Szegedi Tudományegyetem Ahol tudás és szándék találkozik

Igazgatóság  --  Felhívások
Öveges József ösztöndíj – program 2013-2014

A GE Hungary Kft. célja, hogy ösztöndíjjal támogassa és orientálja a hallgatókat a GE Healthcare divízió számára különösen fontosnak ítélt szakterületek tanulmányozására, az adott tudományterületeken kiegészítő ismeretek szerzésére, magasabb szintű mérnöki és tudományos tevékenység folytatására, a vállalat innovációs tevékenységébe történő bekapcsolódásra.


A program a szakdolgozati konzultáción felül szakmai gyakorlat, illetve technológiai tréning lehetőséget is biztosít elsősorban informatikus, programozó-/programtervező matematikus, fizikus, szoftvermérnök, villamosmérnök, orvos-biológiai mérnök, gépészmérnök vagy műszaki menedzser szakos hallgatók számára.

 

A választható projekt témákat, hallgatói és a PhD ösztöndíj elnyerésének részletes feltételeit az alábbi pályázati dokumentumok tartalmazzák:


 

Jelentkezés:


A pályázó hallgatónak az általa és az egyetemi témavezetője által aláírt pályázati adatlapot, illetve az egyéb csatolandó pályázati anyagokat az alábbi címre kell küldenie 2013. 04. 15.-ig:


Szegedi Tudományegyetem

Rektori Hivatal – Kutatás-fejlesztési és Innovációs Igazgatóság

Hertelendy - Varga Luca kutatás-fejlesztési koordinátor


E-mail: innova@rekt.u-szeged.hu 



uszt_logo_rgb Infoblokk3_ESZA_egyes


tt-iroda

_MG_20422_230x154.png
Öveges József ösztöndíj – program 2013-2014

Rendezvénynaptár *

  • Karikó Katalin állandó kiállítás
    január 06. - június 02.
  • Szorgalmi időszak
    február 10. - május 24.
  • Szorgalmi időszak
    február 10. - május 24.
  • Szorgalmi időszak
    február 10. - május 24.
  • Szorgalmi időszak
    február 10. - május 24.

Címkefelhő

14. Őszi Kulturális Fesztivál  BTK  Egyetemi Tavasz  Egyetemi Élet  Egyetemi élet  Esemény  Fókusz  Irodalom  JGYPK  Kulturális Iroda  Kultúra  Kutatók Éjszakája 2009  Riport  SZTE Kulturális Iroda  SZTE Kultúrális Iroda  Sport  Szabadegyetem  TIK  TTIK  ZMK