2024. március 28., csütörtök English version
E-Universitas  --  Szabadegyetem - Szeged  --  Korábbi szemeszterek  --  V. Szemeszter  --  A narratív történetformák (élettörténet, önéletírás): - a mindennapi élet konstrukciói - 2010. február 24. 18:00
Előadónkról

PaszkaImreDr. Pászka Imre
egyetemi docens
SZTE BTK

 

Pászka Imre az erdélyi, székelyföldi Háromszékről (ma Kovászna megye) származik, középiskolai tanulmányait a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban végezte, majd ezt követően a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem hallgatója volt, ahol 1973-ban a Filozófia -Történelem Kar, történelem szakán diplomázott.

A szegedi felsőoktatás kötelékébe 1989-ben került. Tanulmányait ösztöndíjasként az egyik legnagyobb nyugat-európai egyetemen, a Leuven Katolikus Egyetemen (UCL, Belgium) egészítette ki. Soros Alapítványi, és Széchenyi István ösztöndíjas.

Magyarországra való áttelepedését követően az MTA kandidátus fokozatát szerezte meg, a Struktúrák és közösségek című kötetével. Habilitációs dolgozatának címe A román hivatáselit. Szerteágazó tudásszociológia és történetszociológiai kutatásainak eredményeit tucatnyi monográfia, szerkesztett kötet, idegen nyelveken megjelent tanulmányok jelzik.

Tudományos utánpótlás nevelésében elért eredményeit az MTA, az Oktatási Minisztérium és az OTDK Mestertanár címmel, diplomával és aranyéremmel ismerte el, hasonlóképpen az SZTE rektora is.

Pászka Imre tagja az MTA köztestületének, a Magyar Szociológiai Társaságnak; az MTA Szegedi Területi Bizottsága, Szociológiai Munkabizottságának alapító elnöke, a kolozsvári és újvidéki egyetemek vendégtanára, az ottani szakfolyóiratok szerkesztőségi tanácsának tagja.

Az utóbbi években hallgatóival közösen végzett kutatásainak eredményeit a Lokális elitek a kistérségi társadalomban című, megjelenés előtt lévő monográfiájában dolgozta fel.

 

DSC_3242_230x154.png
A narratív történetformák (élettörténet, önéletírás): - a mindennapi élet konstrukciói - 2010. február 24. 18:00

Címkék

Rendezvénynaptár *

  • Szorgalmi időszak 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Education period 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak a 2023-2024/2. félévben
    február 12. - május 18.
  • 2023/2024-II. félév Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.

Gyorslinkek

Bezár