2020. november 25., szerda English version
Archívum  --  2009  --  9. szám - 2009. szeptember 28.  --  Szabadegyetem
Po­li­ti­kai ka­lan­dor vagy di­cső ál­lam­ala­pí­tó?
A Sza­bad­egye­tem – Sze­ged szep­tem­ber 23-i elő­adá­sát Gu­lyás Lász­ló, a Mér­nö­ki Kar Öko­nó­mi­ai és Vi­dék­fej­lesz­té­si In­té­ze­té­nek do­cen­se tar­tot­ta. Elő­adá­sá­nak cí­me: Po­li­ti­kai ka­lan­dor vagy di­cső ál­lam­ala­pí­tó? Avagy Edward Benes sze­re­pe a je­le­nig hú­zó­dó kö­zép-eu­ró­pai prob­lé­mák­ban.
Címkék: Szabadegyetem

Edward Benes (1884-1948) a 20. szá­za­di ma­gyar tör­té­ne­lem szem­pont­já­ból az egyik leg­fon­to­sabb „nem ma­gyar” kö­zép-eu­ró­pai po­li­ti­kus, aki pá­lyá­ja so­rán fo­lya­ma­to­san ke­resz­tez­te a ma­gyar tör­té­nel­met. Az elő­adás ar­ra ke­res­te a vá­laszt, hogy po­li­ti­kai ka­lan­dor, avagy di­cső ál­lam­ala­pí­tó volt-e, aho­gyan a cseh tör­té­né­szek áb­rá­zol­ják.

gulyas
Gulyás László öt nagy szakaszra osztotta Benes életpályáját.
Fo­tó: Gémes Sándor


Élet­pá­lyá­ját öt nagy sza­kasz­ra le­het osz­ta­ni, mely­ből az el­ső a fel­ké­szü­lés idő­sza­ka 1914-ig – tud­tuk meg az elő­adá­son. Prá­gá­ban böl­csész­hall­ga­tó­ként kez­di ta­nul­má­nya­it, majd ösz­tön­dí­jak­kal kül­föld­ön ta­nul, en­nek kö­szön­he­tő­en 1907-ben Dijon­ban dok­to­ri cí­met sze­rez, ami azért fur­csa, mert ek­kor még dip­lo­má­ja sinc­s.
A kö­vet­ke­ző sza­kasz az el­ső emig­rá­ció ide­je (1914-1920), ami­kor be­lép egy Mo­nar­chia-el­le­nes szer­ve­zet­be, mely mi­att ké­sőbb Pá­rizs­ba emig­rál, és itt ko­moly dip­lo­má­ci­ai te­vé­keny­sé­get foly­tat. Prog­ram­ja: „Zúz­zá­tok szét Auszt­ria-Ma­gyar­or­szá­got.” Az­zal ér­vel a Mo­nar­chia el­len, hogy ha meg­sem­mi­sí­tik, ak­kor Né­met­or­szág leg­na­gyobb tá­ma­sza meg­szű­nik, és kis ál­la­mok, me­lyek lét­re­jön­nek (pél­dá­ul Cseh­szlo­vá­kia is), majd au­to­ma­ti­ku­san a fran­ci­á­kat tá­mo­gat­ják. Po­li­ti­kai szin­ten oly­an­­nyi­ra fel­küz­di ma­gát, hogy 1919-1920 kö­zött Ver­sailles­-ban már a bé­ke­de­le­gá­ció ve­ze­tő­je lesz, és „ered­mé­nye­sen” küzd a cseh­szlo­vák ál­lam ha­tá­ra­i­ért.
A har­ma­dik sza­kasz­ban (1919-1938) már az el­ső Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság ve­ze­tő po­li­ti­ku­sa. Ek­kor a leg­fon­to­sabb fel­ada­tá­nak a cseh­szlo­vák ál­lam vé­del­mét te­kin­ti, mely­nek el­érés­hez há­rom fon­tos esz­közt al­kal­maz. Egy­részt a kis­an­tant lét­re­ho­zá­sát, amel­­lyel el­szi­ge­te­li Ma­gyar­or­szá­got; a má­so­dik esz­köz a Nép­szö­vet­ség (ke­mény ma­gyar-cseh­szlo­vák ös­­sze­csa­pá­sok a ma­gyar ki­sebb­sé­gek mi­att); a har­ma­dik pe­dig a szö­vet­sé­ge­sek ke­re­sé­se Né­met­or­szág és Ma­gyar­or­szág el­len. En­nek ered­mé­nye, hogy 1935-ben lét­re­jön a cseh­szlo­vák-szov­jet szer­ző­dés.
Cseh­szlo­vá­kia ös­­sze­om­lá­sa után is­mét emig­rá­ci­ó­ba kény­sze­rül (1938-1945), de a „Nagy Szö­vet­ség” ve­ze­tői part­ner­nek te­kin­tik, így majd is­mét győz­te­sen ke­rül vis­­sza Prá­gá­ba. A leg­fon­to­sabb tö­rek­vé­se ek­kor: a cseh­szlo­vák nem­zet­ál­lam meg­te­rem­té­se ki­sebb­sé­gek nél­kül, és egy új kö­zép-eu­ró­pai rend ki­ala­kí­tá­sa – egy cseh­szlo­vák-len­gyel kon­fö­de­rá­ció lét­re­ho­zá­sa –, ám a Szov­jet­unió köz­be­szól! Benes 1943-ban már jól lát­ja, hogy a vi­lág­há­bo­rú után mar­káns szov­jet ha­ta­lom vár­ha­tó Kö­zép-Eu­ró­pá­ban, így meg­pró­bál jó vi­szonyt ki­ala­kí­ta­ni a szov­je­tek­kel. A jel­szó: „Cseh­szlo­vá­kia lesz a híd Ke­let és Nyu­gat kö­zött!”
Mun­kás­sá­gá­nak utol­só sza­ka­sza (1945-1948) az­zal kez­dő­dik, hogy győz­te­sen vis­­sza­tér a Hra­dzsin­ba, és a cseh­szlo­vák nem­zet­ál­lam ér­de­ké­ben meg­kez­di a ki­sebb­sé­gek ki­te­le­pí­té­sét, ami­nek egyik leg­fon­to­sabb esz­kö­ze a dek­ré­tu­mok lét­re­ho­zá­sa. En­nek kö­vet­kez­té­ben há­rom­mil­lió né­met nem­ze­ti­sé­gű la­kos­ból csu­pán 150 ezer fő ma­rad! 13 dek­ré­tum fog­lal­ko­zik a ki­sebb­sé­gek­kel, ezek kö­zül az egyik leg­ke­gyet­le­nebb a 33., az ál­lam­pol­gár­ság­ról szó­ló, mely min­den ma­gyart meg­foszt az ál­lam­pol­gár­ság­tól, és ez­zel szin­te min­den jo­gá­tól.
De nem az el­vá­rá­sa­i­nak meg­fe­le­lő­en ala­kul­nak az ese­mé­nyek, mi­vel a kom­mu­nis­ták meg­nye­rik a vá­lasz­tást, és a Szov­jet­unió ke­mé­nyen be­avat­ko­zik a bel­ügyek­be is. Így éle­te 1948-ban, a bel­ső szám­űze­té­se ide­jén ér vé­get.
Vé­gig­te­kint­ve az „ered­mé­nyen”, me­lyet Kö­zép-Eu­ró­pa kö­szön­het Benes élet­pá­lyá­já­nak, el­mond­ha­tó, hogy egy­ál­ta­lán nem volt nagy ál­lam­fér­fi – fog­lal­ta össze Gu­lyás Lász­ló –, ha­nem olyan po­li­ti­kus, aki a cseh­szlo­vák ál­lam ér­de­ké­ben min­dent meg­tett, nem vá­lo­gat­va az esz­kö­zök­ben, így ta­lán az is eny­he ki­fe­je­zés rá, hogy po­li­ti­kai ka­lan­dor.

Tóth Bog­lár­ka

Bezár