Szép magyar beszéd – a Kazinczy-éremről már középiskolában is hallhatunk, az egyetemi verziójának pedig pontosan ugyanazok a feltételei, mint a középiskolai Kazinczy-versenynek. Az a különbség, hogy nyilvánvalóan ide már zömében képzett, média vagy magyar szakos hallgatók jelentkeznek – magyarázza Gortva Tamás. Komoly szakmai zsűri előtt folyik a megmérettetés, a zsűri elnöke Gósy Mária, a hazai beszédkutatás kiválósága. A kétnapos, április 9-10-én Egerben lezajlott versenyen először a hozott szöveget kellett előadni, a második napon pedig egy ismeretlen anyaggal kellett bizonyítani.
Gortva Tamás Kalocsán született 1987-ben. 2005-ben Kiskőrösön érettségizett a Wattay Középiskola és Szakiskolában. 2009-ben diplomázott a JGYPK magyar-orosz szakán, jelenleg a BTK magyartanár (MA) szakos hallgatója. 2010-ben a 38. Szép magyar beszéd verseny 2010 első helyezettje, Kazinczy-emlékérmes. A X. országos anyanyelv-tanítási versenyen I. helyezést ért. Köztársasági ösztöndíjas (2009/2010), többszörös városi ösztöndíjas, a JGYPK-n 2009-ben „Az év hallgatója”. Fotó: Segesvári Csaba |
---|
Tamás nem sokat pihent: az ELTE-n rendezett X. országos anyanyelv-tanítási versenyen is első lett nemrégiben, amihez már nem volt elég a szép hang és a jó kiejtés, az óratartás pedagógiai, módszertani felkészültséget is igényelt. Április 25-26-án negyvenperces órát kellett tartania egy 16 fős gyakorlóosztálynak – a sajtóműfajok témaköréből az internetes hír műfaját magyarázta a diákoknak interaktív tábla használatával. „Emlékezetes pillanat volt, mikor a verseny végén a sajtótól odajöttek gratulálni, mondván, ragyogó újságírókat nevelek majd nekik” – meséli Tamás.
„A tanítási verseny két hónapos felkészülést jelentett, százszor átdolgoztuk az óratervet, kipróbáltam egyetemi csoporton, nyolcadikosokon többször is. Volt egy pillanat, amikor úgy éreztem, hogy színdarabot rendezek: megtanultam egy negyvenperces színművet, aminek a másik felét improvizálni fogja valaki. A darab végének annak kell lennie, amit a rendező: a tanárnő és én megírtunk” – magyarázza az ifjú tanárjelölt.
No de térjünk vissza a Kazinczy-éremre. Tamás már tavaly is megnyerte a Kazinczy-verseny helyi fordulóját a JGYPK-n, de akkor az OTDK miatt nem tudott elmenni. Idén nem is akart jelentkezni, de a pedagógusképző karról Rozgo-nyiné Molnár Emma, a bölcészkarról pedig Békésiné Fejes Katalin ösztönözte. „Békésiné tanárnővel a verseny helyi fordulóján ismerkedtem meg. Nagyon segítőkész, közel harminc Kazinczy-érmest könyvelhetett már el – tudja, mire kell odafigyelni, meg kellett fogadni minden tanácsát a felkészülésnél. Az ismeretlen szövegnél ugyanis nem elég az ösztön” – tudtuk meg Tamástól. Az anyanyelv-tanítási versenyre pedig Zsiginé Sejtes Györgyi, a Juhász Gyula Gyakorló Általános Iskola igazgatóhelyettese, a Magyar Nyelvészeti Tanszék módszertanoktatója készítette fel, az ő tanítási elképzeléseit vitte tovább Tamás.
„Egy magyartanárnak illik szépen beszélnie” – válaszol Tamás arra a kérdésemre, hogy miért érdekelhet egy hallgatót a Kazinczy-verseny. „De nem elég a szép kiejtés, érteni is kell, amit olvasol – ezzel pedig már a szövegértés, az irodalom területén vagyunk” – vezet át Tamás egy másik területre. Mert nyelvészet ide vagy oda, Tamás valódi szerelme a tanítás mellett az irodalomtudomány. Mint mondja, mindenképpen szeretne tanítani, de már másodévesként elkezdett kutatni is. Hamar rájött, hogy leginkább az avantgárd irodalomhoz vonzódik. „Képversek, hangversek, avantgárd irodalomtörténet, a performance-ok világa – ebből írtam TDK-, majd OTDK-dolgozatot, konferencia-előadásokat tartottam. Tanítani is ilyesmit szeretnék, ezért a PhD-ban gondolkodom” – összegez Tamás.
„Olyan nincs, hogy valakinek az avantgardról ne legyen véleménye. Vagy utálni lehet, vagy szeretni” – fejtegeti kutatási területét Tamás. A művészetekkel való kapcsolata a zenével indult, általános iskola elején kezdett el billentyűs hangszeren játszani, azután magánének, gitározás, rézfúvósok következtek, még a citerát is kipróbálta egy napra a Juhász Gyula Napok egyik alkalmán. „Bach-függő vagyok” – vallja be Tamás. „Bach szerintem szenzációs, az összes dolgozatomat, versenykészülésemet Bach tölti ki. Csak ha sokat hallgatom, megcsömörlök attól, hogy minden olyan tökéletes, matematikai pontosságú. Ezért kipróbáltam mást is: Schönberg, Hindemith, Kurtág zenéjét – minden olyat, amire azt mondjuk, hogy hallgathatatlan. És eljutottam addig, hogy John Cage és ’A csend’. Lehet úgy zenélni, hogy egyetlen hang sem szólal meg?” – fejtegeti Tamás. Párhuzamosan érdeklődött a festészet iránt is. A festészetben Piet Mondrian érdekli, számára az ő képei képviselik az „eszményi festményt”. Itt Malevics „Fekete négyzete” volt a csúcs – meséli Tamás, aki párhuzamot vél felfedezni a csend és a fekete négyzet között.
SZÍNPADON |
---|
„Idealista vagyok” – mondja mosolyogva a Tamás. Eddig mindig sikerült megtalálnia az utat, hogy a művészetek közelében maradhasson: zenélt, szavalt, statisztált a Szegedi Szabadtéri Játékokon, és ma is statiszta a Szegedi Nemzeti Színházban. „Ha valaki elhatározza, hogy ebben a közegben szeretne dolgozni, és tesz is érte, nem csak várja a sült galambot, akkor sikere lehet. Amikor először voltam kisgólya, az én főgólyám Kristóf István, alias ’Bambi fiú’ volt, aki a Társulat által előadott ’István, a király’-ban magyar urat alakított – ő szólt, hogy nem akarok-e statisztálni. Aki pedig egyszer bekerül a színházba, az könnyen a rabja marad: idén a nagyszínházban játszott Aranycsapatban dolgozom változatos szerepekben a focizótól a bulizó tömegig.” |
Irodalomból sem a négyszer négyes, páros rímbe írt versek érdekelték. „Képvers – találkozunk vele már középiskolában is, általában Apollinaire-től ’A megsebzett galamb és a szökőkút’ az iskolapélda” – idézi fel irodalmárunk. „Megismerkedtem Kassákkal, és eljutottam addig a képversek tanulmányozásában, ahol már nincs is szöveg, csak képek egymás hegyén-hátán, mégis irodalom…” – így Tamás. Másik ilyen mániája a hangvers, amelyet Ladik Katalin kortárs avantgárd alkotón keresztül ismert meg. Hogyan lehet képből hangot csinálni, hogyan szavalsz el egy képet? Érthetetlen, de nagyon érdekes problémák – véli hallgatónk. Mi az, hogy művészet az avantgárdban? Miért művészet egy fekete négyzet, miért zene a csend? – szedi csokorba a kérdéseket Tamás.
Művészetrajongó Kazinczy-érmesünk egy hatszáz fős faluból, Dunatetétlenből származik, Bács-Kiskun megyéből. Kiskőrösön (Petőfi!) érettségizett közgazdasági szakközépiskolában, korábban pedig Dunaújvárosban még marketinget is tanult. Megkérdem, jól értettem-e. „Azt gondoltam még akkor, hogy pénzzel fogok foglalkozni…” – mentegetőzik Tamás. „De számvitelen már a könyvelés első lépésénél lemaradtam, nem akart menni a ’tartozik – követel’ – már ekkor tudtam, hogy ebből soha nem lesz pénzügy” – legyint a hallgató. Párhuzamosan járt szavalóversenyre, magánéneket tanult – a művészvilággal való kapcsolata már akkor megvolt… Sokan kétkedve fogadták, mikor a magyar szak mellett döntött, de ő makacs maradt: csak azért is működnie kell. Soha nem tanult oroszul. Választani akart egy olyan nyelv szakot a magyar mellé, amilyen nyelvet még nem beszélt.
„Nagyon szeretek aludni, de ez egy vágyálom. Három-négyórás alvásokkal vagyok hét közben, sőt, mivel szeretek a SZOTE-ban és a JATE-ban előfordulni, még rontom is a saját esélyeimet. A színházba nézőként is gyakran járok, szeretem a hangversenyeket. Legszívesebben mégis a barátokkal beszélgetek egy sör vagy egy jó kávé mellett” – mesél szabadidejéről a Kazinczy-érmes.
Arany Mihály