Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

 

Az SZTE Egyetemi Életvezetési Tanácsadó Központja segítséget nyújt a szegedi ülőröplabdások működéséhez. Az esélyegyenlőségi parkban évek óta felállítják az ülőröplabda-pályát, ahol mozgássérült játékosok segítségével bárki kipróbálhatja a játékot. A program egyre népszerűbb, s vannak visszatérő fiatalok, akik már keresik a lehetőséget. Az idén a kerekesszékes akadálypálya, a sötétszoba és a szemkendős pingpong is sok érdeklődőt vonzott. Az ülőröpipálya legzsúfoltabb perceit Plesi és közönsége produkálta, akik olykor tízen is csücsültek egy-egy térfélen.
Kelet-Magyarország fesztiváljai tudatosan zöldülnek, annak ellenére, hogy hajnalban a színpadok környéke még mindig azt a futurisztikus jövőképet vetíti, amikor majd a Föld nevű bolygó vad hordái műanyagpoharakkal és hulladékkal esnek egymásnak, s a csatatereken csak szemét és néhány „delírium-harcos” marad. Tokajban és Szegeden már szemmel látható a változás. Kevesebb a szemét, és nincsenek idegölő parkolási problémák, van helyette megfelelő méretű és őrzött kerékpártároló, vasúti kedvezmény a pesti vonalon külön SZIN-es vagonokkal, „telekocsi” közvetítő szolgálat, szelektív hulladékgyűjtés, visszaváltható söröskorsó és komposztálható étkészlet. Mindez persze semmit sem ér, ha a partlakók fittyet hánynak az egészre. De nem így történt, jól láthatóan éltek az ÖKOSZIN lehetőségeivel.

 

 

 

A nulladik napon csak annyi energiám volt, hogy a Koraira becsoszogjak abba a bizonyos +18 sátorba, amit annyira utálok. Miért kell a legjobb zenéket úgy hallgatnom, hogy 210 centiméter magas, 120 kilós, paranoiás biztonsági őrök fegyelmezik az embereket, akiknek szabad inni, mint az állat, egyik cigiről a másikra gyújtani, de nem szabad leülni, nem szabad levenni a pólót, és nem szabad illetlenül ugrálni az első sorban. No mindegy. A Korai nagyon ütős és kemény volt, elkeserítően rövid tud lenni másfél óra.
Első nap: hippiskedés. Nos a hippiskedést földön ülve abban a bizonyos +18 sátorban kezdtem, „Neil Young sétány”, de sokáig nem tartott, ki akar már kora délután elszenderedni? Inkább átléptem egy kis vér-nyomásemelő Dystopia-koncertre, mert a metálban mindig megtalálom, amit nem is keresek. A szegedi fiúk megbízhatóan odatették magukat, tulajdonképpen inkább ez indította a délutánt. Aztán várakozás és pornyelés a nagyszínpadnál, ahol rendesen csúszott a program. Mint később kiderült, szándékosan, mert előre beállt az összes banda, s az órányi várakozásért kárpótlásként éjszakáig gördülékenyen ment a műsor. Szóval Jeffos's Dream, szintén szegedi csapat, jelenleg részben Londonból, némi tagcserével. Hát érezhető volt az egy év távolság, rövid koncertjükben a szép emlékek felidézésén túl nem sok mindent adhattak hűséges közönségüknek, akiknek láthatóan ez is elég volt. Öt perc átpakolás, és ColorStar Kiss Erzsivel. Hogy ez milyen eszméletlenül, elmondhatatlanul jó volt! Kiss Erzsi egy csoda, kiemelte a bandát a megszokottból. A zenekarnak nem szabadna kisebb cuccon nyomulnia, mint amit a nagyszínpadra összeraktak. Tánc, ugrálás, porverés és pornyelés. Nem maradhattam ezek után Barabásékon, előbb befeküdtem a táncházba babzsákra, de miután rájöttem, ha elalszok, daruval sem emelnek ki onnan, átsétáltam az Aljas Kúszóbabokra. ők sikeresen kiverték az álmot szemeimből. Hippiskedés este. Lehet, ez a Žagar a Dívákkal nem kimondottan progresszív, sőt populáris, de ott egye meg a fene, nekem tetszik, szívesen hallgatom. Ülök a homokban, jobbra a Tisza, szemben a kivilágított dóm, ártéri jegenyék, Wings of Love. Kell-e ennél több?
Másnap néhány óra önfeledt ülőröpi után CPG-vel indítottam, szegedieknek és mindenevőknek kötelező lecke. Ez a zene még mindig él, kristálytiszta punk, a szövegek újra aktuálisak, sőt… Séta a fénypont felé (Russkaja), hangulatfokozó bulik, Blues Brothers lazán, Besh o droM kőkeményen, fülledt, balkáni hangulatban.

 

Zárónap. Délután a nagyszínpadon Atomtortával nyitottam, naná hogy Szeged és Mimi, a hegedűs lány. Nem tudom, hány évig fogom írni róluk, hogy fiatal zenekar, de nem akarnak beérni, mindig csak egy kicsivel jobbak, közönségük meg egyre fiatalabb. Néhány szám erejéig fuvolással és billentyűssel kiegészülve azért látszott, hogy sokkal több van a zenekarban, szövegeik és zenéjük is hetven százalékon pörög egy átlagos bulin. Csak úgy menet közben Gőzerő, méltatlanul kevés nézővel, aztán próba a dumaszínházra, de a JATE Klub-sátornak a közelébe nem lehetett menni, nem hogy be. Szóval itt vannak az emberek! Vissza a medencéhez, ahol negyven fokban a Variola nyomta, igen, még mindig Szeged. Büszkeséggel töltött el, hogy egy tizenéves rocker lány feltételezte rólam, tudom, mi történik a színpadon. Figyelj már – mondta –, ez a zene k… jó. Milyen banda ez?
Többször megfogadtam már, hogy zárónapon szétüttetem az agyam valamelyik kőkemény bandával, és tartanom kellett volna a fogadalmamat. Mert a Balkán Fanatik ezt megtette, annak ellenére, hogy az új lány, Szonja még csak halvány kísérlet Mc Jammin' (Pásztor Anna) pótlására, ha egyáltalán lehet pótolni azt az egészen elképesztő csajt. Szétütötték rendesen, amit még lehetett, és hiába cikizte Jorgos folyamatosan Péterfy Borit, én ott maradtam a sátorban. Igaz, csak néhány szám erejéig, de az is bőven elég volt a Barbie zenéből. Sajnos, ami jó és különleges volt az Amorf Ördögökben, abból tucatárut gyártanak a zenés rádióadók rágógumizó vagy éppen cumizó hallgatóinak. Akkor pattantam fel, amikor úgy éreztem, hogy a színpadon Ken műanyag kezével benyúl Barbie műanyag szoknyája alá, miközben a sátorban több száz Ken és Barbie énekli a Barbie dalt. Ezek után persze a Mattafix se tudott a fülembe mászni, fogtam a bicajt, és áttekertem a városba. Az egyik legszebb hang a szegedi éjszakában a kerékpárdinamó halk duruzsolása. Egyszer próbáljátok ki!

 

 

Egy dolog izgatott igazán a fesztiválon, Russkaján nekem az első sorban a helyem. Így is lett. A Russkaja a létező nemzetközi csapatok közül a legolyanabb, „osztrákorosznémetmagyar-ukránangol” csapat, egyetlen nagy szláv lélekkel, orosz nyelven énekelnek, magyarul és angolul konferálnak, néha kicsit furán, mintha egy szeretetre építő egyház szertartásán vennél részt, de ugyanakkor jópofán és aranyosan. A lényeget Georgij Makazaria néhány szóval elmondta, a politikusok mind köcsögök, de mi szeretjük egymást, és közös nyelvünk a zene. Nos, szeretetből volt elég ezen az estén, jutott mindenkinek. Nem hittem volna negyven évvel ezelőtt, amikor az orosz (szovjet) dalok énekórán már a könyökömön jöttek ki, hogy 2008-ban hangosan énekelem majd azokat, együtt több ezer őrülttel a Tisza partján. Amit a szegedi közönség produkált, láthatóan a zenekart is meglepte, pedig évente kétszáz fellépésnél többet lenyomnak, és a korábban buddhista szerzetesnek mutatkozó biztonságiak ezen az estén remek esettanulmányai lehettek a közönség között megbújó, pánikra szakosodott pszichológusoknak. Még egy katarzis. Valamikor a '70-es években, valahol Zuglóban, már meg nem mondom milyen nevű művelődési házban Beatrice-koncerten több ezer lapra állított babos kendős egyszerre zuhant térdre Nagy Feró felszólítására. Sokáig hordoztam magamban azt a pillanatot. Ezen az estén Georgij Makazaria guggolásra szólította fel közönségét, az emberek néhány kivételtől eltekintve engedelmeskedtek. Az a pillanat, amikor néhány ezer kar ugrás közben emelkedik az ég felé a szegedi éjszakában, gyönyörű volt.

 

FELNŐTT

A SZIN átlépte saját árnyékát, és 2008-ban felért a magyarországi fesztiválok élmezőnyéhez. Már nem lehet lekicsinylően legyinteni, hogy kevés az előadó, és nincs néző. A számok minden összehasonlításban megállják a helyüket. Ám van valami plusz, amit csak a SZIN tud. Lehet egyszerre a Partfürdőn akár 20 000 néző, ez a helyszín mégsem zsúfolt. A népek ráérősen sétálnak, vagy ücsörögnek a számtalan kocsmában, a zene mindig szól, éjszaka koktélokat szürcsölve a meleg vizes medencében filmet néznek, délelőtt úszkálnak vagy labdáznak, esetleg átsétálnak a hídon Szegedre. Minden nagyon rendben van, kivéve a port. Ha nem csinálnak valamit a Partfürdővel, akkor maximum két év, és elsivatagosodik. Már most is az, fű csak mutatóban, a fáradt partizánok a sportnapilap promó példányain ücsörögnek két koncert között. És nyelik a port.