Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

Hozzám hasonlóan Virágnak is ünnep a film: „Mostanában nem járok moziba, azelőtt minden héten elmentünk, ez a vasárnapi szertartás részét képezte. Előtte-utána sétáltunk, és sütit ettünk. Ha nem volt kedvemre való a műsor, akkor nem mentem, kölcsönöztem. Tulajdonképpen a film számít, a kényelem másodlagos. Túl messzire azért nem utaznék egy moziért, és inkább az olcsóbb jegyet választom.”
A filmmel foglalkozók, mozi-üzemeltetők azonban általános válsághelyzetről beszélnek – annak ellenére, hogy A sötét lovag ezzel egy időben rekordokat dönt a nézőszámok tekintetében. Ezt a kérdést igyekeztünk körbejárni.

 

A Belvárosi mozi – 1920 óta Szeged szívében. Fotók: Segesvári Csaba

Szabó Éva Andrea, a szegedi Belvárosi mozi művészeti vezetője szerint a válság mostanra vált igencsak érzékelhetővé: „Eddig viszonylag nyugodtak voltunk annak ellenére, hogy a mozikból és a multiplexekből itthon és Európában is megindult az elvándorlás. Az artmozi-közönség eddig tartotta magát, mostanra azonban drasztikus csökkenés jelentkezett a nézőszámban, Budapesten nagyobb arányban, mint a vidéki mozikban. A főváros eddig jobban tartotta magát, ott most kezdődött el az, ami vidéken már nagyjából két éve. Ha a tavalyi és idei első félévi adatokat nézzük, az pesti nézőszám negyvenöt százalékkal csökkent, míg vidéken ez tíz százalék körül van, számokban kifejezve 2004-ben százötezer, 2005-ben kilencvenötezer, 2006-ban hetvenötezer, tavaly ötvenhétezer nézőt jelentett.”

 

 

„Tíz évvel ezelőtt jelentek meg a plázák, aminek igencsak érezhető hatása volt az úgynevezett art mozik körében. Ezelőtt ugyanis többnyire önkormányzati fenntartású mozik vagy művelődési házak működtek, esetenként filmklubok szerveződtek. A plázák megjelenése 1995-1996 környékén hatalmas visszaesést okozott a piacon. Többnyire azért, mert a populáris, főleg amerikai filmeket húsz-huszonöt kópiával tudták ott bemutatni, s ezzel nem lehetett versenyezni. Ez belefért a költségvetésükbe, hiszen az árukapcsolás miatt más bevételi forrásuk is volt; boltok, szolgáltatások, kényelmesebb székek, jó hang- és képminőség. Szegeden a Szeged Plaza megnyílása napján feleződtek a bevételek” – mondja Karsai Attila, a szegedi Grand Café programszervező munkatársa.

 

Ezt a csapást úgy lehetett kissé enyhíteni, hogy egyes filmekből több kópia került a mozikhoz, így lehetővé vált, hogy a vidéki bemutatók a fővárosihoz képest ne olyan tetemes késéssel valósuljanak meg. Azonfelül egyes nagy sikerű filmeket az art mozik is műsorra tűznek, a plázákkal egy időben.

 

 

Azzal, hogy a televíziók kínálata egyre bővül, ugyancsak konkurenciát jelentenek a filmszínházaknak. Nemcsak a kereskedelmi televíziók, hanem egyre inkább a közszolgálati adók is egyre több hangsúlyt fektetnek az olyan filmek vetítésébe, melyeket a mozik akár ezzel egy időben játszanak, vagy ilyen forgalmazásba nem is kerülnek. Ezenfelül a televíziós filmvetítések pénzforrásokat szívnak el a moziktól.

Harmadik ok: a kulturális-gazdasági változások

 

Általánosságban megfigyelhető, hogy a „fiatalok” ritkán járnak moziba, hiszen másfajta szórakozási lehetőségek egyre nagyobb számban érhetőek el. A mozival foglalkozó szakemberek mindegyike egyfajta kulturális váltásról beszél.
„Az, amit a mi korosztályunknak jelentett a mozi, a közösségi élmény, az együtt ülés a sötétben, a randevúzás, izgalmak, elvesztette a varázsát. Az is, hogy „hú, jön valami új film”, és azonnal keressük, hogy mikor mehetnénk el megnézni minél hamarabb” – állítja Szabó Éva, és így gondolja Kálmán András, az Audiovizuális Művek Szerzői Jogait védő Közhasznú Alapítvány (ASVA) igazgatója is. „A filmeket mindenki szereti, ez az egyik legnépszerűbb kulturális termék, Magyarországon ennek különösen nagy tradíciója van. A mozit azonban már nem tekintik annak, aminek régen, a film egyetlen vetítési helyének, és sajnálatos módon a fiatal generáció nem is ismeri azt, ez milyen klassz hely, mert nemigen járnak oda. Filmet ugyanis mindenütt lehet már látni, televíziókon, interneten, DVD-n, telefonon, bárhol. Ennek következtében nem sikk moziba járni, de a filmet megnézni igen, azt is lehetőleg minél gyorsabban. Emellett nincs újdonság, tartalmában és tematikájában kevés az új, az eredeti, ami fel tudja csigázni a gyerekek kíváncsiságát, ez a "már mindent láttunk" érzete. Az általános csökkenésen belül pedig egyre kevesebb olyan kasszasiker van, ami a mozibevétel döntő hányadát meghozza – ami volt régen a Matrix vagy a Star Wars” – mondja.
Úgy tűnik, a fiatalkorában a moziban randevúzgató, mára a középkorosztályhoz tartozó generációhoz köthető jellemző viselkedési mód lett a mozi szeretete. „Az elmúlt egy-két évben ez a legérdekesebb változás, hogy ha egy art film nézett, általában a harmincas-negyvenes korosztály az, amely beül rájuk. Csak ők ritkábban jönnek el, bár egy-egy filmet megnéznek” – mondja Karsai is.

 

A jegyárak is dominánsak valamelyest, bár Kálmán szerint a magyar jövedelmekhez képest ezek is arányosak önmagukban és más kulturális termékekhez viszonyítva. A Grand Café munkatársa más véleményen van: „Nagyon sok ember számára még az itteni nyomott mozijegy is drága, vagy másra költik a pénzüket. A másik oldalról a marketingre is kisebb összegek jutnak.” Hozzá kell tenni, hogy a Moziünnep egyik hívószava, a négyszáz forintos jegyár a Grand Caféban mindennapos. A középiskolásoknak további kedvezmények járnak, a Deák Ferenc Gimnázium médiatagozatával jó kapcsolatban állnak.
A Grand Café és a Belvárosi mozi is rengeteg ingyenes vetítéssel, bemutatókkal igyekszik termeibe csalogatni a nézőket. Nagy konkurenciának számít azonban az internet, hiszen a telekommunikációs vívmánya éppen az, hogy sem időhöz, sem helyhez nem kötött. „Nem igazán járok moziba, általában otthon vagy társaságban nézek filmet. Sokszor nincs időm elmenni a vetítésekre, így viszont akkor és azt nézem meg, amikor és amit akarok. Valamennyire a jegyárak is közrejátszanak ebben” – mondja a huszonnégy éves Gábor.

 

 

Amikor Kálmán Andrással felvettem a kapcsolatot, Szeged városának hallatán azonnal a következőket mondta: „A kalózkodás is az egyik oka annak, hogy a mozik nehéz helyzetbe kerültek, ennek igencsak nagy hányada köthető az egyetemi és főiskolai ifjúság tevékenységeihez, speciálisan pedig Szegedről tudjuk, hogy az ottani egyetem „fertőzött”. A kiváló állami infrastruktúrára nagy illegális filmterjesztési rendszerek épülnek, melyeknek egy része professzionális kalózkiadás, másik hányada filmszeretetből adódó diákcsínytevés; a vezetés pedig úgy tűnik, hogy nem tud vagy nem akar ez ellen tenni. A hatósági akciókat támogatják, de semmi többet nem tesznek. Ezt pedig mi, a filmszakma jogvédőnek felkent szervezete sérelmezzük, szeretnénk találni közös pontot, amiben ezt a rendszert fel lehetne számolni." Kálmán szerint csak a filmnézés presztízskérdés, a moziba járás már kevésbé. Karsai azonban a letöltésekben nem lát akkora fenyegetést, ami a mozi helyzetét veszélyeztetné, részben ezek roszszabb minősége, valamint a film megjelenése és internetre kerülése között eltelt viszonylag hosszú idő miatt.

 

 

Karsai nem bízik a Moziünnephez hasonló rendezvényekben: „A Moziünnep évek óta megy, de nem sok haszna van. Ettől nem kerül több kópia forgalomba, nem történnek extrém dolgok, annyiban csupán, hogy egy-két film bemutatóját előrehozzák, tévében játszottakat újravetítenek. A legtöbb mozi ezekre a napokra túlvállalva magát annyit vetít, amennyit tud, így a választékot nagyon meg tudják növelni, ami csalogató lehet. Az viszont rendkívül fontos, hogy országos médiavisszhangot kap, ennek hatalmas jelentősége van. Lehet, hogy ilyenkor sok ember magába néz, és a média hatására elmegy moziba.”
Oláh Katalin, a Magyar Mozgókép Közalapítvány sajtófőnöke igen szűkszavúan válaszolt kérdésünkre: „Bár mi közvetlenül nem foglalkozunk a terjesztéssel és nincs üzleti tevékenységünk, elsődleges számunkra, hogy a filmek mozikba kerülnek-e vagy nem. A magyar filmkultúrát támogató alapítványként fontos számunkra, hogy az általunk támogatott alkotások megtalálják nézőiket. A módszerre a piac résztvevőinek kell rájönnie.”
A szakemberek egybehangzóan a digitális moziban látják a jövőt, a fennmaradás egyetlen lehetőségét. Ennek lényege, hogy a filmek digitális formában kerülnek forgalomba, ami a kópiáknál egyrészt sokkal olcsóbb, másrészt sokkal több példányt lehet ilyen módon mozikba juttatni. Így egy-egy bemutató ugyanazon a napon akár több városban is lehetségessé válhat. Számomra kicsit utópisztikusnak hatott, hogy idővel lehet, a moziközönség határozza meg, mit akar látni. Azaz egy digitális állományból a vezetőség - jogdíj ellenében - azt a filmet kéri le estére, amit a nézők kívánnak.
A Zsigmond Vilmos Terem háromdimenzióssá alakításától az újdonság varázsát reméli Szabó Éva. „Igen, ez a próbálkozás része. Bár vannak már digitális és háromdimenziós mozik is az országban, egyedülállóak vagyunk annyiban, hogy ilyet eddig csak kereskedelmi mozik csináltak. Hogy ennek mennyire van jövője, nem tudom, de talán ez kicsit visszavezeti az embereket ahhoz az időszakhoz, amikor a mozi látványosság vagy újdonság volt.”
A filmszínházak súlyos financiális problémákkal küzdenek, így ha csupán moziként akarnak működni, idővel esetleg nem tudják magukat fenntartani. Karsai szerint az önkormányzatok többsége nem is próbál segítséget nyújtani nekik, hiszen azt várja tőlük, hogy kitermeljék saját bevételüket. Ellentétként a múzeumokat említette: azok sem nyereségesek…
A Belvárosi mozi és a Grand Café benyomásaim szerint azért nincs végveszélyben. Egyrészt, mert mindkettő egyfajta kulturális intézménynek tekinthető Szegeden, hiszen a filmvetítésen kívül számos más programmal is színesíti palettáját, másrészt az utóbbit egy alapítvány, az előbbit az önkormányzat működteti. „Szeged kivételezett helyzetben van, az önkormányzat ragaszkodik a mozijához. Ez egy gyönyörű, majdnem százéves palota, 1920-ban épült. Egyedülálló az országban olyan szempontból, hogy ez eleve mozinak épült. Azóta egy napra sem zárt be. Sok művész megfordul itt, magyarok és külföldiek egyaránt, mindanynyian dicsérik, van egy aurája ennek a mozinak” – mondja Szabó Éva.