar­ci és Mis­ka cí­men, Czik­lay La­jos for­dí­tá­sá­ban. A né­met könyv nagy si­kert ara­tott a Mo­nar­chi­á­ban, így Jó­kai Mór is szí­ne­sí­tet­te ve­le Üs­tö­kös cí­mű lap­ját, ne­megy­szer sa­ját ma­ga ír­ta hoz­zá a szö­ve­ge­ket (1861). En­nek si­ke­rét lát­va egy­re-más­ra ter­jed­tek el a kü­lön­bö­ző la­pok­ban (Bors­szem Jan­kó, Má­tyás di­ák, Ka­kas Már­ton) to­váb­bi vic­ces tör­té­ne­tek. A kép­tör­té­ne­te­ket köz­lő új­sá­gok a ké­sőb­bi­ek­ben kül­föld­ről vet­tek át tör­té­ne­te­ket, míg­nem Dá­ni­á­ból im­por­tál­tuk az el­ső ma­gyar képregényújság for­má­ját. Ha­mar hát­tér­be szo­rul­tak a kül­föl­di ka­rak­te­rek, Be­ne­dek Ka­ta Lek­vár Pe­ti ne­vű fi­gu­rá­ja kö­zel húsz évig szó­ra­koz­tat­ta a kö­zön­sé­get; ös­­sze­gyűj­tött kö­tet­ben 1931-ben je­lent meg.

Ho­gyan ne­vez­ze­lek?

A kü­lön­bö­ző nem­ze­tek el­ne­ve­zé­sei spe­ci­fi­ku­san az adott or­szág kép­re­gé­nye­i­re vo­nat­koz­nak. Az an­go­lok comic­snak hív­ják, a vic­ces el­ne­ve­zés ar­ra utal, hogy a ko­rai ame­ri­kai tör­té­ne­tek a hu­mor­ra épí­tet­tek. A fran­ci­ák bande dess­inée (BD, raj­zolt csík), a hol­lan­dok stripver­haal (csík­tör­té­net), az ola­szok fumet­ti (füs­töcs­ke), a spa­nyo­lok tebeo vagy his­to­ri­eta (utób­bi: tör­té­ne­tecs­ke) né­ven ne­ve­zik. La­tin-Ame­ri­ká­ban több el­ne­ve­zé­se is lé­te­zik: moni­tos, muñe­qi­tos, quadrin­hos.

Sokáig az újvidéki Fórum képregényei jelentették a Nyugatot.

A ma­gyar el­ne­ve­zést elő­ször 1938-ban hasz­nál­ták ak­kor még ame­ri­kai kri­mi- és akcióképregények­ből ké­szült il­luszt­rált re­gé­nyek­re. A ki­fe­je­zés ál­ta­lá­nos el­ter­je­dé­sé­re tíz évet vár­ni kel­lett, ami­kor je­len­té­se is a mai ér­te­lem­ben lett hasz­ná­la­tos. Mi va­gyunk az egyet­len nem­zet, amely a re­gény szó­ból szár­maz­tat­ja az el­ne­ve­zést. Ez utal ar­ra, hogy a ki­len­ce­dik mű­vé­szet­nek is szo­kás ne­vez­ni a mű­fajt, hi­szen sa­já­to­san ve­gyí­ti a kép­ző­mű­vé­sze­ti és iro­dal­mi ele­me­ket.
Az 1930-as évek­ben ér­kez­tek meg ha­zánk­ba az ame­ri­kai krimi-képregények, me­lyek comicsok-ként sze­re­pel­tek az új­sá­gok ha­sáb­ja­in. Több rö­vid éle­tű hőst kö­ve­tő­en – Há­ry Já­nos, Pus­kás Pis­ta és Ár­va Pan­ni – je­len­tek meg a Ké­pes Re­gé­nyek köny­vei. Ezek a zseb­könyv­mé­re­tű ki­ad­vány­ok „bi­to­rol­ták” a kép­re­gény el­ne­ve­zést, ho­lott a szó­bu­bo­ré­kok ki­tör­lé­sét kö­ve­tő­en a szer­kesz­tők a pá­ros ol­da­lak­ra komp­lett szö­ve­ges tör­té­ne­tet al­kot­tak, míg a pá­rat­la­no­kon meg­hagy­ták a ké­pe­ket. Több kri­mi és ak­ció­tör­té­net lá­tott így nap­vi­lá­got. Ek­kor­tájt szü­le­tett meg Sicc is, Pat Sul­li­van Fé­lix ne­vű ci­cá­já­nak ma­gyar vál­to­za­ta, az öt­ve­nes évek­ben Tankó Bé­la ké­szí­tett új raj­zo­kat a ko­ráb­ban Kál­mán Je­nő ál­tal meg­írt, kép alat­ti ver­sek­hez.
A vi­lág­há­bo­rú­ban ki­vá­ló esz­köz­nek bi­zo­nyult a kép­re­gény pro­pa­gan­da­cé­lok­ra. Míg az Egye­sült Ál­la­mok­ban az ép­pen az arany­kor­szak­ban lé­vő kép­re­gény szu­per­hő­sei a ten­gely­ha­tal­mak el­len száll­tak harc­ba, és – ha­tal­mas si­ke­re­ket ér­tek el az­zal, hogy – ver­ték meg Adolf Hit­lert, ad­dig a ná­ci Né­met­or­szág­ban Goebbel­s, a párt ide­o­ló­gu­sa a bi­ro­dal­mi gyű­lé­sen le­zsi­dóz­ta Super­man­t.

Az ame­ri­kai arany-, ezüst- és bronz­korszak

A már em­lí­tett ame­ri­kai arany­kor­sza­kot (1930-as évek ele­jé­től az öt­ve­nes éve­kig) a szu­per­hő­sök egyed­ural­ma jel­le­mez­te, ek­kor in­dult hó­dí­tó út­já­ra Bat­man és Ro­bin, a Zöld Lám­pás, a Cso­da­ka­pi­tány vagy a Won­der Woman. A vi­lág­há­bo­rú csak nö­vel­te a mű­faj nép­sze­rű­ség­ét az­zal, hogy a jó győ­ze­del­mes­ked­he­tett a rossz fe­lett. Bár e kor­szak­ban el­ső­sor­ban a szu­per­hő­sök meg­je­le­né­se a fon­tos, to­váb­bi almű­fa­jok is lét­re­jöt­tek, így a hu­mo­ros, wes­tern, ro­man­ti­kus és dzsun­ge­les kép­re­gé­nyek. Eb­ben az idő­szak­ban ad­ta ki a Dell Comics ki­adó a Walt Dis­ney-től meg­vá­sá­rolt ka­rak­te­re­ket: Mi­ki ege­ret, Do­nald ka­csát és Tarzan­t.
Az ezüst­kor ál­ta­lá­nos­ság­ban a het­ve­nes éve­kig tar­tott, je­len­tő­sé­ge a szu­per­hős-kép­re­gé­nyek új­já­é­le­dé­sé­ben mu­tat­ha­tó ki, de be­mu­ta­tá­si és áb­rá­zo­lá­si mód­juk je­len­tő­sen fej­lő­dött. A tu­do­má­nyos fan­tasz­ti­kum és a földönkívüliek át­vet­ték a sze­re­pet a ko­ráb­bi má­gia és az is­te­ni ala­kok he­lyett. A fel­nőt­tek­nek szó­ló under­ground ki­ad­vány­ok is ek­ko­ri­ban kezd­tek szé­le­sebb kör­ben el­ter­jed­ni. Az ezüst­kor vé­gét leg­töb­ben egy­ér­tel­mű­en an­nak a ra­di­ká­lis vál­to­zás­nak tud­ják be, amely kö­vet­kez­té­ben 1973-ban a The Amaz­ing Spider-Man ha­sáb­ja­in a Zöld Ma­nó meg­gyil­kol­ta Pók­em­ber ba­rát­nő­jét, Gwen Sta­cy-t. Má­sok a Zöld Lám­pás so­ro­zat szem­lé­let­vál­tá­sá­hoz kö­tik a kor­szak­vé­get, ami­kor a ko­ráb­ban túl­ára­dó op­ti­miz­mus­sal bí­ró Hal Jor­dan, a fő­sze­rep­lő lel­ke­se­dé­se fa­kul­ni kez­dett.
Az ame­ri­kai bronz képregényko­rszak kez­de­te a ko­rai het­ve­nes évek­re te­he­tő, és nagy­já­ból ti­zen­öt évet ölelt fel. A leg­in­kább még min­dig a szu­per­hős-történetek vol­tak el­ad­ha­tó­ak, ez­zel egy idő­ben meg­je­len­tek a hor­ro­rok is. A ko­mo­rabb hang­vé­te­lű és té­má­jú rajz­so­ro­za­to­kon he­lyet kap­tak a kor szo­ci­á­lis és tár­sa­dal­mi prob­lé­mái is, köz­tük a ká­bí­tó­szer-fo­gyasz­tás kér­dé­se. Ez a kor­szak hoz­ta el az 1954-ben meg­ho­zott Comics Code Author­i­ty tör­vé­nye­i­nek eny­hí­té­sét. A sza­bá­lyo­zás ere­de­ti­leg azért vált szük­sé­ges­sé, mert a fi­a­tal­ko­ri bű­nö­zés ere­de­té­nek a kép­re­gé­nyek ne­ga­tív ha­tá­sa­it vél­ték.

1955: a ha­zai mér­föld­kő

A ha­zai új­sá­gok kö­zül 1935-től 1950-ig vol­ta­kép­pen szin­te csak a Friss Új­ság va­sár­na­pi mel­lék­le­te kö­zölt rend­sze­re­sen kép­re­gé­nye­ket. A má­so­dik vi­lág­há­bo­rú vé­gé­től el­ső­ként a gyer­mek­új­ság­ok kezd­tek kép­alá­írá­sos tör­té­ne­te­ket kö­zöl­ni. Rá­ko­si Má­tyás 1950-ben be­til­tot­ta a „nyu­ga­ti kultúr­mocskot”, mi­vel töb­ben is fel­lép­tek ká­ros ha­tá­sai el­len. Csak négy év­vel ké­sőbb je­lent­kez­he­tett Zórád Er­nő a Paj­tás új­ság­ba, kép­re­gé­nye orosz re­gény adap­tá­ci­ó­ja volt. Az Észa­ki-sark­ról a Föld bel­se­jé­be cí­mű mun­kát Zórád 1981-ben új­ra­raj­zol­ta a Fü­les új­ság szá­má­ra, majd könyv for­má­ban is meg­je­lent.

Egy feltörekvő tehetség: Pilcz Roland, Kalyber Joe rajzolója.

A ha­zai képregénytörténet mér­föld­kö­ve 1955 lett, ami­kor Gugi Sán­dor gra­fi­kus és Hor­váth Ti­bor új­ság­író kö­zös mun­ká­ba kezd­tek több lap ha­sáb­ja­in. Ha­ma­ro­san má­sok is csat­la­koz­nak a mun­ká­hoz, a gra­fi­kus Zórád és Szűr-Szabó Jó­zsef mel­lett Ör­kény Ist­ván, Ró­na­sze­gi Mik­lós. Ha­zánk­ban vé­gül 1957-ben ho­no­so­dott meg a va­ló­di szó­bu­bo­ré­kos kép­re­gény, Cs. Hor­váth Ti­bor és Zórád Win­netou-­soroza­tában. In­nen­től kezd­ve fo­lya­ma­to­san je­len­nek meg a kü­lön­bö­ző la­pok ha­sáb­ja­in a kis szap­pan­bu­bo­rék­ok­kal el­lá­tott raj­zocs­kák, Zórád ne­ve mel­lett Korcs­má­ros Pál­lal és Se­bők Im­ré­vel egé­szül­nek tri­um­vi­rá­tus­sá a ha­zai képregény­grafiku­sok, a kö­vet­ke­ző har­minc év­re.
Ez az idő­szak lett a ma­gyar képregényko­rszak arany­ko­ra. A hat­va­nas évek ele­jé­től szá­mos saj­tó­ter­mék­ben ta­lál­koz­ni a kü­lön­bö­ző tör­té­ne­tek­kel. A Zórád-Korcsmáros-Sebők-Cs. Hor­váth-né­gyes min­den tag­ja meg­ta­lál­ta sa­ját egyé­ni hang­ját, stí­lu­sát és jel­leg­ze­tes­sé­gét. A vi­rág­kort a het­ve­nes évek­re da­tál­hat­juk, kép­re­gényt raj­zolt ek­kor már Dar­gay At­ti­la, Szi­tás Györ­gy, Sze­nes Ró­bert és Jankovics Mar­cell is. Az év­ti­zed vé­gé­re azon­ban Korcs­má­ros és Se­bők el­hunyt, Zórád be­fe­jez­te pá­lya­fu­tá­sát – és ez­zel egy idő­ben a kép­re­gé­nyek­re sem volt már ak­ko­ra ke­res­let, mint ko­ráb­ban.
Kucka Pé­ter a Ga­lak­ti­ká­ban még kí­sér­le­tet tett a mű­faj „fel­tá­masz­tá­sá­ra”, köz­re­mű­kö­dé­sé­vel lá­tott nap­vi­lá­got a Bib­lia is e for­má­ban (La­rousse ki­adó). A ha­zai al­ko­tá­so­kat azon­ban egy­re in­kább fel­vál­tot­ta az im­por­tált kép­re­gény.
A Kre­tén ma­ga­zin­nal azon­ban új­ra­é­led­ni lát­szott a hal­dok­ló mű­faj. Te­het­sé­gek so­ra tört fel az új­ság se­gít­sé­gé­vel, de az ad­dig jel­lem­ző­nek mond­ha­tó mű­faj most csak egy-­e­gy te­het­ség ke­zé­ben pis­lá­kol.

Két if­jú re­mény­ség

Gróf Ba­lázs 1976-ban szü­le­tett Pé­csett, és rajz-vi­zu­á­lis ne­ve­lés sza­kos dip­lo­má­ja meg­szer­zé­sét (2004) meg­elő­ző­en is már ta­lál­koz­hat­tunk kép­re­gé­nyi­vel az Est la­pok­ban (1996-tól), a Want­ed ma­ga­zin­ban (1999-2001), va­la­mint to­váb­bi ki­ad­vány­ok­ban: Strip­burg­er Ma­ga­zin (Szlo­vé­nia, 2002), Enig­ma mű­vé­szet­el­mé­le­ti fo­lyó­irat (2004), Fe­ke­te-fe­hér kép­an­to­ló­gia (2006) és Ro­ham ma­ga­zin (2008). A több köny­vet, videok­lipet és ani­má­ci­ós fil­met is jegy­ző Gróf jel­leg­ze­tes fi­gu­rái és fa­nyar hu­mo­ra a kép­re­gé­nyek egyik fő sze­re­pét je­le­ní­tik meg: a tár­sa­dal­mi szo­ká­sok, po­li­ti­ka ka­ri­ka­tú­rá­ját, a hét­köz­na­pi hely­ze­tek hu­mo­ros ol­da­lát.
A Kaly­ber Joe szü­lő­aty­ja, Pilcz Ro­land 1984-ben szü­le­tett. A fan­tasz­ti­kus tör­té­ne­tek le­nyű­gö­zött­je­ként ha­ma­ro­san ő is me­sél­ni sze­re­tett vol­na. Kaly­ber fi­gu­rá­ja 1994-1995-ben szü­le­tett meg, ere­de­ti­leg egy west­ern­történet se­riff­je­ként. Kis­vár­tat­va fő­sze­rep­lő­vé avan­zsá­ló­dott, és a ko­ráb­bi mel­lék­sze­rep­lő ál­la­to­kat is em­be­rek­ké mó­do­sí­tot­ta Pil­cz. A vég­le­ges fi­gu­ra tör­té­ne­tei húsz fü­ze­tet töl­töt­tek meg, de mi­e­lőtt Pilcz a nyil­vá­nos­ság elé tár­ta vol­na Kaly­bert, 2005 ele­jén An­gya­li bé­ke cím­mel je­len­tet­te meg el­ső kép­re­gé­nyét az Új-Galaxi an­to­ló­gi­á­ban. Kaly­ber Joe ka­land­jai az­óta tri­ló­gi­á­vá bő­vül­tek, sor­ba A Kez­det, Eső és vé­gül a 2008 már­ci­u­si Ál­mo­do­zók kö­te­tek­kel.

Sze­ke­res Ni­ko­let­ta