2024. május 8., szerda English version
E-Universitas  --  Szabadegyetem - Szeged  --  Korábbi szemeszterek  --  X. szemeszter  --  Az alkalmazott tudományokról, és a tudományról mint műveszettel egyenértékű tevékenységről (Szent-Györgyi előadásainak megidézése - 1973. október 12.)
Pál József, A szellemi tevékenységek egyenrangúsága Szent-Györgyi Albert tudományszemléletében

Szent-Györgyi számos alkalommal foglalkozott a különböző megismerési formák közötti belső összefüggéssel. Az erkölcsi igazságok, a tudomány és a művészetek (irodalom) az igazság keresésének egy-egy formája vagy területe, mindhárom arra tanít, hogy az igazságot keressük, mindhárom az isteni bölcsesség megnyilatkozása. Az egyetemi oktatással kapcsolatban megállapította, nagyon szomorú jelenség a szellemi proletárság, amikor csak egy valamihez ért a tanuló, holott az egyetem falait kultúra szeretetével és átfogó műveltséggel kellene elhagynia. A klasszikus bölcsész szakokat nem szabad élesen elválasztani a természettudományoktól és fordítva, ez mindkettő kárára, sőt az előbbi vesztére van.

Az előadás az alábbi négy kérdéskörrel foglalkozik részletesebben:

1. Szent-Györgyi írásaiból bizonyítható, hogy szerinte a tudományos megismerés és a kulturális javak létrehozása hasonló alapelvek szerint történik;

2. Tudomány és erkölcs szorosan összefüggő fogalmak az emberiség jövője szempontjából;

3. Harc az elvek megvalósításáért: a természettudományoknak a szellemtudományokkal hasonló rangra emelése a Magyar Tudományos Akadémián;

4. Vitaanyag: Szent-Györgyi elképzelése arról, milyen legyen a tudományos intézményrendszer, s Bibó ellenvéleménye.

 

Az előadás megtekintése:

Szélessávú I. változat (méret: 256x144 sávszélesség: 89 kb/s)

Szélessávú II. változat (méret: 424x240 sávszélesség: 329 kb/s)

Szélessávú III. változat (méret: 640x360 sávszélesség: 757 kb/s)

LAN változat (méret: 852x480 sávszélesség: 1385 kb/s)

Megjegyzések:

Az Internet elérés sávszélessége, és számítógépe teljesítménye szerint válasszon a fenti lehetőségek közül!

Az előadás megtekintéséhez Microsoft Windows operációs rendszer alatt a Windows Media Player 9-es vagy 10-es változatát ajánljuk. A korábbi Windows Media Player elvileg automatikusan telepíti a szükséges Windows Media 9-es kodeket, ha mégsem történne meg, abban az esetben a Windows Media 9-es kodekcsomag külön telepítése szükséges.

Linux alatt az Mplayer program használatát javasoljuk.

Természetesen más Windows Media 9-es formátummal kompatibilis lejátszóprogram is használható.

Kérjük, amennyiben technikai problémája van, írjon a help@cc.u-szeged.hu címre.


DSC_3290_230x154.png
Az alkalmazott tudományokról, és a tudományról mint műveszettel egyenértékű tevékenységről (Szent-Györgyi előadásainak megidézése - 1973. október 12.)

Címkék

Rendezvénynaptár *

  • Szorgalmi időszak 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Education period 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak a 2023/2024-2. félévben
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.
  • 2023/2024-II. félév Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.

Gyorslinkek

Bezár