Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

Határainkon inneni és túli magyarok szomorúan értesültek január 29-én arról, hogy elhunyt a nagy magyar beat-rock zenekar alapítója, a Kossuth-díjas Illés Lajos. Az utolsó koncerteken még felléptek Pásztory Zoltán nélkül, kinek helyén Szörényi Örs dobolt, de az együttest létrehozó billentyűs, zeneszerző, énekes nélkül már biztosan nem lesz több koncert. Illés Lajos 1960-ban alapította meg az együttest, de csak 1965-től jött létre a mindenki által kedvelt és ismert formáció – a két Szörényi testvérrel, Bródyval és Pásztoryval. Ebben a formában 1973-ig élt a zenekar. A feloszlás azonban nem lett végleges, ezután is többször koncerteztek együtt. Az utolsó két koncertet, s így a rajongóktól való hivatalos búcsút, továbbá a klasszikus felállás negyvenedik évének ünneplését 2005 nyarán tartották meg. Elsőként a Sziget fesztivál nulladik napján, majd pedig Csíkszeredán léptek fel.

Bár sok fiatal már nem ismeri az Illés történetét, s talán nem is tudja, hogy az elhangzó dal tőlük származik, kívülről énekli és dúdolja a dallamát. Az idősebb generációk pedig jól emlékeznek még, mikor a hosszú hajú srácok megmozgatták az egész országot, s lázadásukkal valami újat, lendületet hoztak a hazai – nemcsak zenei – életbe. Az Illés szövege Bródy Jánosnak köszönhetően fülbemászó és egyszerű, mégis metaforikus. A maga korában igen keménynek számított a ki nem mondható igazságok virágnyelven való megfogalmazásával. A zenét többségében Szörényi Levente szerezte, de a népi motívumok Illés Lajosnak köszönhetők. Így állt össze ez a tömegeket megmozgató együttes, amely még annyi év után is ugyanolyan szerényen, a tőle megszokott formában adta a koncerteket.

Mára már ketten is meghaltak közülük, de az emlékük, s a rengeteg fennmaradt felvétel mindig is eszünkbe fogja juttatni őket, s a történelmet, melynek részesei voltak, s melyet ők maguk is formáltak. Ez a csodálatos ebben a zenekarban; a szövegek és az egyedi, modern zenei megoldások a mai napig helytállóak. Sokan kapják fel a gitárt, s kezdenek bele egy Illés-nótába, éneklik velük idősek és fiatalok, s szemükben ugyanaz az őszinte csillogás ragyog, mint annak idején ennek az öt nagyszerű zenésznek! S milyen igaz a sor, mikor leemeljük a polcról a régi bakelitet, hiszen „újra itt van, újra itt van, újra itt van a nagy csapat”. Mert bár az együttes már nem él, mégsem halt meg! Az Illés mindig köztünk van, soha nem hal meg!