2020. augusztus 4., kedd English version
E-Universitas  --  Szabadegyetem - Szeged  --  Korábbi szemeszterek  --  I. szemeszter  --  2008. április 16. szerda 18.00
Előadónkról
Dr. Krémer András vezető
Oktatásügyi Közvetítői Szolgálat
Dr. Krémer András 1960-ban született Budapesten, 1984-ben gépészmérnöki diplomát szerzett a Budapesti Műszaki Egyetemen, 1986-ban szociológusi diplomát az ELTE Bölcsészettudományi Karán. A Műegyetemen kezdte tudományos tevékenységét, a Szociológia tanszéken, 1985-ben. Majd 2003-ban a Környezetgazdaságtan Tanszékén, és 2005-2006-ban az ezen egyetemen működő MTA kutatócsoport tagjaként dolgozott tanársegédként, adjunktusként, tudományos munkatársként, tudományos főmunkatársként, s jelenleg címzetes egyetemi docensként van kapcsolata a Műegyetemmel.

Szociológusként főbb kutatási területei a munka és szervezetszociológia, valamint a település és városszociológia voltak. E területeken jelentős kutatói-szakértői tevékenységet végzett. Több társadalmi hatásvizsgálatot folytatott le települések, térségek és infrastrukturális fejlesztések problémakörében. Olyan modernizációs szakpolitikák társadalmi hatásvizsgálatával is foglalkozott, mint a hírközlés szabályozása és az információs társadalom fejlesztése.
 
1990-ben ismerkedett meg az alternatív vitarendezési eljárásokkal. A viták, konfliktusok szorosan kapcsolódtak kutatási témáihoz, így érdeklődése és tevékenysége fő iránya is e területekre terelődött. 1991-ben az alapító – aki Magyarországon eddig elsőként és egyedüliként tartott akadémiai székfoglalót az alternatív vitarendezés tárgykörében - felkérésére a Rézler Gyula alapítvány kuratóriumának tagja lett. Megalakulása (1996) óta tagja a Munkaügyi Közvetítői és Döntőbírói Szolgálatnak, 2003-tól a közvetítői szakmai szervezet elnökségi tagja, 2005-óta az Országos Mediációs Egyesület elnöke.
 
2002-ben PhD. fokozatot szerzett a „Területi vonatkozású társadalmi hatásvizsgálatok” című disszertációval. Hazai és külföldi tudományos publikációinak száma közel fél száz. Számos nemzetközi szervezetben képviselte, képviseli a hazai mediációs szakmát. Jelentősen hozzájárult az alternatív vitarendezés hazai felsőoktatásban való megjelenéséhez, meghonosításához.
 
Több felsőoktatási intézményben tanította az alternatív vitarendezést. Ezt az oktatói munkáját a Budapesti Corvinus Egyetem is címzetes egyetemi docensi címmel ismerte el. Jelenleg a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karán lát el oktatói feladatokat.
 
2003 óta főleg az oktatásügy területén alkalmazza az alternatív vitarendezési eljárásokat, s vállalt szerepet e szemlélet meghonosításában, az ismeretek és a gyakorlat elterjesztésében. 2004 január 1-óta az Oktatásügyi Közvetítői Szolgálat igazgatója, vezetője. Ez az intézmény az oktatásügy valamennyi területén, állami feladatként lát el vitarendezési feladatokat, tanulók, szülők és az iskola, vagy fenntartók között, de egyetemi hallgatók és felsőoktatási intézmények, illetve azok oktatói, alkalmazottai is fordulhatnak a szolgálathoz vitarendezési segítségért. (A Szolgálat weboldalának címe az Oktatási és Kulturális Minisztérium weblapjáról elérhető.)
Bezár