Szegedi Tudományegyetem Ahol tudás és szándék találkozik

2010-ben a Szegedi Tudományegyetem, az ELTE, a Debreceni Egyetem, a Semmelweis Egyetem, valamint a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem nyerte el három esztendőre az első ízben kiosztott kutatóegyetemi címet. E státuszt az Oktatási és Kulturális Minisztérium azoknak a jelentős hazai és nemzetközi kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységet végező felsőoktatási intézményeknek ítélte oda, amelyeken meghatározó a folyamatos, stratégiai jellegű alap- és alkalmazott kutatás, a tehetséggondozást a képzés minden szintjén kiemelt feladatként végzik, valamint mind a kutatás, mind a képzés területén széles körű nemzetközi együttműködéseket folytatnak.


A kutatóegyetemek létrehozásának célja, hogy - német mintára - olyan elitegyetemek jöjjenek létre, amelyek kutatási eredményeiket az oktatásba is képesek közvetíteni.


Csaknem az összes államilag elismert egyetem pályázott az elismerésre; azaz a kaposvári, a győri és az újonnan alakult óbudai, illetve a speciális képzéseket nyújtó művészeti és nemzetvédelmi egyetemek kivételével az összes állami intézmény szerette volna elnyerni a kitüntetést.


A pályázatokat egy 100 pontos rendszer szerint értékelték: a kutatóegyetemi címet elnyert egyetemek 80 pont fölött teljesítettek; ők összességében, teljes egyetemként feleltek meg a pályázati kritériumoknak. A nyertes intézmények a kutatóegyetemi címet 2013. március 31-ig viselhetik, utána ismét pályázniuk kell az elismerésre. A minimálisan elvárt 70 pontot további öt intézmény érte el, ők „kiváló egyetem" című miniszteri elismerést kaptak.


A bírálók négy indikátorcsoportot vizsgáltak: a kutatási kapacitást, a doktori képzést és a tehetséggondozást, a teljes munkaidős oktatók kutatási-publikációs tevékenységét (beleértve a bölcsészeti és társadalomtudományi területeket is), illetve a hazai és nemzetközi kutatási-fejlesztési aktivitást, bevételeket. Ezek mellett a jövőbe mutató kutatás-fejlesztési, innovációs stratégia megalkotásáért kaphattak pontokat az intézmények.



uszt_logo_rgb Infoblokk3_ESZA_egyes


tt-iroda

P1250119_230x172.png

Rendezvénynaptár *

  • Szorgalmi időszak 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Education period 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak a 2023-2024/2. félévben
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.
  • 2023/2024-II. félév Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.

Címkefelhő

14. Őszi Kulturális Fesztivál  BTK  Diplomaosztó  Egyetemi Tavasz  Egyetemi Élet  Egyetemi élet  Esemény  Fókusz  Irodalom  JGYPK  Kulturális Iroda  Kultúra  Kutatók Éjszakája 2009  SZTE Kulturális Iroda  SZTE Kultúrális Iroda  Sport  Szabadegyetem  TIK  TTIK  ZMK